PK BH 1985/434
PK BH 1985/434
1985.11.01.
Ha a bíróság a tulajdonjog megállapítására irányuló keresetet valamilyen okból nem találja teljesíthetőnek, de az igénylő javára pénzbeli követelés megállapítható, akkor e követelés felől pénzbeli marasztalásra irányuló külön kereseti, illetőleg viszontkereseti kérelem hiányában is érdemben kell dönteni [Pp. 215. §].
A peres felek 1976. március 27-én kötöttek házasságot. Életközösségük véglegesen 1981. szeptember 18-án szűnt meg, majd a bíróság a házasságukat felbontotta.
A felperes a házasságkötés előtt, 1975. április 27-én 7200 forintért 2187 m2 (608 n.-öl) területű zártkerti ingatlant vásárolt. Az ingatlanon a peres felek a házassági életközösségük fennállása alatt 160 tőke szőlőt és 70 db gyümölcsfát telepítettek, és egy gazdasági épületet (présházat) emeltek, amelyhez azután egy konyhát, WC-t és kerítést építettek.
A felperes a keresetében birtokháborítást panaszolt, mert az alperes őt az ingatlanból kizárta. A birtokháborítás megszüntetését, ezenkívül a lakóházuk használatával kapcsolatban közös költségek stb. címén az alperesnek 18 400 forint megfizetésére való kötelezését kérte.
Az alperes a kereset elutasítása iránt terjesztett elő kérelmet, egyben viszontkeresetet indított annak megállapítása iránt, hogy az ingatlan 3/4 része házastársi közös szerzés, illetőleg különvagyona megtérítése címén őt illeti.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a szóban levő ingatlan tulajdonjoga 42/100 arányban az alperest illeti, ugyanakkor az alperest a közös költségek megtérítése címén 10 800 forint megfizetésére kötelezte, míg ezt meghaladóan mind a keresetet, mind a viszontkeresetet elutasította. A viszontkeresettel kapcsolatosan utalt arra, hogy a betelepítéssel és a ráépítéssel a felperes különvagyoni ingatlana közös vagyoni jelleget nyert, amelyben a tulajdoni hányadot a különvagyon és a közös vagyon értékének az aránya határozza meg. Az ingatlan értéke a ráépítés és a betelepítés folytán 100 000 forintra emelkedett, amelyhez képest a felperes különvagyona csak 16 000 forint, amely az ingatlan 16/100 részének felel meg. A többi – 84 000 forint – közös vagyoni érték, amelynek fele, illetőleg ennek megfelelően 42/100 tulajdoni hányad illeti meg a felperest.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben és akként változtatta meg, hogy az alperes tulajdoni illetőségét 35/100 részben állapította meg. A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg azt, hogy az alperes a felperessel közös ráépítés folytán a felperes különvagyoni ingatlanán házastársi vagyonközösség jogcímén tulajdonjogot szerzett, tévedett azonban akkor, amikor a növényzettel történt betelepítés folytán előállott értékemelkedést az alperes javára tulajdonjogot keletkeztető tényként vette figyelembe. Házastársi vagyonközösség jogcímén a másik házastárs különvagyoni ingatlanán a Ptk. 137. §-ának (3) bekezdéséhez képest csak akkor lehet tulajdonjogot szerezni, ha a házastársak közös értékemelő beruházása a nem tulajdonos házastárs részéről egyúttal ráépítésnek minősül. A növényzettel történt betelepítés közös tulajdont még akkor sem képezhet, ha ez az ingatlan értékét lényegesen emelte. Az ilyen értékemelő telepítés a házastárs különvagyonába történt közös vagyoni beruházásnak minősül, amelynek megtérítésére – a közös vagyon megosztásakor – a nem tulajdonos házastárs a Csjt. 31. §-ának (2) bekezdése értelmében pénzben tarthat igényt. Mivel pedig pénzbeli marasztalásra az alperes nem terjesztett elő viszontkeresetet, az ingatlan betelepítésével és annak értékemelő hatásával érdemben nem lehet foglalkozni. Ilyen jogi álláspont alapján a másodfokú bíróság az alperes tulajdoni igényének terjedelmét csak a ráépítés alapján bírálta el.
A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Téves a másodfokú bíróságnak az a jogi álláspontja, amely szerint az ingatlan betelepítésével, illetőleg a betelepítés értékemelő hatásával azért nem lehetett érdemben foglalkozni, mert az alperesnek csak pénzbeli megtérítés jár, az alperes pedig nem terjesztett elő pénzbeli marasztalás iránt viszontkeresetet.
Az ítélkezési gyakorlat szerint a tulajdonjog iránti igényben – mint többen a kevesebb – mindig benne van a pénzbeli követelésre irányuló igény is, ezért ha a bíróság a tulajdonjog megállapítására vonatkozó keresetet valamilyen okból nem találja teljesíthetőnek, de az igénylő javára pénzbeli követelés megállapítható, akkor ezt a követelést pénzbeli marasztalásra irányuló külön kereseti, illetőleg viszontkereseti kérelem hiányában is meg kell ítélni.
Az ilyen rendelkezés nem minősül a kereseten való túlterjeszkedésnek (Pp. 215. §), és ugyanakkor megfelel annak az általános kívánalomnak és érdeknek is, hogy a bíróság az azonos vagy egymással szorosan összefüggő jogviszonyból származó igényeket együttesen és véglegesen egy per keretében bírálja el, és ezzel elejét vegye további pereskedéseknek.
Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor a betelepítés jogkövetkezményeinek alkalmazását mellőzte, és ebben a vonatkozásban a döntést magától elhárította.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek az óvással érintett rendelkezését hatályon kívül helyezte, és ebben a körben a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 21 119/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás