BK BH 1985/463
BK BH 1985/463
1985.12.01.
Pénzkezeléssel megbízott – hanyag kezelés vétségét elkövető – postai alkalmazott munkajogi felelősségére vonatkozó rendelkezések helyes értelmezése [Be. 55. §, 265. § (1) bek., Btk. 320. § (1) bek., 1967. évi II. törvény 57. §, 58. § (1) bek., 60. §; 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 79. § (1) bek. b) pont, 80. § (1) bek., 82. § (2) bek.].
A járásbíróság végzésével megállapította, hogy a terhelt elkövette a hanyag kezelés vétségét, ezért 1 évi időtartamra próbára bocsátotta, egyben kötelezte, hogy a határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül kártérítés címén 50 000 forintot, valamint annak 1983. március 15. napjától járó évi 5%-os kamatát a postaigazgatóság magánfél részére fizesse meg.
A megállapított tényállás lényege a következő.
M. K.-né, a postahivatal vezetője telefonon jelentette közvetlen felettesének, hogy gyermeke betegsége miatt a postahivatal vezetői teendőit nem tudja ellátni, ezért helyettest kért. A felettes utasította a terheltet, hogy a reggeli nyitáskor helyettesítés céljából jelentkezzék a postahivatalnál. A terhelt a M. K.-né által lepecsételt borítékba helyezett páncélszekrénykulcsot a kézbesítőtől átvette. Ezt követően a készpénzmaradványt részletező füzet alapján egyeztette a páncélszekrényben levő készpénzt, s azt rendben találta. A nap folyamán végezte a hivatali teendőket, majd záráskor a készpénzmaradványt – 103 958 forintot – összegezte, és azt a páncélszekrénybe elhelyezte. Ezután a lezárt páncélszekrény kulcsát borítékba tette, s lepecsételve átadta a kézbesítőnek a másnapi hivatalvezetőhöz történő továbbítás céljából. Az ún. közvetett átadásnak ez a módja szabálytalan volt, ugyanis a készpénzmaradvány meglétét a közvetítőnek is ellenőriznie és aláírásával igazolnia kellett volna.
Másnap reggel a kézbesítő a sértetlen borítékban levő kulcsokat továbbította M. K.-nének, aki a kézbesítők jelenlétében egyeztetni kezdte az előző napi pénzmaradványt. Ennek során észlelte, hogy 100 db 500 forintos bankjegy, azaz 50 000 forint hiányzik. A postaigazgatóság a bejelentés alapján azonnal vizsgálatot indított, a szóban levő pénzösszeg azonban nem került elő, s a hiány oka sem volt felderíthető.
Az elsőfokú bíróság – minthogy a terhelt a társadalmi vagyon kezelésével kapcsolatos kötelezettségének megszegésével gondatlanságból vagyoni hátrányt okozott – megállapította, hogy a terhelt elkövette a Btk. 320. §-ának (1) bekezdése szerinti hanyag kezelés vétségét, s ezért próbára bocsátotta. Egyidejűleg az érvényesített polgári jogi igényének tekintettel a terheltet az 1967. évi II. törvény 58. §-ának (1) bekezdésére alapozottan a teljes kár megtérítésére kötelezte.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság a járásbíróság végzését annyiban változtatta meg, hogy a postaigazgatóság magánfél polgári jogi igényének érvényesítését egyéb törvényes útra utasította. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság tévesen kötelezte a terheltet az 1967. évi II. törvény 58. §-ának (1) bekezdése alapján a teljes kár megtérítésére, mivel arra csak vétkesség esetén nyílik lehetőség. Az adott esetben az elsőfokú bíróság gondatlan bűncselekményt állapított meg a terhelt terhére, márpedig a 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 79. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében a gondatlan bűncselekménnyel okozott kárért a dolgozó hathavi átlagkeresete erejéig felel. Minthogy a terhelt havi átlagkeresete nem tisztázott, az iratokból nem állapítható meg, ez okból a polgári jogi igény elbírálása késleltetné az eljárást, amiért is a Be. 215. §-ának (1) bekezdésére hivatkozva az igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasította.
A megyei bíróság végzésének a polgári jogi igényt érintő indokolási része ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az 1967. évi II. törvény 57. §-a – s ehhez kapcsolódóan a 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 79. §-a – a dolgozók vétkességen alapuló anyagi felelősségét szabályozza. Ennek értelmében a dolgozó akkor kötelezhető kártérítésre, ha a munkaviszonyából eredő kötelezettségének vétkes – szándékos vagy gondatlanságból fakadó – megszegésével okozati összefüggésben vagyoni kárt okoz.
Ehhez az általános szabályhoz képest az 1967. évi II. törvény 58. §-ának (1) bekezdése meghatározott körben speciális rendelkezést tartalmaz, nevezetesen a dolgozó vétkességére tekintett nélkül teljes anyagi felelősséggel tartozik a visszaszolgáltatási, illetőleg elszámolási kötelezettséggel átvett olyan dolgokban bekövetkezett hiányért, amelyeket állandóan őrizetben tart, kizárólagosan használ vagy kezel. Ezt a vétkességtől független – tehát objektív – felelősségi rendszert tovább szigorítja a 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 80. §-ának (1) bekezdése, mely szerint a pénztárost, pénzkezelőt vagy értékkezelőt az általa kezelt pénz, értékpapír és értéktárgy tekintetében ez a fokozott felelősség akkor is terheli, ha az említett dolgokat jegyzék vagy elismervény nélkül vette át.
A terheltet – postai pénzkezelő lévén – tehát az előbb hivatkozott elszámolási kötelezettség terhelte, következésképpen anyagi felelősségének jogalapját nem az 1967. évi II. törvény 57. §-a, illetve a 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 79. §-a, hanem a szóban levő speciális rendelkezés: az 1967. évi II. törvény 58. §-a, valamint a 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 80. §-ának (1) bekezdése szabályozza.
Téves jogi álláspontot elfoglalva ugyan, érdemben azonban mégis helyesen döntött a megyei bíróság, amikor a postaigazgatóság polgári jogi igényének érvényesítését egyéb törvényes útra utasította.
A büntetőeljárás során ugyanis adat merült fel egyrészt arra, hogy az ún. közvetett átadás szabálytalan módja az adott postahivatalban a cselekményt megelőzően eltűrt gyakorlat volt. Továbbmenvén az is tény, hogy a M. K.-né 1982 márciusában elkérte a páncélszekrények a postaigazgatóságnál őrzött másodkulcsait, amelyeket csupán a vádbeli esetet követően szolgáltatott vissza. Márpedig ezek a tényezők beható vizsgálatot és értékelést igényelnek abból a szempontból, hogy nem minősülnek-e olyan munkáltatói közrehatásnak, melyek az 1967. évi II. törvény 60. §-án alapuló esetleges kármegosztásra adhatnak alapot. Mindemellett fel kell tárni azt is, hogy a terhelt esetében vannak-e olyan rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények, amelyek a 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 82. §-ának (2) bekezdésében foglalt mérséklést lehetővé teszik.
Az említett kérdések tisztázása a büntetőeljárás befejezését kétségkívül jelentősen késleltette volna, ekként a polgári jogi igény érvényesítésének egyéb törvényes útra utasítása indokolt volt. Megjegyzendő azonban, hogy a megyei bíróságnak a megváltoztató végzés helyett a Be. 265. §-a (1) bekezdése értelmében a kártérítésre vonatkozó elsőfokú rendelkezést hatályon kívül helyezve kellett volna a polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasítania.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság végzésének a polgári jogi igényt érintő indokolási része törvénysértő. (B. törv. II. 344/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás