BK BH 1985/457
BK BH 1985/457
1985.12.01.
Vasúti alkalmazott bűnösségének téves megállapítása a segítségnyújtás elmulasztása bűntettében [Btk. 172. § (3) bek.].
A megyei bíróság a vádlottat segítségnyújtás elmulasztásának a segítségnyújtásra egyébként is köteles által elkövetett bűntette miatt – végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett, a végrehajtás utólagos elrendelése esetén börtönben végrehajtandó – 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott több mint 32 éve MÁV jegyvizsgáló.
Gyakran fordult elő, hogy H. állomás térségében az éjszakai vonat utasai vészféket használva a nyílt pályán megállították a vonatot, hogy a község eléréséhez kevesebbet kelljen gyalogolniuk. A vészféket használó személyeket a legritkább esetben sikerült elfogni. A helyi MÁV forgalomirányításnál eltűrt gyakorlat, hogy a szabályzat előírásával ellentétesen a jegyvizsgálók nem írnak jelentést az ilyen eseményekről.
A vádbeli napon a 10 kocsiból álló szerelvényen két jegyvizsgáló és a vonatvezető teljesített szolgálatot. A vádlott feladata volt az első osztályú és három másik kocsiban utazó utasok jegyeinek a kezelése.
A D. állomásról 23 óra 05 perckor induló személyvonat a sértett és három másik társa másodosztályon utazásra jogosító jeggyel szállt fel. A négy fiatalember az említett időpontban vasutas dolgozó volt, de munkáltatói igazolvány nem volt náluk.
A sértett és társai a vonat elején szálltak fel, és a vonat vége felé indultak. Az első osztályú kocsiba érkezve az egyik fülkében két ismeretlen lányra figyeltek fel, akiket leszólítottak, és velük évődni kezdtek.
A sértett és társai magatartását kifogásolva a lányok az időközben helyszínre érkező vádlott segítségét kérték.
A vádlott részben e kérelem, részben az első osztályú kocsiban utazásra nem jogosító jegyeikre tekintettel felszólította a sértettet és társait, hogy távozzanak másik kocsiba.
A négy fiatalember azonban a felszólításra nem tett eleget, hivatkoztak vasutas munkaviszonyukra. A vádlott és a négy fiatal férfi vitája azután egyre elfajult, előbb sértegették, majd lökdösni, ütlegelni kezdték a jegykezelőt. A bántalmazás során az egyik támadó leverte a vádlott sapkáját, kiütötte vagy kirúgta kezéből a kalauzkulcsot. A vádlott az italos leheletű támadóitól megijedve belépett az egyik fülkébe, és meghúzta a vészféket.
Mivel a vádlott hangoztatta, hogy rendőrt hív, a következményektől tartva a sértett és a társaságához tartozó többi személy igyekezett elhagyni a vonatot.
A vészfék meghúzásakor a szerelvény H. állomás közelében haladt. Három férfi a szerelvény intenzív lassulása közben a kb. 60 km/óra sebességgel haladó vonatról a menetirány szerinti bal oldali ajtón kiugrott. Három másodperccel később, a még mindig 50 km/óra értéknél nagyobb sebességgel lassulva haladó vonat peronjának felülről számított első lépcsőjéről pedig a sértett kizuhant.
Kiesését nagy valószínűséggel a vészfékezés hatására a kb. 60 kg tömegű peronajtó erőteljes becsapódása okozhatta. A sértett a vasúti sín kőágyazatára, a menetirány szerinti bal oldali sínpár pályaoldalába esett.
A pályatestre történt zuhanásakor a sértett súlyos sérüléseket szenvedett, amelyek – maradandó károsodással – 2 hónap alatt gyógyulóak voltak.
Miután a szerelvény megállt, a nyitott peronajtón a vádlott kinézett, zseblámpájával a közvetlen környékét megvilágította, majd miután senkit nem látott, a személykocsi peronrészében elhelyezett vészfékszelepet visszaállítva – anélkül, hogy a vonatról eltűnt személyeket tovább kutatta volna – jelt adott a továbbindulásra. A vonat a megállást követő másfél perccel később már elhagyta a helyszínt.
A végállomásra érkezve a vádlott felettesének jelentette, hogy meghúzták H. állomás előtt a vészféket, és “a fiatalemberek leugráltak”. Közölte azt is, hogy ezután semmit nem látott, s ezért továbbindultak.
A sértett átmeneti eszméletvesztést követően segítségért kiáltozott. Társai viszonylag rövid időn belül megtalálták, majd súlyos állapotát látva segítséget kértek, és a rendőrséget értesítették.
A sértett a feltalálása helyszínén társainak azt mondta, hogy “biztos a kalauz dobott ki.”.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a vádlott a munkaköri kötelességébe is tartozó segítségnyújtás elmulasztásával a sértettet ténylegesen nem hozta súlyosabb helyzetbe.
Az első fokú ítélet jogi indokolása szerint a rendelkezésre álló meggyőző erejű adatok nem bizonyítják, hogy a sértettet a vádlott dobta ki, vagy rúgta le a még mozgásban levő vonatról, ezért a vádlottat bebizonyítottság hiányában mentette fel az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének vádja alól.
Az ügyész által részben – bizonyos foglalkozási szabályokra való utalással – kiegészített vádirati tényállásra figyelemmel azonban a maradékcselekményben a vádlott bűnösségét megállapította.
Álláspontja szerint a vádlottat a munkakörére vonatkozó több foglalkozási előírás is kötelezte, hogy személyi sérüléssel járó baleset esetén az elhárítás érdekében intézkedjék. A vádlott a körülményekből következtethetett arra, hogy a nagy sebességgel közlekedő vonatról szabálytalan távozás miatt bizonyosan személyi sérülés következett be, mégsem győződött meg elégséges módon a történtekről, és nem nyújtott tőle elvárható segítséget.
Azzal a magatartásával ugyanis, hogy zseblámpájával megvilágította a környékét, nem tett eleget előírt kötelezettségének. Tudatát átfogta, hogy a vonat 60 km/óra körüli sebességgel halad, és a rendes élettapasztalat, valamint szakmai ismerete minden kétséget kizáróan felismerhetővé tette számára, hogy ilyenkor személyi sérülés, sőt akár súlyos baleset következhet be a vonatról való leugrás esetén. A vádlott azonban ebbe belenyugodva adott utasítást a vonat elindulására.
Mindezekre az okfejtésekre alapozottan az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét a Btk. 172. §-a (3) bekezdése szerinti segítségnyújtás elmulasztásának a segítségnyújtásra egyébként is köteles által elkövetett bűntettében megállapította.
Az elsőfokú bíróság a megalapozott tényállás alapján tévesen állapította meg a vádlott bűnösségét.
Az ügyész az eredeti vád kereteit módosítva vád tárgyává tette azt a mulasztást is, hogy a vádlott a reá vonatkozó foglalkozási szabályokat megszegve nem győződött meg arról: a vonatról távozó sértett és társai szenvedtek-e sérülést, közülük jutott-e valaki az életet vagy testi épséget veszélyeztető helyzetbe, és ilyen irányú mulasztást elkövetve intézkedett a vonat tovább indulása végett.
A segítségnyújtás elmulasztásának bűntette olyan szándékos bűncselekmény, amelyben való bűnösség megállapításának alapfeltétele, hogy az elkövető a segítségnyújtási kötelezettségét megalapozó tényről minden kétséget kizáró módon tudomást szerezzen.
Az első fokú ítélet tényállása nem tartalmaz olyan megállapítást, hogy a vádlott tudott volna a segítségnyújtási kötelezettségét megalapozó sérülésről.
A vészfékezés miatt utasfülkébe belépő vádlott nem tudta, hogy támadói milyen módon hagyták el a kocsit, leugrottak-e és ha igen, úgy melyik ajtón, illetve a vészfékezés kezdetétől a megállásig tartó mintegy 400 méter hosszúságú fékútnak melyik pontján és milyen szerelvénysebesség pillanatában ugrottak le a járműről.
A rendelkezésre álló összes bizonyítékok figyelembevétele mellett ekként megállapítható tehát, hogy a vádlott a segítségnyújtási kötelezettségét megalapozó eseményt személyesen nem észlelte, ilyen tényt vele senki nem közölt, és az által észlelt körülményekből sem kellett a bizonyosság szintjén ilyen körülményekre gondolnia, minthogy támadói menekülésének módját nem ismerte.
Az elsőfokú bíróság az elvárhatóság szempontjából bűnös mulasztásnak ítélte, hogy a vonat megállása után a vádlott csupán peronajtóból kinézve és zseblámpát használva tájékozódott a vonatról leszállt személyek után, és nem fogadta el, a vádlottnak azt a védekezését sem, hogy félelme miatt nem indult el a vonat érkezési irányába az eltávozott utasok kutatása céljából.
Az elsőfokú bíróság jogi állásfoglalása elfogadhatatlan.
A vádlottól elvárható magatartás helyes megítélésénél elsősorban abból kiindulni, hogy a sértett és három társa a vészfék meghúzása előtt olyan támadást hajtott végre a jogszerűen intézkedő vádlottal szemben, amely – a Btk. 230. §-ára figyelemmel – a Btk. 229. §-ának (2) bekezdése szerinti bűncselekményt valósítja meg.
A többségében ittas támadók számbeli és erőfölénye, a durva erőszak indokoltan komoly félelmet ébresztett a vádlottban. Már önmagában ez a körülmény is mentesítette, hogy a mintegy 400 métert kitevő fékutat teljes mélységében egyedül vagy munkatársával együtt egy feltételezett sérült vagy sérültek után végigkutassa.
Ezen túlmenően az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a vasútforgalmi szakértőnek a tárgyaláson tett véleményét is, amely szerint a vádlottat a szerelvényről leszállási kötelesség nem terhelte, annál inkább sem, mert az idézett foglalkozási szabály a szerelvény térségében konkrétan észlelhető “baleset” esetére ír elő kötelezettséget.
Nem volt tehát elvárható a vádlottól, hogy foglalkozása magatartási szabályaival is szembe kerülve leszálljon a szerelvényről, annak felügyeletét gyengítve a teljes fékutat bejárja, feltételezetten megsérült támadóit felkutassa, vagyis az előzmények ismeretében az éjszakai sötétségben testi épségét – esetleg életét – súlyosan veszélyeztesse.
A Btk. 27. §-ának (1) bekezdése szerint az elkövető nem büntethető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott.
A vádlott a továbbindulásra vonatkozó jelzés leadásakor nem tudta, hogy a sértett sérülést szenvedett, és ennek az ismeretnek a hiánya terhére azért sem róható, mert abban még gondatlanság sem terhelte.
A kifejtettekre tekintettel a vádlottnak az elsőfokú bíróság által értékelt magatartása nem szolgáltat alapot bűnössége megállapítására, mert az nem valósít meg bűncselekményt. Ennek okából az első fokú ítélet bűnösséget megállapító és büntetést kiszabó rendelkezéseit a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta, és a vádlottat a Btk. 172. §-a (3) bekezdése szerinti súlyosabban minősülő segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt ellen emelt vád alól felmentette. (Legf. Bír. Bf. IV. 79/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás