• Tartalom

BK BH 1985/422

BK BH 1985/422

1985.11.01.
I. A tárgyalás mellőzésével hozott végzés hatályban tartása esetén annak rendelkezéseit a bíróság nem változtathatja meg [Be. 354. § (3) bek.].
II. Törvénysértően enyhe büntetés kiszabása könnyű testi sértés vétsége esetén [Btk. 83. §, 170. § (1) bek.].
A városi bíróság – tárgyalás mellőzésével hozott – végzésével a terhelttel szemben könnyű testi sértés vétsége miatt 20 napi tétel pénzbüntetést szabott ki, az egynapi tétel összegét 150 forintban állapította meg.
A terhelt tárgyalás tartását kérte.
A városi bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás után perorvoslat hiányában jogerőre emelkedett végzésével a városi bíróság tárgyalás mellőzésével hozott végzését hatályában fenntartotta azzal, hogy a pénzbüntetés végrehajtását egyévi próbaidőre felfüggesztette.
A tényállás lényege a következő.
A terhelt a kora esti órákban az utcán kerékpározó nyolcéves sértettet két ízben arcul ütötte. A bántalmazás következtében a gyermeknek orrvérzéssel és bőr alatti bevérzéssel járó, 8 napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.
A terhelt azért bántalmazta a gyermeket, mert leányának kerékpárját ismeretlen tettes a házuk lépcsőházából elvitte, és keresés közben azt a terhelt a sértett barátjánál megtalálta. A kisfiú azt állította, hogy a kerékpár elvétele a sértett ötlete volt. A sértett törvényes képviselője a magánindítványt előterjesztette.
A terhelt a sértett barátját is két esetben arcul ütötte.
Az eljárásjogi és az anyagi jogi törvénysértés miatt emelt törvényességi óvás alapos.
A Be. 354. §-ának (3) bekezdése értelmében a bíróság a tárgyalás megelőzésével hozott végzéséhez nincs kötve, azt a tárgyalás eredményétől függően hatályban tartja, vagy hatályon kívül helyezi, és új határozatot hoz. Abban az esetben, ha a bíróság a tárgyalás mellőzésével hozott végzést hatályban tartja, ezt minden esetben végzésben mondja ki.
Amennyiben a tárgyalás eredményeképpen a tárgyalás mellőzésével hozott végzés rendelkező részétől a bíróság érdemben eltérően dönt: a korábbi végzést ítélettel hatályon kívül helyezi, és érdemben rendelkezik akár a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása, akár a terhelt felmentése kérdésében.
Az adott esetben az eljárt bíróság érdemben eltérő döntést hozott, amikor a pénzbüntetés végrehajtását egyévi próbaidőre felfüggesztette. A korábbi végzést ezért hatályon kívül kellett volna helyezni, és a terheltet bűnösségének megállapítása mellett kellett volna pénzbüntetésre ítélni, majd rendelkezni a pénzbüntetés végrehajtásának felfüggesztéséről.
Törvényt sértett továbbá a büntetés kiszabásánál a városi bíróság, amikor könnyű testi sértés miatt a törvényi minimumot megközelítő húsznapi tételt állapított meg, holott a terhelt a nála jóval gyengébb gyermeket bántalmazott oly mértékben, hogy nyolc napon belül gyógyuló sérülést és orrvérzést is okozott.
Nem vette figyelembe a bíróság azt sem, hogy a testi sértéses cselekmények helyileg is elszaporodtak. Az egynapi tétel összegének a meghatározása a terhelt kétgyermekes családos állapotát, vagyoni és jövedelmi viszonyait értékelve megfelelő. Tévedett azonban a bíróság akkor is, amikor a büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztette. A büntetési cél a terhelt esetében csupán magasabb tételszámú, végrehajtandó pénzbüntetéssel biztosított.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az ügyet új eljárásra a korábban eljárt bírósághoz visszaküldte. (B. törv. I. 297/1985. sz.).
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére