BK BH 1985/331
BK BH 1985/331
1985.09.01.
Segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megállapítása a sértett azonnali halálát eredményező, vétlenül okozott közlekedési baleset esetén [Btk. 172. § (3) bek., 190. §].
A városi bíróság a terhelt bűnösségét cserbenhagyás vétségében állapította meg, és ezért őt 10 hónapi szabadságvesztésre és a közúti járművezetéstől 4 évi eltiltásra ítélte; ugyanakkor a terheltet halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt ellene emelt vád alól felmentette.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt hivatásos gépkocsivezető, 1966. évben szerzett “A”, “B”, “C” és “E” járműkategóriákba tartozó gépjárművek vezetésére érvényes járművezetői engedélyt. 1977. évben garázdaság és személyi szabadság megsértése miatt végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre, 1982. évben pedig ittas járművezetés vétsége miatt pénzbüntetésre, a segédmotoros kerékpár vezetésétől 1 évi eltiltásra ítélték.
A terhelt a vádbeli napon a késő délutáni órákban fél dl Hubertust fogyasztott, majd 20.30 órakor személygépkocsijával a szomszéd városba indult. A gépkocsiban rajta kívül még három személy tartózkodott. A terhelt a község belterületén mintegy 50-60 km/óra sebességgel, tompított fényszóró használata mellett közlekedett és mintegy 20-22 m távolságról vette észre, hogy a menetirány szerinti jobb oldalon, az úttesten, keresztben egy férfi fekszik. Az igen súlyos fokban ittas állapotban az úttesten fekvő sértettet – fékezése ellenére – elütötte úgy, hogy gépkocsijának jobb első kerekével áthaladt a sértett fején, majd ezt követően – anélkül, hogy megállt volna – továbbhaladt. A gépkocsiban ülő személyeknek – akik észlelték a gépkocsi döccenését – azt a megjegyzést tette: “Valakinek rámentem a körmére !”
A sértett a baleset során elszenvedett koponya- és agysérülés következtében azonnal meghalt.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság határozatát a büntetés kiszabására vonatkozó részében megváltoztatta, és – a felmentő ítéleti rendelkezést nem érintve – a terheltet a terhére megállapított cserbenhagyás vétsége miatt 8 hónapi javító-nevelő munkára ítélte azzal, hogy a büntetést gépkocsivezetői munkakörben köteles letölteni.
Az eljárt bíróságok határozatai ellen, a terhelt terhére, a cselekménynek cserbenhagyás vétségeként értékelése, továbbá a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezések miatt emelt törvényességi óvás elbírálása során a Legfelsőbb Bíróság határozatában megállapította, hogy az eljárt bíróságok ítéletei a büntetés kiszabására vonatkozó részében törvénysértők, ezért az említett ítéletek rendelkezéseit hatályon kívül helyezte és a terheltet – a terhére megállapított cserbenhagyás vétsége miatt – fogházban végrehajtandó 6 hónapi szabadságvesztésre és a közúti járművek vezetésétől 3 évi eltiltásra ítélte.
A Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozata tévesnek ítélte meg a törvényességi óvásnak azt a részét, amely a terhelt bűnösségének a Btk. 190. §-ában megállapított cserbenhagyás vétsége helyett a Btk. 172. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdésének I. tétele szerint minősülő segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettének a megállapítására irányult.
Ezzel kapcsolatban a törvényességi határozat rámutatott arra: a gépkocsi kereke a sértett koponyáján haladt keresztül, s ennek folytán a súlyosan ittas állapotban a földön fekvő sértett olyan koponya- és agyállomány-sérülést szenvedett, amelynek folytán a koponya-üreg megnyílásával az agyállomány csaknem teljes egészében eltávozott, s a sértett halála – különösebb vizsgálatot sem igénylő módon – azonnal bekövetkezett. Nem volt tehát olyan személy, aki bármilyen segítségre szorult volna, így a segítségnyújtás elmulasztásának megállapítása fogalmilag is kizárt.
A törvényességi határozat ezzel kapcsolatban hivatkozott a Bírósági Határozatok 1984. évi 11. számában 428. sorszám alatt közzétett eseti döntésben kifejtettekre, s rámutatott arra, hogy az ott előadottak kizárólag az olyan esetekben nyújtanak alapot a Btk. 172. §-ának (3) bekezdése szerinti bűntett megállapítására, amikor a sérülés keletkezése és a halál beállta között – akár minimális – időbeli eltérés van, vagyis az életbenlét reálisan vélelmezhető. Az ilyen – gyakorlatilag valójában ritkán előforduló – esetben azonban, amikor ez a két momentum időbelileg egybeesik: nincs alap a segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megállapítására. Ezért nem tévedtek az alapeljárás során határozatot hozó bíróságok, amikor a terhelt bűncselekményét a Btk. 190. §-a szerinti cserbenhagyás vétségeként értékelték.
Abban a vonatkozásban alaposnak találta a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvást, hogy a javító-nevelő munka kiszabása és a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés kiszabásának mellőzése törvénysértő, ezért az ítéletek ezzel kapcsolatos rendelkezéseit hatályon kívül helyezve, a terheltet – cserbenhagyás vétsége miatt – 6 hónapi, fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre és a közúti járművezetéstől 3 évi eltiltásra ítélte.
A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvás alapján hozott határozata ellen a terhelt terhére, egyrészt a cselekmény téves jogi minősítésére, másrészt pedig a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezések miatt emelt törvényességi óvást az Elnökségi Tanács alaposnak találta.
1. A büntetőtörvény – a társadalom erkölcsi felfogásával összhangban – általános segítségnyújtási kötelezettséget ír elő a sérült vagy az olyan személy javára, akinek az élete vagy a testi épsége közvetlen veszélyben van. A Btk. 172. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásában sérült az, akinek az egészsége vagy a testi épsége sérelmet szenvedett; az élet vagy a testi épség közvetlen veszélybe kerülésén pedig olyan helyzetet kell érteni, amikor sérülés még nem következett be, de annak közeli beállása fenyeget.
A segítségnyújtás elmulasztása – amely ún. tiszta mulasztási bűncselekmény – kizárólag szándékosan valósulhat meg, ehhez képest az elkövető tudatának át kell fognia, hogy a passzív alany sérült, illetőleg olyan személy, akinek az élete, az egészsége vagy a testi épsége közvetlen veszélyhelyzetben van.
Az általános segítségnyújtási kötelezettség teljesítésének a módját a törvény nem határozza meg, hanem csupán negatív irányban, annak nem teljesítését tekinti a bűncselekmény elkövetési magatartásaként. Az ítélkezési gyakorlat azonban kialakította a segítségnyújtási kötelezettség teljesítésének egyes elkövetési mozzanatait, minthogy a segítség megadását jelentő pozitív magatartás több tevékenységi mozzanatból tevődik össze.
Az első feltétel az arról való meggyőződés, hogy van-e olyan helyzet, amelyben valaki megsérült, illetőleg olyan személy, akinek az élete vagy a testi épsége közvetlen veszélyben van. Ha ténylegesen van sérült vagy olyan személy, aki közvetlen veszélyhelyzetben van, és az elkövető az erről való meggyőződésszerzésre vonatkozó kötelezettségét elmulasztja: már ezáltal megvalósítja a Btk. 172. §-ának (1) bekezdése szerinti segítségnyújtás elmulasztásának vétségét, míg ha ilyen személy ténylegesen nincs, és a cselekmény közlekedési bűncselekménnyel áll kapcsolatban: a Btk. 190. §-a szerinti cserbenhagyás vétsége valósul meg.
Az általános segítségnyújtási kötelezettség teljesítéséhez tartozik – az eset konkrét adottságaihoz képest – a segítségnyújtás felajánlása, amely a segítség megadására vonatkozó készség és az erre vonatkozó hajlandóság kinyilvánításában jut kifejezésre, továbbá idetartozik a tényleges segítségnyújtás, amely a sérült vagy a veszélyhelyzetbe jutott személy részére a tényleges egészségügyi segítségnyújtást, illetőleg az egészség további károsodásának megakadályozását vagy a veszélyhelyzet megszüntetése érdekében kellő szakismerettel rendelkező személyek vagy szervek értesítését, a helyszínre hívását, további segítségül kérését jelenti.
A Btk. 172. §-ának (3) bekezdése különös segítségnyújtási kötelezettséget ír elő, egyrészt a veszélyhelyzetet előidéző személy irányában, másrészt annak a tekintetében, aki a segítségnyújtásra egyébként is köteles. Az említett személyek esetében a büntetőtörvény – a büntetési tételben is kifejezésre jutó – fokozottabb büntetőjogi felelősséget állapít meg a segítségnyújtás elmulasztása esetén.
A különös segítségnyújtási kötelezettség tekintetében is érvényesül a segítségnyújtás teljesítésének a korábbiakban említett több mozzanata, amely a vétlen vagy gondatlan magatartás folytán balesetet, sérülést okozó, illetőleg veszélyhelyzetet előidéző személytől fokozott kötelezettség teljesítését kívánja meg.
Eszerint a segítségnyújtási kötelezettség első mozzanataként jelentkező ún. meggyőződési kötelezettség teljesítése azt jelenti, hogy annak, aki – akár gondatlanságból származó, akár vétlen magatartással – olyan balesetet okoz, amelynek hatókörében személy is van: fokozott erkölcsi és jogi kötelessége az arról való meggyőződés, hogy van-e olyan személy, aki számára a segítségnyújtási kötelezettség teljesítése ténylegesen fennáll. Az a gépjárművezető tehát, aki maga idézi elő a balesetet avagy a más testi épségét vagy egészségét veszélyeztető helyzetet, köteles a baleset helyszínén megállni és meggyőződni arról, hogy – akár vétlenül okozott – magatartásának eredményeként valaki megsérült-e, illetőleg jutott-e olyan helyzetbe, amelynek folytán élete, egészsége vagy testi épsége veszélybe került.
A különös segítségnyújtási kötelezettség második mozzanataként a balesetet okozó személytől vagy attól, aki más életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki, megkívánható a baleset helyszínén maradás és a segítség felajánlása, még abban az esetben is, ha ott mások is vannak, akik a sérült, balesetet szenvedett vagy a veszélyhelyzetbe került személy részére a szükséges segítséget nyomban megadják. Ennek hiányában a sérültnek mások által tényleges segítségben részesítése ellenére is megvalósul a segítségnyújtás elmulasztásának a Btk. 172. §-a (3) bekezdésében meghatározott bűntette (BJD 3035. sz.).
Végül különös segítségnyújtási kötelezettség esetében a tényleges segítségnyújtás teljesítésének elvárhatósági szintje is magasabb, mint az általános segítségnyújtási kötelezettség folytán erre köteles személy esetében.
Az adott esetben a terhelt a gépkocsiját 50-60 km/óra sebességgel vezette, és 20-22 m távolságból vette észre az úttesten fekvő sértettet. Észlelte, hogy az általa alkalmazott fékezés, majd a kikerülés ellenére elgázolta a sértettet, erre utalt a gépkocsi utasai előtt tett megjegyzése is. Ennek ellenére tovább vezette a gépkocsiját anélkül, hogy azt megállította volna, és meggyőződött volna a sérült állapotáról, ekként az őt terhelő különös segítségnyújtási kötelezettség elmulasztása folytán megvalósította a Btk. 172. §-ának (3) bekezdésében foglalt segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettét.
Az említett kötelezettség szándékos elmulasztását semmiben sem érinti az a körülmény, hogy a baleset létrejöttében a terhelt büntetőjogi felelőssége megállapítható-e vagy sem; ugyancsak közömbös az is, hogy a baleset eredményeként a sérült halála nyomban vagy időbelileg később következett-e be. Téves tehát a Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvással megtámadott határozatában kifejtett az az álláspont, hogy olyan esetekben, amikor a sérülés keletkezése és a sérült személy halálának bekövetkezése időbelileg egybeesik, és a balesetet okozó személy járművével nem áll meg, hanem továbbhalad, azért nincs alap a Btk. 172. §-a szerinti bűncselekmény megállapítására, mert ilyen esetben a sérült személy életbenléte nem vélelmezhető. Ez arra a téves álláspontra vezethető vissza, amely a sértett segítségre szorultságát a Btk. 172. §-a szerinti bűncselekmény tényállási elemének tekinti. A sérült vagy veszélyhelyzetbe került személy tényleges segítségre szorultsága azonban nem törvényi tényállási eleme a szóban levő bűncselekménynek, ez ugyanis olyan objektív jellegű körülmény, amelyet általában csak utólagosan lehet megállapítani, s a sérülés jellegét vagy akár a halál beállását semmiképpen sem lehet az elkövető szubjektív megítélésére bízni, minthogy ez általában csak különleges szakismeretet igénylő, tüzetes orvosi vizsgálat alapján ítélhető meg.
Ettől eltérő álláspont olyan önellentmondó felfogáshoz vezetne, hogy ha a balesetet előidéző személy a baleset megtörténte után a segítségnyújtási kötelezettségét nem teljesítve, megállás nélkül továbbhalad: a cselekményének jogi értékelése annak a függvénye lenne, hogy a sértett halála időbelileg nyomban vagy valamivel később következik-e be; ha a sérüléssel egyidejűleg állna be a sérült halála, ez az elkövető számára kedvezőbb jogi elbírálást jelentene, mivel csupán a Btk. 190. §-ába ütköző cserbenhagyás vétsége valósulna meg, a sértett későbbi időpontban bekövetkező halála pedig a Btk. 172. §-ának (3) bekezdése szerinti bűntett megállapítását eredményezné. Ennek az álláspontnak az elfogadhatatlansága egészen nyilvánvaló. A halál beállta fogalmilag mindig a sérülést követi, még akkor is, ha az időbelileg elhanyagolható, és gyakorlatilag egyidejűséget kell megállapítani.
Az Elnökségi Tanács ezért rámutat: ha a balesetet okozó személy a különös segítségnyújtási kötelezettségének teljesítését szándékosan elmulasztja, és a baleset helyszínén nem áll meg vagy megáll ugyan, de a történtekről való meggyőződésre és a segítség felajánlására vonatkozó kötelezettségét nem teljesíti: már ezáltal megvalósítja a Btk. 172. §-ának (3) bekezdésbe ütköző bűntettet, függetlenül attól, hogy bármi is lett a baleset következménye, illetőleg a sérült halála nyomban vagy időbelileg később következett-e be.
A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvással megtámadott határozata tévesen értékelte tehát a terhelt cselekményét a Btk. 190. §-ába ütköző cserbenhagyás vétségeként. Ezt a bűncselekményt csak abban az esetben lehet megállapítani, ha más, súlyosabb bűncselekmény nem valósult meg. Minthogy pedig a Btk. 172. §-ába ütköző bűncselekmény a törvényi fenyegetettség folytán súlyosabb bűncselekmény, mint a cserbenhagyás: ez utóbbi vétség megállapítása törvénysértő volt.
Egyéb okból sincs helye a Btk. 190. §-a szerinti vétség megállapításának. A cserbenhagyás – rendszerbeli elhelyezéséből következően – közlekedési bűncselekmény, ezzel szemben a segítségnyújtás elmulasztása az ember élete, testi épsége és egészsége elleni bűncselekmények között szerepel, tehát általánosan érvényesülő törvényi tényállást foglal magában. Amint azt egy korábbi határozatban az Elnökségi Tanács kifejtette [BH1984/11-428.]: a Btk. 190. §-a szerinti vétség csak akkor állapítható meg, ha nem volt a baleset hatókörében olyan személy, aki sérült vagy veszélyhelyzetbe került. Amennyiben azonban ilyen személy létezik: a Btk. 190. §-a szerinti cserbenhagyás megállapítása szóba sem kerülhet.
2. A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvással megtámadott határozatának a cselekmény jogi értékelésével kapcsolatban elfoglalt téves álláspontja a büntetés kiszabása tekintetében is törvénysértő fő- és mellékbüntetés kiszabását eredményezte.
A különös segítségnyújtási kötelezettség szándékos nem teljesítése egyike azoknak a bűncselekményeknek, amelyeket a társadalmi közfelfogás mélyen elítél. Nem hagyható figyelmen kívül az az ítélkezési tapasztalatokból ismert tény sem, hogy ez a bűncselekmény az esetek nagy részében a közúti közlekedési eszközök szeszes ital hatása alatt történt vezetésével áll összefüggésben: az elkövető azért nem áll meg a baleset helyszínén, mert ha vétlen is a baleset okozásában, ezáltal az ittas gépjárművezetés ténye a hatóság előtt ismertté válik.
Az ilyen cselekmények társadalomra veszélyességének súlyát növeli az a tény is, hogy az ilyen magatartások különösen az utóbbi időben elszaporodottságot mutatnak, az elkövető felderítése és leleplezése pedig rendkívüli nehézségekkel jár. A cselekmény tárgyi súlyának ilyen foka a megelőzés érdekében is szigorú büntetőjogi felelősségrevonást tesz indokolttá.
A terhelt személyében rejlő társadalomra veszélyesség foka sem jelentéktelen. 1977. évben garázdaság és személyi szabadság megsértése miatt végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, 1982. évben pedig ittas járművezetés vétsége miatt pénzbüntetéssel sújtották. A munkahelyi jellemzés szerint munkáját felületesen látta el, igazolatlan hiányzás, ittasság és falopási kísérlet miatt 1983. évben fegyelmi büntetéssel sújtották. A terhelt az adott esetben is fogyasztott szeszes italt vezetés előtt.
Mindezekre tekintettel az Elnökségi Tanács megállapította, hogy a Legfelsőbb Bíróság törvényességi határozatának a terhelt cselekménye jogi minősítésére és a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezései törvénysértők, ezért az említett rendelkezéseket hatályon kívül helyezte, és a terheltet segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt börtönben végrehajtandó 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte és 4 évi időtartamra eltiltotta a közúti járművezetéstől. (Eln. Tan. B. törv. 500/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás