• Tartalom

BK BH 1985/416

BK BH 1985/416

1985.11.01.
A folytatólagosan, üzletszerűen és jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette esetén a kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának törvénysértő felfüggesztése [Btk. 89. §, 317. § (6) bek.].
A városi bíróság az első fokon jogerőre emelkedett ítéletével a terheltet folytatólagosan, üzletszerűen, jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt 1 év 4 hónapi – végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre és a pénztárosi foglalkozástól 3 évi eltiltásra ítélte.
A terhelt csaknem 9 éven át dolgozott az OTP körzeti fiókjában pénztárosként. Feladata volt a csekkbefizetések elfogadása, és az egyszemélyes betét ügyintézése.
A terhelt mintegy fél éven át a hozzá befizetett pénzösszegeket saját céljaira fordította, így összesen 210 412 forintot tulajdonított el jogtalanul. A kivett összegekből esetenként rendezte a korábban kivett tételeket.
Cselekménye leleplezéséig összesen 111 956 forintot visszafizetett, a fennmaradó 98 456 forintot cselekménye felfedezését követően a körzeti fiók pénztárába befizette. Az okozott kért tehát megtérítette.
A terhelt az eltulajdonított összeget örökösödési perében felmerült költségeinek a fedezésére, életszínvonalának emelésére vette el azzal a szándékkal, hogy később mind visszafizeti. Anyagi helyzetének ily módon történő javításával megromlott házasságát is próbálta helyreállítani.
Gyermekei közül az egyik csontritkulásos betegségben szenved, állandó és gondos ápolásra szorul.
A szabadságvesztés próbaidőre történt felfüggesztő rendelkezése miatt emelt törvényességi óvás alapos.
A terhelt öt hónap alatt folyamatosan 210 412 forintot tulajdonított el. Gátlástalanságában odáig ment, hogy egyes napokon több személy által befizetett különböző összegeket vett el saját céljaira. A cselekmény tárgyi súlya jelentős, annak ellenére, hogy a kárt megtérítette. Egyébként ezt a tényt a városi bíróság már messzemenően javára értékelte, az egyéb enyhítő körülményeket is figyelembe véve – mint a büntetlen előéletét, háromgyermekes családos állapotát, beismerését –, amikor a kivételes jellegű enyhítő rendelkezés alkalmazásával állapította meg a törvényi minimumnál [Btk. 317. § (6) bek. b) pontja] jóval kisebb mértékű szabadságvesztés tartamát.
A cselekmény tárgyi súlyával szemben azonban ezen túlmenően lényegesen nagyobb jelentőséget tulajdonított az eljárt bíróság az alanyi körülményeknek, amikor az így kiszabott szabadságvesztés végrehajtását próbaidőre felfüggesztette, amely egyébként a Btk. 89. §-ának (2) bekezdése értelmében csak különös méltánylást érdemlő esetben lehetséges. Ilyen pedig nem állott fenn, s ebben az esetben a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre történt felfüggesztésével nem érvényesülhetett a törvényben előírt büntetési cél, mint az általános megelőzés, különösen a társadalom védelme.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztését mellőzte. (B. törv. I. 287/1985. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére