MK BH 1985/405
MK BH 1985/405
1985.10.01.
I. A tartósan külföldön foglalkoztatott és üzemi balesetet szenvedett dolgozónak járó kártérítés megállapításánál a valutarészt nem lehet a baleset folytán elmaradt jövedelemnek tekinteni [10/1972. (V. 20.) MüM–PM sz. r. 7. § (3) bek.; 26/1980. (XII. 20.) MüM sz. r. 3. § (3) bek., 14. § (2) bek.;* 19/1984. (XI. 16.) ÁBMH sz. rend. 3. § (4) bek.].
II. A dolgozónak járó kártérítés összegébe be kell számítani a munkáltató vagy a megbízottja által a dolgozó javára kötött baleset-biztosítási szerződés alapján a dolgozónak kifizetett összeget [26/1980. (XII. 20.) MüM sz. r. 9. § g) pont].
A felperes – aki segédvájár foglalkozású – a Német Szövetségi Köztársaság területén végzendő bányamunkára kötött munkaszerződést az alperessel az 1982. január 3-tól 1983. december 31-jéig terjedő időre. A szerződés szerint a felperest a tartós külföldi szolgálat idejére a belföldi átlagkeresete és valutarész illette meg. A valutarész havi 1007 DM alap valutarészből és 302 DM prémium valutarészből tevődött össze.
A felperest 1982. március 11-én üzemi baleset érte, amelynek következtében a bal bokája eltörött. Emiatt a külföldi bányamunkát nem tudta folytatni. Ezért kártérítési igénnyel lépett fel az alperessel szemben. Kérelmét a munkaügyi döntőbizottság elutasította.
Az elutasító határozat ellen – annak megváltoztatása érdekében – a felperes keresetet indított az alperes ellen. Az elmaradt valutarésznek a megélhetési költségek levonása után fennmaradó része megtérítése fejében 23 650 DM forint ellenértékének, továbbá nem vagyoni kárának megtérítéséül 100 000 forint megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a keresetnek részben helyt adott, és az alperest 9986 forint, valamint ennek 1983. február 1-jétől járó 5% kamata megfizetésére kötelezte. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság ítéletének indokolása szerint a felperes alap valutarész megtérítése iránti igénye azért alaptalan, mert az az 1/1981. (II. 19.) MüM–PM számú együttes rendelettel módosított 10/1972. (V. 20.) MüM–PM számú együttes rendelet 7. §-ának (3) bekezdése értelmében költségtérítés jellegű ún. terhes illetmény, amelynek összege a 26/1980. (XII. 20.) MüM számú rendelet 3. §-ának (3) bekezdése értelmében az elmaradt kereset megállapításánál nem vehető figyelembe. A prémiumot illetően az volt a munkaügyi bíróság álláspontja, hogy annak elmaradt összegét a munkáltató köteles kártérítésként megfizetni, és az ellenértékét 115 611 forintban határozta meg. Ezen felül 60 000 forint nem vagyoni kárpótlást ítélt meg. E kettő összegéből – összesen 175 611 forintból levont 165 175 forintot, amelyet a nyugatnémet biztosítótársaság fizetett a felperesnek a külföldi munkavégzést lebonyolító és a perben beavatkozóként részt vevő külkereskedelmi vállalat által kötött baleset-biztosítási szerződés alapján. A különbözet összegében – 9986 forintban – marasztalta az alperest. (A különbözet helyesen: 10 436 forint.)
A munkaügyi bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett, az alperes pedig csatlakozó fellebbezéssel élt. A felperes a fellebbezésében az ítélet megváltoztatását és az alperesnek a kereseti kérelmének megfelelő marasztalását, az alperes pedig a csatlakozó fellebbezésében a felperes keresetének teljes elutasítását kérte.
A megyei bíróság az 1984. június 4-én hozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben és úgy változtatta meg, hogy az alperes által fizetendő kártérítés összegét 107 349 forintra felemelte.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint köztudott, hogy a külföldön munkát vállaló dolgozók a valutailletmény jelentős részét megtakarítják, és a külföldről vámmentesen behozható jelentős értékű áru reményében vállalják a külföldi munkavégzést. A felperest annak következtében, hogy röviddel a külföldi munkavégzés megkezdése után üzemi baleset érte és végleg haza kellett jönnie, kár érte. Ha nem éri baleset, a felperes két évig tartózkodott volna külföldön, és a valutailletmény 40%-át meghaladó részének megfelelő értékű árut vámmentesen hozott volna haza, amelynek értéke – 21,5 hónapra 12 986 DM-et figyelembe véve – átszámítva 225 089 forintnak felelt meg. A megyei bíróság azonban figyelembe vette, hogy a felperesnek ilyen hosszú idő alatt nyilvánvalóan előre nem látható kiadásai is lettek volna, továbbá hogy az alperes által csatolt kimutatásból megállapíthatóan a dolgozók egy része ténylegesen egyéb okok miatt nem töltötte le a szerződés szerinti két évet külföldön. Ezért mérlegeléssel a felperes kárát 100 000 forintban határozta meg. Az elsőfokú bíróságnak a prémiumra vonatkozó álláspontjával egyetértett, annak ellenértéke helyes összegét azonban 112 524 forintban állapította meg. Ezekhez hozzászámítva a nem vagyoni kárpótlásként megítélt 60 000 forintot, a felperesnek összesen járna 272 524 forint, amelyből levonva a biztosító által kifizetett 165 175 forintot, a marasztalás összegét 107 349 forintban határozta meg.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A módosított és perbeli időben még hatályban volt 10/1972. (V. 20.) MüM–PM számú együttes rendelet 7. §-ának (3) bekezdése a dolgozó átlagkeresetének külön jogszabály szerint történő számításánál a belföldi beosztásra megállapított munkabért kell alapul venni. Az e rendelet szerinti díjazásnak a belföldi beosztásra megállapított munkabért meghaladó része meghatározott kiadás fedezésére szolgáló (terhes) illetménynek minősül.
A perben csak a belföldi beosztásra megállapított munkabért meghaladó díjazás – a valutarész – megtérítése volt vitás a felek között.
A valutarész meghatározott kiadások fedezésére szolgáló költségtérítés jellegű terhes illetmény, amelyet a baleset folytán elmaradt kereset összegének meghatározásánál sem a felhívott rendelet, sem az üzemi baleseti károk megtérítéséről rendelkező 26/1980. (XII. 20.) MüM számú rendelet 3. §-ának (3) bekezdése értelmében nem lehet figyelembe venni. Ugyanez vonatkozik a prémium címén járó valutarészre is.
Lényegében ugyanígy rendelkezik a tartósan külföldön foglalkoztatott dolgozó munkaviszonyának egyes kérdéseiről szóló, 1985. január 1-jétől hatályos 19/1984. (XI. 16.) ÁBMH számú rendelkezés 3. §-ának (4) bekezdése is.
A megyei bíróság tehát tévesen tekintette a valutarészt olyan elmaradt jövedelemnek, amelyet a balesetért felelős munkáltató köteles megtéríteni. Téves a munkaügyi bíróságnak is a prémiummal kapcsolatban elfoglalt álláspontja.
Az alperes a munkaügyi bíróság ítélete elleni csatlakozó fellebbezésében előadta, hogy a felperes 1982. november 11-jéig baleseti táppénzben részesült. Az ítélet hozatalának idején hatályban volt 26/1980. (XII. 20.) MüM számú rendelet 14. §-ának (2) bekezdése szerint baleseti táppénz – a sérelem bekövetkezése naptári évének végéig való – folyósításának idejére elmaradt munkabér címén kárigény nem érvényesíthető. Az 1982. november 11-jéig terjedő időre tehát önmagában a baleseti táppénz folyósításának ténye megalapozatlanná teszi a felperes elmaradt jövedelem címén érvényesített kártérítési követelését.
A már többször említett 26/1980. (XII. 20.) MüM számú rendelet 9. §-ának g) pontja szerint a kártérítés összegének kiszámításánál le kell vonni a munkáltató által a dolgozó javára kötött baleset-biztosítási szerződés alapján fizetett összeget. A külföldi biztosító által fizetett biztosítási összeg meghaladja a felperest nem vagyoni kárpótlás címén megillető összeget, így az alperes marasztalásának nem vagyoni kár megtérítése címén sem lett volna helye.
A kifejtettekből következik, hogy tévedtek a perben eljárt bíróságok, amikor a felperes keresetének részben helyt adtak. Akkor jártak volna el helyesen, ha a felperes keresetét teljes egészében elutasítják. (M. törv. I. 10 012/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás