PK BH 1985/426
PK BH 1985/426
1985.11.01.
A hivatásos katonai szolgálat teljesítése során elszenvedett balesetből fakadó kártérítési igény elbírálásánál elmaradt jövedelemként nem vehető figyelembe az olyan rendszeres, kiegészítő élelmezési juttatás, amely a szolgálat ellátására bármilyen okból tartósan nem kerülhet sor. Az ilyen juttatás ugyanis – hasonlóan a védőitalhoz és a védőételhez – kizárólag a szolgálat ellátásához kapcsolódik [Ptk. 357. §; 16/1978. (III. 1.) MT számú rendelet 6. §-a a) pont; 4/1978. (III. 5.) HM sz. r. 6. § (1) bek.; 2/1964. (IV. 3.) MüM sz. r. 2. § (2) bek.].
A felperes mint hivatásos katona, repülő hajózó munkakörben teljesített szolgálatot. E munkakörénél fogva – egyebek mellett – a csapathadtáp szabályzat II. számú élelmezési normája szerint megállapított juttatásban is részesült. Miután a felperes olyan helyen teljesített szolgálatot, ahol az említett élelmezési norma szerinti ellátás természetben nem volt kiszolgáltatható, annak ellenértékét havonta rendszeresen pénzben kapta meg.
A felperes 1979. április 21-én a hajózó állomány tagjai részére kötelezően előírt ejtőernyős ugrás közben bal lábán a térdízület többszörös szalagszakadást szenvedte. A baleset következtében elszakadt szalagokat műtéti beavatkozással egyesítették. A felperes – akit a baleset következtében hosszabb ideig kórházban gyógykezeltek és szanatóriumban is ápolták – egészségi állapota miatt repülésre csaknem egy éven keresztül alkalmatlan volt.
A felperesnél jelenleg a bal térdízület műtétje utáni állapot és enyhe fokú hajlításos mozgáskorlátozottság, továbbá a combizomzat mérsékelt sorvadása mutatható ki. A balesettel összefüggésben fennálló egészségkárosodása 10-15%-os. Állapota véglegesnek tekinthető.
A felperes kártérítési igénye alapján az alperes a balesetet a katonai kötelmekkel összefüggő balesetnek minősítette és a felperes igazolt kárának jelentős részét rendezte. Elutasította azonban a csapat-hadtápszabályzat II. számú élelmezési normája alapján járó juttatás 30 napot meghaladó időre esedékes részeként érvényesített igényt. A határozat indokolása szerint az élelmezési norma alapján járó juttatásra alapított igény azért nem helytálló, mert az említett szabályzat 54/a pontjának (8) bekezdése szerint a szolgálatból egészségügyi okok miatti távollét esetén a juttatás legfeljebb 30 napig jár. A határozat ellen a felperes által bejelentett jogorvoslat eredménytelen volt.
A felperes a kártérítési igénye tárgyában hozott jogerős határozat ellen a 16/1978. (III. 1.) MT számú rendelet 5. §-ának (2) bekezdése alapján keresettel fordult a bírósághoz, amelyben a határozatok megváltoztatását kérte és azt, hogy a bíróság kötelezze az alperest 10 795 Ft keresetveszteségből álló kártérítés és 50 000 Ft nem vagyoni kártérítés fizetésére.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a Honvédelmi Minisztérium Jogi- és Igazgatási Főosztálya határozatát megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 10 795 Ft-ot. Az ezt meghaladó keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint miután a felperes az élelmezési normára vonatkozó szabályok alapján a juttatás ellenértékét rendszeresen – a havi bérfizetéskor kifizetésre kerülően – pénzben kapta meg, annak a 30 napot meghaladó betegállomány idejére esedékes része elmaradt jövedelemként jelentkezik, ezért az alperes a 16/1978. (III. 1.) MT számú rendelet 6. §-ának a) pontja alapján azt köteles a felperesnek megfizetni.
A nem vagyoni kártérítés fizetésére vonatkozó igényt az elsőfokú bíróság alaptalannak találta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és döntött a fellebbezési költség és illeték viselése tárgyában.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az élelmezési norma pénzértéke nem bérjellegű juttatás ugyan, rendszeressége folytán azonban olyan jövedelemnek minősül, amelynek elmaradása kárként jelentkezik. Nem tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor az alperest e címen 10 795 Ft kártérítés fizetésére kötelezte.
Miután a nem vagyoni kártérítés fizetésére irányuló keresetet elutasító rendelkezést a felperes fellebbezéssel nem támadta, a másodfokú bíróság az első fokú ítéletnek ezzel kapcsolatos rendelkezésével nem foglalkozott.
A Legfelsőbb Bíróság törvényességi óvás alapján eljárva mindkét fokú ítéletnek az alperest 10 795 Ft megfizetésére kötelező rendelkezését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A Legfelsőbb Bíróság meghagyta, hogy az új eljárás során vizsgálni kell: a felperes részére a káresetet megelőzően a természetbeni juttatásoknak (illetve azok ellenértékének) a kiszolgáltatása milyen rendelkezések szerint történik. Ennek érdekében meg kell hallgatni a felperesnek azt a felettesét, aki a felperes csapattesténél a természetbeni szolgáltatásokról rendelkezik.
A elsőfokú bíróság a megismételt eljárás során hozott ítéletével ismét kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 10 795 Ft-ot. Megállapította, hogy a le nem rótt illetéket az állam viseli.
Az ítélet indokolásában a bíróság kifejtette, hogy a perbeli juttatás a szolgálati besorolással összefüggő olyan juttatás, amelynek elmaradása jövedelemkiesésként jelentkezik, tehát amelyet az alperes kártérítésként köteles megfizetni.
Ezt az ítéletet a másodfokú bíróság helybenhagyta, kifejtve, hogy a megismételt eljárás adataiból megállapítható: a csapathadtáp-szabályzat II. számú élelmezési normája, illetve annak pénzbeli ellenértéke nem a munkavégzéshez kapcsolódik, hanem a szolgálati besorolással összefüggő juttatás, amelynek elmaradása miatt a felperest kár érte, tehát azt az alperes köteles megfizetni.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A 16/1978. (III. 1.) MT számú rendelet 6. §-ának a) pontja szerint a testület a kártérítési eljárásban kártérítésként köteles megtéríteni különösen a jövedelem (kereset) veszteséget.
Az említett rendelet végrehajtása tárgyában kiadott 4/1978. (III. 5.) HM számú rendelet 6. §-ának (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a kár körében meghatározására és kiszámításának módjára – e rendeletben meghatározott eltérésekkel – a munkajogi rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.
A peradatokból megállapíthatóan a felperes mint repülő-hajózó hivatásos tiszt repüléseket végzett, ezért a csapathadtáp-szabályzat II. számú élelmezési normájában foglalt juttatásban részesült.
A repülés fokozott fizikai és idegi igénybevételt jelent. A fokozott igénybevétel biztosításához kalóriadús táplálkozásra van szükség, s az élelmezési norma az ezzel kapcsolatos költségeket fedezi.
Az új eljárás során beszerzett bizonyítékokból és a kihallgatott tanúk vallomásából az állapítható meg, hogy az élelmezési norma rendeltetése: az arra jogosultak számára olyan erőnlét biztosítása, amely a kimagasló feladatok megoldásának előfeltétele. Ezért terjed ki az igénybevétel jogosultsága a beosztás kezdő napjától a beosztás megszűnése napjáig, és ezért áll fenn akkor is, amikor rövidebb ideig nem kell számolni az említett megterhelést jelentő feladat elvégzésével (vasárnap, szabad szombat, szabadság stb.). Ilyenkor ugyanis a rövidebb kiesés ellenére a hajózó-repülőnek olyan fizikai állapotban kell maradnia, amely változatlanul biztosítja, hogy az érintett személy alkalmas marad a repüléssel járó feladatok teljesítésére. A szolgálatból való tartós távollét esetén azonban az élelmezési norma vagy ellenértékének megfelelő juttatás indokolatlan, hiszen ilyen esetben az arra egyébként jogosult személy fizikai, idegi állapota eleve kizárja a repülő-hajózó feladatok teljesítését.
A már hivatkozott 4/1978. (III. 5.) HM számú rendelet 6. §-ának (1) bekezdése szerint az elmaradt jövedelem kiszámításának módjára – az e rendeletben meghatározott eltérésekkel – a munkajogi rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. Az említett rendelet e vonatkozásban eltérő rendelkezést nem tartalmaz. Nem tartalmaz eltérő rendelkezést a rendelet alkalmazásáról kiadott 29/1978. (HK. 17.) HM számú utasítás sem.
Mindebből pedig az következik, hogy az elmaradt jövedelem kiszámításánál a perbeli esetben is a felperes betegsége idején hatályos, módosított és kiegészített 2/1964. (IV. 3.) MüM számú rendelet 2. §-a (2) bekezdésének utolsó fordulatát kell alkalmazni, amely szerint nem kell megtéríteni azoknak a szolgáltatásoknak az értékét, amelyek rendeltetésük szerint csak a munkavégzés esetére járnak (pl. a védőétel, ital, munkaruha, védőruha értékét).
A jogszabály a védőételt, italt, munkaruha, védőruha értékét példálózóan sorolja fel. A II. számú élelmezési norma célja és rendeltetése megfelel a védőétel, védőital szolgáltatása által elérni kívánt céloknak. A védőétel vagy ital nem jár a dolgozónak, ha bármely okból az adott munkát nem végzi, ugyanis ezekre a juttatásokra a munkavégzéssel kapcsolatos ártalmak elhárításához, az ártalommentes munkavégzéshez van szükség. Ennek megfelelően a hajózó állomány sajátos feladatát hosszú időn keresztül nem teljesítő személy az élelmezési norma juttatására jogszerűen nem tarthat igényt, hiszen ilyen esetben szóba sem kerül a repülő-hajózó feladatok megoldása.
Tévedett teát az elsőfokú bíróság, amikor a II. számú élelmezési norma alapján járó juttatás pénzbeli ellenértékét olyan elmaradt jövedelemnek tekintette, amely kártérítés alapjául szolgálhat.
Tévedett a másodfokú bíróság akkor is, amikor az alperest marasztaló első fokú ítéletet helybenhagyta.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította [Pp. 274. § (3) bek.]. (P. törv. III. 21 077/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás