GK BH 1985/360
GK BH 1985/360
1985.09.01.
I. Ha a vasúti fuvarozó szállítmányozói tevékenységet végez, az ezzel kapcsolatos kár megtérítése iránt benyújtott peren kívüli „felszólamlás” az elévülést megszakító írásbeli felszólításnak minősül [Ptk. 327. § (1) bek., 504. § (4) bek.].
II. Ha a vasúti fuvarozó szállítmányozási tevékenység körében maga végzi a vagonberakást, a vasúti kocsi szennyezettségéből eredő kárért felelőséggel tartozik [3/1960. (V. 13.) KPM sz. r.-tel közzétett Vasúti Árufuvarozási Szabályzat (VÁSZ) 21. cikk 4. §].
A felperes külkereskedelmi szerződés alapján szilikonmangánt importált. A küldemény széles nyomtávú vasúti kocsiban érkezett a határállomásra. Itt 19050 kg súlyú árút belföldi normál nyomtávú vagonba raktak át, és diszpozíció alapján feladták azt a rendeltetési állomásra. A címzett azonban az árút nem vette át, ezért kirakás nélkül újra feladták a határállomásra. 1982. március 11-én az árút ugyanebben a vasúti kocsiban adták fel egy másik állomásra. A küldeményt végül 1982. március 13-án szolgáltatták ki egy harmadik állomáson. A kiszolgáltatás előtti vasúti kárjegyzőkönyv, a tanácsi megbízott által készített jegyzőkönyv, valamint a MERT jegyzőkönyv szerint a küldemény szennyezetten érkezett meg, és ezzel a felperest 50 649 Ft kár érte.
A felperes 1983. január 4-én felszólamlást nyújtott be, a vasút azonban hiánypótlásra hívta fel, mert az engedményező nyilatkozatot nem csatolta. 1983. március 22-én pótolta a felperes a hiányt, ezt követően a vasút a felszólamlásra már nem nyilatkozott. A felperes álláspontja szerint a szennyeződésért a vasutat terheli a felelősség, ezért keresetében a fenti összeg és kamatai megfizetésére kérte az I. r. alperest kötelezni.
Vagylagosan keresetet terjesztett elő a megrendelőjével szemben is, mert a nevezett a számlát csökkentett összegben egyenlítette ki, és az engedményező nyilatkozatot késedelmesen küldte meg, ezzel akadályozva, hogy a vasút ellen eredményesen felléphessen.
A II. r. alperes szintén elutasítást kért, mert a küldemény szennyeződése egyértelműen a vasút mulasztására vezethető vissza. Az engedményező nyilatkozat késedelmes megküldésével kapcsolatban előadta, hogy ez a késedelem nem számottevő, és nem ez eredményezte az elévülést.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét mindkét alperessel szemben elutasította. Az I. r. alperessel szemben megállapította, hogy a felperes igénye elévült, mert a küldeményt véglegesen 1982. március 13-án szolgáltatták ki, és a felperes 1983. január 6-i felszólamlása nem volt jogérvényes, minthogy a hiánypótlási felhívásnak a megadott időn belül nem tett eleget, a cessiót csak 1983. március 24-én csatolta, amikor az elévülés már bekövetkezett.
A II. r. alperessel szemben rámutatott az elsőfokú bíróság arra, hogy a felperes 1983. február 8-án hívta fel a megrendelőjét a cessió csatolására, a nevezett azonban a nyilatkozatot csak március 22-én küldte meg, ez a késedelem azonban összevetve a kiszolgáltatás időpontjával nem olyan mérvű, amely a felperes gondos eljárása esetén az elévüléshez vezetett volna.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Előadta, hogy a II. r. alperesnek mint rendszeres fuvaroztatónak tudnia kell, hogy a vasút elleni igényérvényesítést szigorú határidők korlátozzák, és hogy e határidők elmulasztása jogvesztéssel jár. A II. r. alperesnek a kitöltött nyomtatványt, illetve okmányt csak alá kellett volna írnia, ezért nem volt indokolt, hogy azt több mint egy hónap után küldte vissza, holott a kísérőlevélben annak haladéktalan megküldését kérték.
Az I. r. alperes az ítélet helyben hagyását kérte, és előadta, hogy a jogátruházó nyilatkozat beszerzésére nem lett volna a felperes köteles akkor, ha a felszólamláshoz mellékeli a perbeli fuvarozásra vonatkozóan mind a fuvarlevél másodpéldányát, mind a fuvarlevél-másolatot. 1982. március 13-tól egyébként elegendő idő állt a felperes rendelkezésére az engedményező okirat beszerzéséhez.
A II. r. alperes szintén az ítélet helyben hagyását kérte, hangsúlyozva, hogy a felperes 11 hónapon keresztül nem tett lépést a jogátruházó nyilatkozat beszerzése érdekében.
A fellebbezés annyiban alapos, hogy az eddig megállapított tényállás a megnyugtató döntés hozatalához nem elegendő.
Bár a felperes fellebbezése csak a II. r. alperessel szembeni ítéleti rendelkezés ellen irányult, a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 389. §-ának (3) bekezdése alapján az ítélet meg nem támadott, de azzal összefüggő rendelkezéseit is felülbírálta, mert az ügy csak egységesen bírálható el.
A fellebbezési tárgyaláson a felek egyezően adták elő, hogy az SZMGSZ fuvarozás címzettje a felperes volt, és hogy az SZMGSZ fuvarozás a határállomáson véget ért.
Arra vonatkozóan azonban nem tudtak nyilatkozni, hogy a küldemény átrakására milyen szerződéses konstrukció keretében került sor, és a MÁVTRANS részére adott megbízást sem tudták becsatolni.
A csatolt belföldi fuvarlevélből megállapítható, hogy az átrakás helye Eperjeske-átrakó volt. Az átrakást itt csak a MÁVTRANS végezhette, mégpedig valamilyen szállítmányozási megbízás alapján.
A VÁSZ 21. cikkének 4. §-a szerint a vasút a megrakáshoz ép, tiszta (kisepert) kocsit köteles kiállítani. Ha a kocsi valamely hiányosság miatt – az árut természetére figyelemmel – annak fuvarozására nem alkalmas, a feladó azt nem köteles elfogadni.
A beszerzett kárjegyzőkönyvekből kitűnően a küldemény szennyeződését az okozta, hogy a nagy értékű import ötvözőanyagot szénnel, sóderral szennyezett vasúti kocsiba rakták át, de jelentős mennyiségű nyersanyagvas-öntecs is volt a vagonban. Abból, hogy Eperjeske-átrakón csak a MÁVTRANS végez vagonberakást, következik, hogy a nevezett kötelezettsége lett volna a VÁSZ 21. cikkének 4. §-a szerinti eljárás is. A vasút mint fuvarozó elvileg nem felel a szennyezett vasúti kocsiért – ha ezt a fuvaroztató megállapítja – mint szállítmányozó azonban a szállítmányozói tevékenységgel kapcsolatos kárért felelősséggel tartozik. E tevékenységének elbírálására a Ptk. XLIII. fejezetében foglaltak az irányadók. A szállítmányozásnál nincs szükség felszólamlásra, ezért a felperes 1983. január 4-én benyújtott felszólamlása felszólításnak tekintendő, ami az elévülést a Ptk. 327. §-ának (1) bekezdése alapján megszakítja, szemben a Ptk. 504. §-ának (4) bekezdésében foglaltakkal.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a bírói gyakorlat szerint fuvarozási ügyekben az engedményező nyilatkozat pótlására még a peres eljárásban is sor kerülhet, ezért annak hiánya a felszólamlást, illetve felszólítást önmagában nem tenné hatálytalanná.
Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a vasút fuvarozói felelőssége nem állapítható meg, a szállítmányozói felelősséget pedig az elsőfokú bíróság nem vizsgálta.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárásban tisztázni kell, hogy a MÁVTRANS részére ki és milyen megbízást adott, és hogy a nevezett e megbízásnak mennyiben tett eleget. Ezt követően lehet megnyugtató módon állást foglalni az alperesek felelősségét illetően. (Legf. Bír. Gf. III. 30 024/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás