GK BH 1985/40
GK BH 1985/40
1985.01.01.
A vízdíjtarifa összegszerű alkalmazásával kapcsolatban keletkezett, jogalap nélküli gazdagodás címén visszatérítésre irányuló igény elbírálása nem az államigazgatási hatóság, hanem a bíróság hatáskörébe tartozik [Ptk. 387. §; 27/1975. (X. 30.) MT sz. r. 2. § (2) bek., 1. sz. mell. 34. § (1) bek., 40. § (1) és (2) bek.; Pp. 366. § (2) bek. b) pont].
A felperes tulajdonában áll három lakóház, melyeket dolgozóinak adott bérbe. A bérlemények 1980/81. évi közületi díjszabás szerinti vízdíja 5365 Ft volt, ezt az összeget az alperes a felperestől inkasszálta. A felperes az alpereshez intézett levelében vitatta a közületi díjszabás szerinti számlázást, mert álláspontja szerint az adott esetben az igényét vele szemben a lakosságra érvényes díjszabás szerint érvényesíthette volna.
Az alperes elutasító válasza folytán a felperes keresetet nyújtott be az illetékes járásbírósághoz. Keresetében utal arra, hogy mivel minden lakás a vízfogyasztás mérésére önálló vízórával van felszerelve, a lakossági vízdíj alkalmazása kötelező. Kérte ezért a bíróságot, hogy kötelezze az alperest 5365 Ft és járulékainak visszafizetésére, majd követelésének részbeni elévülése folytán módosította keresetét, és az alperest 4168 megfizetésére kérte kötelezni.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indoklása szerint a peres felek között közszolgáltatási szerződés jött létre, ezért a Ptk. 387. §-a alapján a szolgáltató köteles vizet biztosítani, a fogyasztó pedig díjat fizetni. A díjfizetési kötelezettséggel kapcsolatban utalt a 27/1975. (X. 30.) MT sz. rendelet 34. §-ának (1) bekezdésére, valamint arra, hogy a felperes tulajdonában álló, bérbeadással hasznosított – önálló vízmérővel ellátott – ingatlan közműbe való bekötésével jogviszony a felperes és az alperes között jött létre, így a felperes mint a közszolgáltatási szerződés alanya köteles a reá érvényes vízdíjat megfizetni. Megítélése szerint a kötelezettséget nem érinti az a körülmény, hogy a tulajdonos és bérlő közötti jogviszony alapján a felperes az általa fizetett vízdíj egy részét vagy egészét átháríthatja az ingatlan bérlőjére.
A felperes a járásbíróság ítélete ellen fellebbezett.
A másodfokon eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a pert megszüntette. Kifejtett jogi álláspontja szerint a vízdíj fizetésére vonatkozó szabályzat szerint a bíróságnak annak eldöntésére, hogy a peres felek között felmerült vitában a felperes miként és milyen összegben köteles vízdíját megfizetni, nincs hatásköre. A szabályzat ugyanis taxatíve felsorolja azokat az eseteket, amelyekben bíróság dönthet [27/1975. (X. 30.) MT sz. r. 2. § (2) bek., valamint annak 1. sz. mellékletében közzétett “A közműves vízellátás szabályzata” 40. § (2) bek.]. Minthogy a felek között a vízdíj fizetésének jogcíme és az ehhez tapadó árkérdésben van vita, így e kérdésekben az államigazgatási szakigazgatási szerv jogosult dönteni [szabályzat 40. § (1) bek.]. A bíróság hatáskörének hiányára nézve ezeken felül utal a Pp. 365. §-ának (3) bekezdésére.
Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A különbözeti összeg visszafizetésére vonatkozó igény nem tekinthető a szabályzat alkalmazásából eredő olyan vitának, amelyre a 40. § (1) bekezdése a irányadó, és amely a szakigazgatási szerv hatáskörébe tartozna. A felek közötti jogvita lényege ugyanis nem az, hogy a szabályzat értelmében a felperest vagy a bérlőket kell-e a vízdíj kötelezettjének tekinteni, hanem az, hogy a közületekre vonatkozó díjszámítás alapján felszámított vízdíj érvényesítése folytán az alperes a felperes vagyonában jogalap nélkül csökkenést, vagyis kárt okozott-e, vagy ezzel összefüggésben jogalap nélkül gazdagodott-e. Ebből következően tehát a peres felek között a szabályzaton alapuló jogviszonyból olyan vita keletkezett, amely a 40. § (2) bekezdése alapján egyértelműen a bíróság hatáskörébe tartozik. Továbbmenően pedig a Pp. 366. §-a (2) bekezdésének b) pontja értelmében a közszolgáltatási szerződéssel kapcsolatos vitában a járásbíróság jár el.
A kifejtettek értelmében tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor ítéletében arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróságnak a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasítania, vagy a pert későbbi szakaszában meg kellett volna szüntetnie.
A Legfelsőbb Bíróság a fentiek folytán annak megállapításával, hogy a felek közötti vitát a bíróságnak kell eldöntenie, az ügy érdemében határozott. (G. törv. 30 061/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás