BK BH 1985/410
BK BH 1985/410
1985.11.01.
Újszülöttnek közvetlenül a szülés után történő megöléséhez kapcsolódó passzív bűnsegély megállapítása [Btk. 21. § (2) bek., 166. § (1) bek.].
A megyei bíróság a fiatalkorú I. r. vádlottat emberölés bűntette miatt 3 évi – a fiatalkorúak börtönében végrehajtandó – szabadságvesztésre, valamint a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte; a II. r. vádlott bűnösségét pedig segítségnyújtás elmulasztásának vétségében állapította meg, és ezért vele szemben 6 hónapi – fogházban letöltendő – szabadságvesztést szabott ki, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztett.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A jelenleg 17. életévében járó I. r. vádlott együtt élt szüleivel, akik – különösképpen anyja, az ügy II. r. vádlottja – életvezetését, magatartását nem voltak képesek befolyásolni. A fiatalkorú vádlott teherbe esett, melyet környezete és anyja előtt is következetesen titkolt, és a születendő gyermek fogadására semmiféle előkészületet nem tett.
A vádbeli napon hajnalban az I. r. vádlottnál sűrűsödő görcsök jelentkeztek, majd a lakás fürdőszobájában érett leánygyermeknek adott életet. A fiatalkorú a nyöszörgő, kapálódzó újszülöttet a fürdőszoba padlójára helyezte. A II. r. vádlott – aki a szülés folyamán többször rányitotta lányára az ajtót – ekkor lépett be a fürdőszobába, és meglátta a csecsemőt. Minthogy azonban leánya – kijelentve, hogy övé a gyermek, s azt tesz vele, amit akar – megtiltotta, hogy a gyermekhez nyúljon, tétlen maradt, sőt az I. r. vádlott kérésére vattavásárlás céljából a lakásból eltávozott. Ezt követően a fiatalkorú vádlott a csecsemőt köpenybe csomagolva egy nylonzsákba tette, és a padláson elrejtette. Az újszülött rövidesen beálló halálát a légutak puha tárggyal való elzárása következményeként fulladás idézte elő.
A diszharmonikus személyiségfejlődésű fiatalkorú I. r. vádlottnál a terhessége alatt tartós neurotikus feszültség talaján pánikreakció jött létre, s ebben – a beszámítási képességét közepes mértékben korlátozó állapotban követte el a tettét. A II. r. vádlott az enyhe és közepes fok határán álló gyengeelméjűségben szenved, amely közepes mértékben korlátozta abban, hogy cselekménye következményeit felismerje, és annak megfelelően cselekedjék.
A megalapozott tényállásból a megyei bíróság helytállóan vont következtetést mindkét vádlott bűnösségére, s a fiatalkorú I. r. vádlott cselekményének minősítése megfelel az anyagi jog szabályainak is. Az idevonatkozó jogi indokolás mindössze annyival szorul kiegészítésre, hogy a fiatalkorú vádlott a sértett életének kioltását kívánva – tehát egyenes szándékkal – cselekedett (Btk. 13. § első fordulata).
Tévedett ellenben az elsőfokú bíróság, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a II. r. vádlott magatartása az emberölés bűntettéhez nyújtott passzív bűnsegélyként nem értékelhető, s ennek megfelelően tétlenségben megnyilvánuló cselekményét a Bt. 172. §-ának (1) bekezdésében írt segítségnyújtás elmulasztása vétségének minősítette.
A Btk. 21. §-ának (2) bekezdése értelmében bűnsegéd az, aki a cselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt, mégpedig tettek (fizikai bűnsegély) avagy tanácsadásban, biztatásban, helyeslésben megnyilvánuló módon a tettesben már kialakult szándék további erősítése (pszichikai bűnsegély) révén. A pszichikai bűnsegéd tehát a cselekmény megvalósítására már elhatározott tettes szándékát – azt felismerve – akár az elkövetés előtt, akár a végrehajtás folyamán értelmileg támogatva tovább erősíti. A passzív bűnsegéd viszont nem ilyen aktív lelki ráhatást gyakorol, hanem valamilyen jogi alapon – például a szoros családi kapcsolaton – nyugvó kötelességét a tettesi cselekmény sikerét kívánva (egyenes szándék) avagy abba belenyugodva (eshetőleges szándék) akaratlagosan szegi meg, s ezáltal a tettes számára – az utóbbi által is felismerten – a bűncselekmény elkövetését lehetővé teszi vagy megkönnyíti. A tevésről való tudatos lemondásnak a tettesre gyakorolt szándékerősítő hatása ilyenkor éppen abban áll, hogy a tettes előtt nyilvánvalóvá válik: a bűncselekmény megakadályozására jog szerint kötelezett személy elhárító beavatkozásától vagy a leleplezéstől nem kell tartania. Amikor tehát a passzív bűnsegéd a tettes előtt kifejezésre juttatja, hogy a szándékolt cselekmény felismerése ellenére tétlen marad: passzivitásával objektíve elősegíti a bűncselekmény elkövetését. Következésképpen a bűnsegédi minőség megállapíthatóságának megítélése szempontjából nincs jelentősége annak, hogy egyrészt a bűnsegélyt képező magatartás ténylegesen milyen mértékben növelte a tettes akarat-elhatározását, másrészt, hogy a tettes esetleg a bűnsegéd döntésétől függetlenül is megvalósította volna a bűncselekményt. Ezek a tényezők ugyanis csupán a büntetés kiszabása körében értékelhetők.
Az adott ügyben irányadó tényállásból kitűnik, hogy a II. r. vádlott tudomást szerzett a szülés megindulásáról, majd a fürdőszobába lépve látta a padlóra helyezett síró, mozgó újszülöttet. Nem volt előtte kétséges, hogy a csecsemő élete közvetlen veszélyben van, s az sem, hogy megmentése érdekében azonnali segítséget kell nyújtania. Az I. r. vádlott tiltó kijelentését – nevezetesen azt, hogy ne nyúljon az újszülötthöz – egybevetve azzal a ténnyel, hogy a fiatalkorú a terhességét mindenki előtt a leghatározottabban tagadta, a II. r. vádlottnak semmi kétsége nem volt afelől, hogy lányának szándéka a csecsemő életének kioltására irányul. Ebbe azonban beletörődve letett arról, hogy unokájának megölését bármilyen módon megakadályozza, s a lakásból történő eltávozásával kinyilvánította az I. r. vádlott előtt, hogy a tett végrehajtása elé nem gördít akadályokat. Ebből pedig csakis az a jogi következtetés vonható le, hogy a II. r. vádlott az általa felismert bűncselekmény elkövetéséhez – tudatos kötelességszegése révén – szándékosan segítséget nyújtott, ekként az emberölés bűntettéhez kapcsolódó részesi – a Btk. 21. §-ának (2) bekezdésében meghatározott bűnsegédi – magatartást fejtett ki.
Ennek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a II. r. vádlott cselekményét a Btk. 166. §-ának (1) bekezdése szerinti emberölés bűntettének minősítette, amelyet bűnsegédi minőségben valósított meg.
A büntetés kiszabása körében irányadó körülményeket a megyei bíróság mindkét vádlott tekintetében helyesen tárta fel.
A fiatalkorú I. r. vádlott esetében a súlyosító tényezők mellett az elsőfokú bíróság kellő nyomatékkal értékelte a javára szóló körülményeket, különösen beszámítási képességének közepes fokú korlátozottságát, őszinte megbánását és azt, hogy tettének elkövetésekor 16. életévét alig haladta túl. Mindezek figyelembevételével a bűncselekmény igen jelentős tárgyi súlyával arányban álló mértékben kiszabott fő- és mellékbüntetés a Btk. 37. és 108. §-ában meghatározott cél elérése alkalmas, ezért annak enyhítésére a Legfelsőbb Bíróság nem látott indokot.
A II. r. vádlottat érintően viszont – tekintettel arra, hogy cselekményének minősítése megváltozott – megyei bíróság által alkalmazott büntetés tartama eltúlzottan enyhe, sem az egyéni, sem az általános visszatartás követelményeit nem szolgálja megfelelően. Figyelembe véve azonban a II. r. vádlott beszámítási képességének – kóros elmeállapotból fakadó – korlátozottságát, valamint azt a tényt, hogy a vádlott passzivitásban megnyilvánuló bűnsegédi magatartása jelentős mértékben nem befolyásolta a leányát tettének végrehajtásában: a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy a II. r. vádlott esetében a Btk. 87. §-a (2) bekezdésének b) pontján alapuló legkisebb büntetés is túl szigorú lenne. Ezért a Btk. 87. §-a (2) bekezdése c) pontjának kimerítő alkalmazásával a II. r. vádlott szabadságvesztését 1 évre súlyosította azzal, hogy azt a Btk. 43. §-ának a) pontja értelmében börtön fokozatban kell letölteni.
Mindazonáltal a testileg és lelkileg egyaránt fogyatékos, büntetlen előéletű II. r. vádlottnál a büntetés célját a szabadságvesztés végrehajtásával való fenyegetettség révén változatlanul elérhetőnek látta, ennek megfelelően a büntetés próbaidőre történő felfüggesztésére vonatkozó rendelkezést érintetlenül hagyta.
Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. II. 504/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás