• Tartalom

BK BH 1985/367

BK BH 1985/367

1985.10.01.
Annak, aki a jogtalanul megtámadottnak a védekezés hatékonysága érdekében eszközt bocsát a rendelkezésére, a bűnsegédi bűnrészesség miatt abban az esetben sem lehet a büntetőjogi felelősséget megállapítani, ha a megtámadott utóbb a jogos védelem körét túllépi [Btk. 21. § (2) bek., 29. § (1) bek., 170. § (2) bek.].
A városi bíróság a II. r. terheltet bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt 3 hónapi – 2 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy a szabadságvesztést – végrehajtásának elrendelése esetén – börtönben kell letölteni.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A II. r. terhelt és családja, valamint a sértett közvetlen szomszédok, és 13 éve haragos viszonyban állnak egymással. A 77 éves sértett aggkori elbutulásban szenved.
A vádbeli napon a sértett átkiabált a vádlottnak, hogy a kamrájukban kapcsolják le a villanyt, majd egy vasvillával a kamra ablakán levő szúnyoghálót összeszurkálta. Az I. r. vádlott átment a két udvar közötti kerítés szűk nyílásán, hogy a sértettet a további rongálásban megakadályozza. A sértett vasvillával a kezében a közeledő I. r. vádlott felé fordult.
Az I. r. vádlott, aki 20 éves leány, a sértett támadásától tartva átkiabált anyjának, a II. r. vádlottnak, hogy dobjon át valamit, amivel védekezhet. A II. r. terhelt egy lapátot dobott át a kerítésen, amit az I. r. terhelt felkapott, és a sértett felé ment. Először egymás felé csapkodva összeütötték a szerszámokat, majd a sértett elesett. Ekkor az I. r. terhelt a földön fekvő öregembert a lapát nyelével – amelyről időközben a lapát leesett –, majd kézzel ütlegelte, és többször belerúgott a hátába is. Amikor az I. r. terhelt észrevette, hogy a sértett orra vére eleredt, a bántalmazást abbahagyta, elszaladt és értesítette a mentőket.
A bántalmazás következtében a sértett jobb kezének egyik ujja és az orrcsontja eltört, ezek 8 napon túl gyógyuló sérülések voltak, ezen kívül a bal halántéktájon 8 napon belül gyógyuló kisebb sérüléseket szenvedett. A sérülések maradandó fogyatékosságot nem okoztak.
A városi bíróság ítéletével szemben a II. r. terhelt javára, a bűnösség törvénysértő megállapítása miatt emelt törvényességi óvás alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást megalapozottan állapította meg, de a megállapított tényekből helytelenül következtetett a II. r. terhelt bűnösségére.
Törvénysértően állapította meg a terhelt büntetőjogi felelősségét a Btk. 170. §-ának (2) bekezdése szerint minősülő, a Btk. 21. §-ának (2) bekezdése szerinti bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés bűntettében.
A bűnsegély szándékos segítségnyújtás bűncselekmény elkövetéséhez, tehát olyan tevékenység, amely a tettes számára megkönnyíti, előmozdítja a bűncselekmény elkövetését. Minthogy a segítségnyújtásnak szándékosnak kell lennie, a bűnsegédnek ismerni kell azt a szándékos bűncselekményt, amelyhez segítséget kívánt nyújtani, tudatának át kell fognia a saját tevékenységének a segítő jellegét és annak hatását a tettes tevékenységére, végül ténylegesen segítenie kell a tettest a bűncselekmény elkövetésében.
A tényállásból kitűnően az I. r. terhelt a sértettnek vasvillával való támadásától tartva kiabált az anyjának – a II. r. terheltnek –, hogy dobjon át valamit, amivel védekezhet. A II. r. terhelt egy lapátot dobott át a kerítésen, abban a tudatban, hogy a sértett a leánya testi épsége, esetleg élete elleni támadást intéz. A II. r. terhelt szándéka ekkor kizárólag arra irányult, hogy a vasvillával történő támadással szemben leánya jogosan védekezni tudjon. Azt a tényt, hogy az I. r. terhelt ekkor jogos védelmi helyzetben volt: az elsőfokú bíróság is megállapította.
Tévedett a bíróság, amikor az elhárítás szükséges mértékét túllépő I. r. terhelt tettesi magatartása mellett a II. r. terhelt bűnsegédi magatartását is megállapította. Nincs arra következtetési alap, hogy a terhelt tudatában felmerült, vagy felmerülhetett, hogy a lánya a sértettet a támadás elhárítása után is bántalmazni fogja. A lánya ki is fejezte, hogy az eszközt védekezésül kéri, a II. r. terhelt pedig jelen sem volt a bántalmazásnál.
Az akkor jogos védelmi helyzetben levő, jogtalanul megtámadott I. r. terhelt részére az eszköz átadásával a II. r. terhelt tehát nem követett el bűncselekményt.
Törvénysértéssel állapította meg ezért a városi bíróság, hogy a II. r. terhelt az egyetlen mozzanatból álló magatartásával szándékosan segítséget nyújtott a jogos védelem szükséges mértékének túllépéséhez, a súlyos testi sértés okozásához.
A Legfelsőbb Bíróság ezek alapján megállapította, hogy a városi bíróság ítélete a II. r. terhelt vonatkozásában törvénysértő, a határozatot hatályon kívül helyezte, és a II. r. terheltet az ellene bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette, mivel a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény. (B. törv. III. 1082/1984. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére