PK BH 1985/467
PK BH 1985/467
1985.12.01.
Ipari mintaoltalomban az ipari termék külső formája részesülhet. A mintaoltalom terjedelmét pedig a mintaoltalmi lajstromban elhelyezett fényképből, illetőleg rajzból megállapítható külső forma határozza meg. Az oltalomképességnek – egyebek között – az a feltétele, hogy a minta a külső formáját tekintve legyen új. [Ptk. 86. §; 1978. évi 28. sz. tvr. 1. §, (1) bek., 6. § (3) bek.].
A felperesek, akik egy munkaközösség tagjai, képviselőjük útján pert indítottak az alperes ellen ipari mintaoltalom megsértése miatt. Azt állították, hogy azt az ipari mintát, amelyre a “Tubustartó” címmel az OTH 80 843. lajstromszám alatt oltalmat engedélyezett, az alperes jogosulatlanul hasznosítja. Emiatt a jogsértő magatartás abbahagyására és 80 000 forint kártérítés megfizetésére való kötelezését kérték. Követelésük alapjaként a tisztességtelen gazdasági tevékenységről szóló szabályok megsértését is felhívták.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azt állította, hogy az általa gyártott, illetőleg forgalomba hozott termék a külső megjelenésében jelentősen eltér attól a mintától, amelyre a felpereseknek oltalmuk van.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította, és “a felperest” 1500 forint perköltség megfizetésére kötelezte.
Az ítélet ellen a felperesek fellebbeztek a keresetüknek helytadó döntés meghozatala végett.
Az alperes az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte.
A fellebbezés nem helytálló.
Az elsőfokú bíróság a döntése megalapozásához szükséges tényeket helyesen állapította meg, és helytálló a jogi álláspontja is. A fellebbezésben felhozott érvek a megtámadott ítélet megváltoztatását nem indokolják.
A felperesek álláspontja szerint azok az eltérések, amelyek az elsőfokú bíróság ítélete szerint az oltalmazott minta és az alperes által gyártott termék külső megjelenésében mutatkoznak, a jogvita eldöntése szempontjából nem jelentősek. A mintaoltalom megsértését – szerintük – az a hasonlóság okozza, amely a kétféle csomagolási megoldásban mutatkozik, vagyis, hogy mindkét tubustartó áttetsző burkolattal, a két tubus és a ragasztó kenésére szolgáló műanyag kanál praktikus tartását biztosító módon és ezek formáihoz megfelelő kidomborítással igazodó kivitelezésben készült.
Ez az álláspont nem helytálló.
Az ipari minták oltalmáról szóló 1978. évi 28. számú törvényerejű rendelet (Tvr.) 1. §-ának (1) bekezdése értelmében ipari mintaoltalomban az ipari termékek külső formája részesülhet.
A mintaoltalom terjedelmét pedig a mintaoltalmi lajstromban elhelyezett fényképből, illetőleg rajzból megállapítható külső forma határozza meg [Tvr. 6. § (3) bekezdés].
Az a csomagolási, illetőleg tárolási mód, hogy bizonyos anyagokat, eszközöket az idomukhoz igazodó átlátszó műanyag “tartóban” helyeznek el, mint műszaki jellegű megoldás, önmagában nem lehet ipari mintaoltalom tárgya. Az oltalomképességnek – egyebek között – az a feltétele, hogy a minta a külső formáját tekintve legyen új.
A felperes mintaoltalmát éppen a “Tubustartó” című és rendeltetésű termék külső megjelenésének sajátosságai alapozzák meg. Más hasonló műszaki megoldással előállított termékkel való összevetésnél a külső megjelenésben mutatkozó hasonlóságot, illetőleg különbséget kell vizsgálni. Az elbírált esetben az elsőfokú bíróság az ipari mintaoltalmi okirathoz csatolt fényképpel megjelenített minta külső formai sajátosságait helyesen értékelte. Helytálló érvekkel indokolta meg azt, hogy az alperes által gyártott (forgalomba hozott) termék külső formája az oltalmazott mintától oly mértékben eltér, hogy a minta jogosulatlan használatának ténye nem állapítható meg.
Ugyanezek az érvek indokolják a tisztességtelen verseny tilalmáról szóló jogszabályra alapított követelés elutasítását (1984. évi IV. tv. 4. §).
A Legfelsőbb Bíróság azért az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntését a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. A Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte a felpereseket a másodfokú perköltség viselésére. (Legf. Bír. Pf. IV. 20 117/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
