MK BH 1985/290
MK BH 1985/290
1985.07.01.
A sportoló munkakörben foglalkoztatott dolgozó üzemi balesetéért a munkáltatót felelősség terheli. A munkáltató felelőssége abban az esetben is fennáll, ha a dolgozó nem a munkáltató sportegyesületének, hanem az országos válogatott színeiben vett részt sporteseményen, és eközben szenvedett balesetet [1967. évi II. törvény 62. §; Pp. 229. § (1) bek., 253. § (2) bek.].
Az alperes 1979. július 16-ig kőműves szakmunkásként dolgozott a felperesnél. A felek között 1979. július 16-án olyan megállapodás jött létre, amely szerint a felperes az alperest kőműves munkaköréből speciális szakmunkás állományba – gyakorlatilag sportállásba – helyezte, s ennek alapján az alperes kizárólagos munkaköri feladata az volt, hogy a V. Sportkör motoros szakosztály vezetőjének utasítása szerint a szakosztály edzéseire eljárjon, a sportkör színeiben versenyeken vegyen részt, ezen kívül ellássa a pálya és a járművek karbantartási munkálatait.
Az alperes 1981. szeptember 13-án a magyar válogatott színeiben Bulgáriában, Plovdívban motorversenyen vett részt.
Ennek során – annak következtében, hogy egyik társa előnyszerzés céljából igen közel haladt hozzá, és a két jármű érintkezett – az alperes a motorral elesett, és bal karján a könyökig terjedően többszörös nyílt és roncsolt töréses sérülést szenvedett. Sérülése folytán munkaképesség csökkenése 50%-os mértékű, erre figyelemmel havi 1697 forint baleseti járadékban részesül. A baleset óta versenyezni, edzeni nem tud, technikai vezetőként dolgozik a felperesnél.
Az alperes maradandó egészségkárosodást szenvedett, állapotában lényeges javulás nem várható. A bal csukló teljes merevsége, valamint az ujjmozgatások nagyfokú korlátozottsága miatt munkavállalási lehetőségei nagymértékben korlátozódtak, a bal keze gyakorlatilag használhatatlanná vált, még az étkezésben is segítségre szorul. Nem dolgozhat szakképzettségének megfelelő munkakörben sem. Szórakozási lehetőségei beszűkültek.
A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság a felperes nem vagyoni kár megfizetése alóli mentesítésére irányuló – a döntőbizottság határozata ellen benyújtott – keresetét elutasította, és a döntőbizottság határozatának hiányait annyiban pótolta, hogy a felperest 100 000 forint nem vagyoni kár megfizetésére kötelezte.
Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben annak megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte.
Az alperes ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helyben hagyására irányult.
A fellebbezés nem alapos.
A megyei bíróság a baleset üzemi jellegének megállapítása iránt a társadalombiztosítási szerv ellen indított perben az ítéletében megállapította, hogy az alperes balesete üzemi balesetnek minősül. Ez az ítéleti megállapítás a jelen perben a Pp. 229. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel ítélt dolgot ugyan nem jelent – mert a jelen perben más a per tárgya és más a peres felek személye is –, de a megyei bíróságnak most is az az álláspontja, hogy az alperes balesete üzemi baleset volt, mert az a munkakörével összefüggésben, annak ellátása során érte.
A felperes a kártérítés alól az 1967. évi II. törvény 62. §-ának (2) bekezdése alapján akkor mentesülne, ha bizonyította volna, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta.
Ennek a bizonyítása azonban nem történt meg, a kár a munkáltató működési körében keletkezett, hiszen azáltal, hogy az alperest kizárólag mint motoros versenyzőt foglalkoztatta, működési körévé vált az a tevékenység is, amelyet az alperes folytatott.
Nem kerülte el a megyei bíróság figyelmét, hogy az alperes, amikor a baleset érte, nem a V. Sportkör színeiben, hanem a magyar válogatott színeiben versenyzett. Ennek azonban a jogvita eldöntése szempontjából nincs jelentősége. Csupán annyi történt, hogy a magyar válogatott irányítói kikérték őt a felperestől, ez a felperesnél fennállott státusát semmiben sem érintette.
A felperes hivatkozott a fellebbezésében arra is, hogy az alperes a perben érintett versenyen – a nevezési lap aláírásakor – úgy nyilatkozott, hogy saját kockázatára versenyez, ez tehát kizárja a felperes kártérítési felelősségét.
A felperes által a fellebbezési tárgyaláson becsatolt iratokból azonban megállapítható, hogy – ha az alperes alá is írt ilyen nyilatkozatot, ami bizonyítva semmivel sincs – ez a nyilatkozat csak arra vonatkozik, hogy a versenyt rendező egyesülettől nem követelhet kártérítést balesete esetére. A perbeli esetben a rendező szerv, egyesület nem a felperes, hanem a bulgáriai illetőségű szerv, egyesület volt. A felperes tehát erre a nyilatkozatra kellő alappal nem hivatkozhat.
A megyei bíróság álláspontja szerint a döntőbizottság, illetőleg az elsőfokú bíróság által megítélt 100 000 forint kártérítés arányban áll az alperest ért sérülés következményeivel, ezért annak mérséklésére nincs lehetőség. Azt is mérlegelte a megyei bíróság, hogy az alperes a CSÉB biztosítása alapján 90 000 forintot, a Motorsport Szövetség biztosítása alapján pedig 60 000 forintot kapott balesete kapcsán az Állami Biztosítótól, de ezek a biztosítások sem mentesítik a felperest a kárért való felelősség alól, és ezen összegek figyelembevételével is reális a megítélt kártérítés.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján. (Csongrád Megyei Bíróság 2. Mf. 20 034/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
