GK BH 1985/273
GK BH 1985/273
1985.07.01.
A feladónak a kárenyhítési kötelezettsége körében rendelkeznie kell a küldemény felől, ha a címzett annak az átvételét megtagadta [Ptk. 277., 340., 496–497. §; 3/1960. (V. 13.) KPM sz. r.-tel közzétett Vasúti Árufuvarozási Szabályzat 41. cikk 3. §, 51. cikk].
A felek között szállítási szerződés teljesítéseképpen a szállító felperes vasúti fuvarozó útján 1982. április 27-i feladással 16 520 db, május 3-i feladással pedig 5800 db téglát szállított az alperes telepe részére. Az alperes az első szállítmányt a vasúttól kifogás nélkül átvette, a vagont kirakta, a második szállítmányt átvételét azonban – a téglák minőséghibáját állítva – megtagadta. Az alperes egyébként mindkét szállítmány ellenértékét megfizette a felperesnek. A MÁV állomásfőnöksége 1982. május 12-én, 21-én, június 4-én és június 21-én táviratban értesítette a feladóállomást arról, hogy az alperes az 1982. május 6-án érkezett küldeményt nem vette át, és a feladó utólagos rendelkezését kérte. A felperes, amint értesült az alperes reklamációjáról, először telefonon, majd 1982. május 19-én, végül pedig június 17-én telex útján érdeklődött az alperesnél arról, hogy az 5800 db téglát tartalmazó vagon kirakása megtörtént-e. Az alperes a megkeresésekre azt a választ adta, hogy a kirakás megtörtént. Tekintettel arra, hogy a MÁV pécsi Igazgatósága június 23-án arról értesítette a felperest, hogy a kérdéses vagon kirakatlanul áll, és hogy az eddig felmerült kocsiálláspénz összege mintegy 220 000 Ft-ot tesz ki, a felperes még ezen a napon telexen ismét megkereste az alperest, hogy nyilatkozzék a vagon kirakásáról, a megkeresésére azonban nem kapott választ. Ezután intézkedett a felperes aziránt, hogy a küldeményt a TÜZÉP helyi telepének szolgáltassa ki a vasút. A MÁV a kérdéses vagon késedelmes kirakása miatt a felperestől 204 464 Ft kocsiálláspénzt hajtott be. A felperes a keresetében ezt az összeget kártérítés címén követelte az alperestől.
Az alperes a védekezésében előadta, hogy a küldeményt nem vette át a vasúttól, a fuvarozási szerződésbe nem lépett be, mert a szállított tégla céljainak nem volt megfelelő. Ezt a küldeményt a csak május 12-én érkezett fuvarlevél hátoldalára fel is jegyezte, és a szállítmányt a feladó rendelkezésére bocsátotta. A továbbiakban már a MÁV szólította fel a feladót új utasítás kiadása iránt. Előadta azt is, hogy a minőségi kifogást a felperes utóbb elismerte, mind az első, mind a második szállítmányt elirányította, az általa kifizetett ellenértéket pedig visszafizette. Véleménye szerint a küldemény átvételét jogszerűen tagadta meg, és mivel a felperes a fuvarozótól a küldemény átvételének megtagadásáról értesült, a kocsiálláspénz a felperes szerződésszegésére, illetőleg mulasztására visszavezethető okból következett be.
Az elsőfokú bíróság megkeresésére a MÁV állomásfőnöksége közölte megkereséseinek időpontjait, valamint azt a körülményt, hogy a feladó utólagos rendelkezést csak 1982. június 29-én adott.
Az elsőfokú bíróság az alperest 102 232 Ft-nak és kamatának megfizetésére kötelezte, az ezt meghaladó keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a felperes telefonon és telexen több ízben megkereste az alperest annak tisztázása céljából, hogy az 5800 db téglát tartalmazó vagon kirakása megtörtént-e. A válasz igenlő volt, az alperes tehát megsértette a Ptk. 277. §-ában foglaltakat, mivel abban a téves feltevésben tartotta a felperest, hogy a minőségi kifogása ellenére a vagon kirakása megtörtént. A kocsiálláspénz tehát egyrészt a felperes hibás teljesítésével, másrészt azzal összefüggésben keletkezett, hogy az alperes megszegte az együttműködési kötelezettségét, és a felperest tévesen tájékoztatta. Mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság a Ptk. 318. §-a és a 340. §-a alapján a kárt a felek között egyenlő arányban megosztotta.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes a törvényes határidőn belül fellebbezett. Arra hivatkozott, hogy a felperes a fuvarozótól értesült arról, hogy ő a hibás téglákat tartalmazó küldemény átvételét megtagadta, és azt a feladó rendelkezésére bocsátotta. A felperes telefoni és telex-érdeklődéseire jóhiszeműen válaszolta azt, hogy a vagon kirakása megtörtént, mert abban a hitben volt, hogy az első vagonról van szó, hiszen a második vagon átvételére a részéről nem került sor, az a fuvarozó ellenőrzése alatt maradt, azt tehát ki sem rakhatta. A kocsiálláspénzt éppen ez ok miatt hajtotta be a MÁV a felperestől, hiszen az alperes nem lépett be a fuvarozási szerződésbe. Ebből következik, hogy a kárt még részben sem viselheti az alperes.
Az alperes fellebbezése nem alapos.
A 3/1960. (V. 13.) KPM számú rendelettel közzétett Vasúti Árufuvarozási Szabályzat (VÁSZ) 51. cikkének 1. §-a szerint, ha az átvevő a küldemény átvételét megtagadja, a vasút köteles gondoskodni a küldemény tárolásáról, ennek költségei pedig a küldeményt terhelik. Az átvétel megtagadása tehát kiszolgáltatási akadálynak minősül, ez viszont – a VÁSZ 41. cikke 3. §-ának b) pontja szerint – azt jelenti, hogy a küldeményt kiszolgáltatottnak kell tekinteni, a vasút fuvarozói felelőssége megszűnik és a II. KH értelmében megnyílik a vasútnak a jogosultsága a kocsiálláspénz felszámítására. Nyilvánvaló tehát, hogy a vasút a perbeli küldeménnyel kapcsolatban jogszerűen érvényesített kocsiálláspénzt.
A VÁSZ 51. cikkének 2. §-a szerint a kiszolgáltatás akadályáról a vasút köteles a feladót értesíteni, és tőle utasítást kérni, hogy mi történjék a küldeménnyel. A perben rendelkezésre álló adatok szerint a felperes először telefonon, majd – már május 19-én – telex útján érdeklődött az alperesnél a kirakás elvégzése iránt, amely körülmények azt bizonyítják, hogy a vasút kellő időben tájékoztatta a felperest arról, hogy az alperes a küldemény átvételét megtagadta.
A Ptk. 496–497. §-aiból következik, hogy mindaddig, amíg az átvevő nem lép be a fuvarozási szerződésbe, csak a feladó adhat utólagos rendelkezést a vasút részére a küldemény sorsát illetően. Ez a feladónak nemcsak joga, hanem egyben kárelhárítási és kárenyhítési kötelezettsége is. Tekintettel arra, hogy az alperes megtagadta a küldemény átvételét, a felperes a lehető legrövidebb időn belül köteles lett volna utólagos rendelkezést adni vasútnak, hiszen tudta, hogy az átvétel megtagadása folytán kocsiálláspénz felszámítására kerülhet sor. A küldemény sorsáról való késői rendelkezés folytán felmerült kárai tehát részben önokozta kárnak minősülnek, azokat teljes egészében az alperesre nem háríthatja át.
Az állandó bírói gyakorlat szerint azonban a címzett is köteles mindent megtenni a károk elhárítása érdekében. A címzettől – a kocsiálláspénz fizetése következtében keletkező kár megelőzése, illetőleg csökkentése érdekében – elvárható, hogy a feladót a tévesen továbbított küldemény ki nem váltásáról értesítse [BH 1979./7. sz. 247. sorsz.] Ez természetesen minden más esetre is irányadó, ha a címzett a küldeményt a vasúttól nem hajlandó átvenni. Ennek elmulasztása következtében az elsőfokú bíróság az alperes részleges kártérítési kötelezettségét ugyancsak helytállóan állapította meg.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítélet fellebbezéssel támadott rendelkezését a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. II. 30 368/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás