BK BH 1985/48
BK BH 1985/48
1985.02.01.
A megkülönböztetett jelzéseket használó jármű vezetője súlyos szabályszegésének – mint a baleset bekövetkeztében közreható oknak – az értékelése a büntetés kiszabása során [Btk. 89. § (1) bek., 187. § (2) bek. b) pont, KRESZ 49. § (2) bek.].
A városi bíróság a terheltet halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt fogházban végrehajtandó 1 év 4 hónapi szabadságvesztésre és 2 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.
Az irányadó tényállás szerint a büntetlen előéletű terhelt 1967. évben szerzett gépjárművezetői engedélyt. Előbb tehergépkocsit vezetett, majd 1972. évtől a BKV alkalmazásában autóbusz-vezetőként dolgozott. Ez ideig mintegy 600–700 000 kilométert vezetett; balesetet nem okozott, és közlekedési fegyelme szabálysértés elkövetése miatt sem volt soha kifogásolható.
A terhelt az általa vezetett IKARUS autóbusszal szakközépiskolás fiatalokat kirándulásra szállított: az autóbuszban a kísérőkkel együtt mintegy 30 fő tartózkodott. A 17–18 éves életkorú fiatalok utazás közben hangoskodtak, magnóztak, zajos viselkedésükkel a kísérő tanárok többszöri figyelmeztetése ellenére nem hagytak fel.
A terhelt reggel 9 óra tájban lakott terület egyik útkereszteződéséhez érkezve, balra nagy ívben kanyarodva szándékozott útját folytatni. Az útkereszteződéshez érkezve a terhelt a belső forgalmi sávba húzódott és megállt, mert a forgalomirányító jelzőlámpa részére tilos jelzést mutatott. Előtte más jármű állt. A terhelttel szemben – az útkereszteződés ellentétes oldalán – a szintén nagyívben balra kanyarodni szándékozók számára fenntartott forgalmi sávban egy Trabant személygépkocsi állt a zöld jelzésre várva.
A terhelttel – ellentétes irányból – szemben a belső forgalmi sávban az F. J. által vezetett mentő gépkocsi az útkereszteződés irányába mintegy 80 km/óra sebességgel közeledett. Esetzászlója fel volt tűzve, és egyidejűleg használta a megkülönböztető hang- és fényjelzéseket.
A mentő gépkocsi egy 63 éves beteget, egy mentőápolót és egy betegkísérőt szállított.
A mentő gépkocsi a kereszteződéstől még távolabb volt, amikor a jelzőlámpa átváltott, és számára tilos jelzést, ugyanakkor az útról balra kanyarodó járműveknek szabad jelzést adott. A terhelt a még fennálló távolság miatt nem vette észre a közeledő mentő gépkocsit, annak szirénáját pedig az autóbuszban levő zsivaj miatt nem hallotta, és a szabad jelzésre elindult. Elindulásakor a mentő gépkocsi kb. 154 méter távolságra lehetett tőle. Az autóbusznak a kanyarodás megkezdéséig még 17,5 métert kellett megtennie egyenes irányban. Ekkor kezdett el balra kanyarodni és ekkor a mentő gépkocsi az autóbusztól 48 méterre, az ütközés helyétől 38 méter távolságban volt. A terhelt – aki a gyalogátkelőhelyét és az igénybe venni kívánt útszakaszt figyelte – még akkor sem észlelte az érkező mentő gépkocsit, és azt csupán akkor vette észre, amikor az érkező mentő gépkocsi által igénybe venni kívánt forgalmi sávot már részben elfoglalta.
A kereszteződéshez érkező mentő gépkocsi a sebességét valamelyest csökkentette, de legalább 60 km/óra sebességgel hajtott be a kereszteződésbe. Az Országos Mentőszolgálat belső utasítása szerint tilos jelzés esetén a kereszteződésbe csupán 6-10 km/óra sebességgel szabad behaladni, és azon áthaladni csak akkor lehet, ha a vezető meggyőződik arról, hogy részére a többi jármű elsőbbséget biztosított. F. J. ezeket az előírásokat figyelmen kívül hagyta: azt sem észlelte, hogy az autóbusz irányjelzőjét működtetve a kanyarodást megkezdi. Amennyiben ugyanis erre felfigyelve azonnal fékez, a baleset egyáltalán nem következik be, vagy csak egy kisebb koccanás jön létre, a mentő gépkocsi az autóbusztól ugyanis a kanyarodás megkezdésekor kb. 38 méter távolságra volt és 60 km/óra sebesség mellett teljes féktávolsága 35-40 méterre tehető.
A mentő gépkocsi vezetője a lassan – kb. 12-15 km sebességgel eléje kanyarodó autóbuszt csupán féktávolságon belül észlelte; ekkor megpróbálta a balesetet egy kormánymozdulattal elhárítani, a rövid távolság miatt azonban ez már nem sikerült, és mintegy 30-40 cm-es átfedéssel a mentő gépkocsi bal eleje az autóbusz bal elejének ütközött. Amikor a mentő gépkocsi közvetlen közelbe került, azt már a terhelt is észlelte, ezért nyomban fékezett és az ütközést követően legfeljebb 0,5-1 méter utat megtéve megállt.
Az ütközés ereje a mentőkocsit szinte kettévágta, és a benne ülők kiestek. A mentőautó vezetője az ütközés következtében még a helyszínen a betegkísérő a kórházba szállítás után meghalt. A mentőápoló 6-8 hét, a szállított beteg 4-6 hét gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet akként változtatta meg, hogy a szabadságvesztés mértékét 10 hónapra leszállította.
A szabadságvesztés végrehajtása próbaidőre felfüggesztésének mellőzése, valamint a közúti járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés eltúlzottan súlyos tartamban történt alkalmazása miatt emelt törvényességi óvás alapos.
Az adott esetben annak a kérdésnek az elbírálása, hogy a büntetési cél maradéktalan – a társadalmi követelményeknek megfelelő – megvalósulása szükségessé teszi-e a szabadságvesztés tényleges végrehajtását, avagy lehetőség van-e a büntetés próbaidőre történő felfüggesztésére, feltétlenül többirányú és a Legfelsőbb Bíróság V. számú Büntető Elvi Döntésének tükrében történő elemzést igényelt volna.
Az eljárt bíróságok azonban ezt elmulasztották.
Kétségtelen, hogy az alkalmazott joghátrány, illetve a büntetés várható hatékonyságának, az általános és egyéni visszatartó hatás kiváltására való alkalmasság vizsgálatánál alapvető körülmény a társadalmi értékítélet figyelembe vétele.
A közlekedési bűncselekmény esetében sem lehet azok súlyát mechanikusan csupán a létrejött káros eredményre leszűkíteni, mert annál számtalan – alkalmasint teljesen véletlenül közreható – tényező is szerepet játszhat.
Elsődlegesen a veszélyhelyzetet létrehozó – vagy annak intenzitását növelő – szabálytalan emberi magatartás jellegét és jelentőségét kell feltárni, megvizsgálni.
Az adott esetben a baleset végső eredménye kétségtelenül igen súlyos, minthogy két ember halála és két személy jelentős sérülése következett be.
Fokozott gonddal kellett volna azonban elemezni a baleset bekövetkezésénél kétségtelenül szerepet játszó terhelti szabályszegés lényegét és súlyát.
A tényállásból kitűnően a több mint másfél évtizedes kifogástalan közlekedési előélettel rendelkező terhelt egy általa nem ismert nagy forgalmú város belterületén a szabályok messzemenő betartásával közlekedett. A közeledő mentő gépkocsi hangjelzését – a bizonyítási kísérlet eredményével is támogatott szakvélemény szerint – objektíve nem észlelhette.
Amikor a szabad jelzésre az autóbusszal igen kis sebességgel (10-15 km/óra) elindult, figyelmét arra az útszakaszra összpontosította, ahová behaladni kívánt, és egyúttal szemmel kísérte a kijelölt gyalogátkelőhely várható forgalmát is.
Szabályszegés tehát – egy fokozottabb elváráshoz tapadóan, de döntően – abban jelentkezik, hogy
a) nem tett intézkedést az autóbusz utasterében a túlzott zajongás megszüntetése érdekében, és ezért nem volt lehetősége a megkülönböztetett hangjelzés időbeni észlelésére;
b) ugyanakkor – bár arra megfelelő figyelem mellett reális lehetősége lett volna – nem észlelte a még 154 méterre, szemből közlekedő mentőautó közeledését, amelynek egyéb ismert jelzései, haladási sebessége a hangjelzés észlelésének hiányában is következtetési alapot nyújtottak arra, hogy elsőbbséget kell majd biztosítania.
Mindezek a szabálytalanságok azonban távolról sem igazolnak a közlekedési előírásokat durván figyelmen kívül hagyó magatartást, hanem tipikusan gondatlan jellegű mulasztások.
Ezzel szemben a mentő gépkocsi elhalt vezetője a legalapvetőbb biztonsági követelményeket, szigorú előírásokat és belső utasításokat mellőzve, a reá kötelező sebességtartási rendelkezéseket durván, kirívó módon megsértve haladt be – tilos jelzés mellett – az útkereszteződésbe, figyelmen kívül hagyva a tényleges forgalmi helyzetet is.
A mentőgépkocsi-vezető figyelmen kívül hagyta, hogy a megkülönböztető jelzéseket adó gépkocsival sem megengedett tilos jelzés mellett eltúlzott sebességgel utak kereszteződésébe behajtani: az adott forgalmi helyzetben a különleges járművezető magatartását számottevően korlátozó belső foglalkozási szabályt tudatosan szegett meg.
Alapvetően tehát a mentőautó vezetőjének szabályszegő magatartása volt a döntő oka a baleset bekövetkezésének, mivel a reá kötelező alacsonyabb sebesség és a legelemibb körültekintés mellett reális lehetősége lett volna megállással vagy kikerüléssel a lassan haladó, majd megálló autóbusszal összeütközés kikerülésére. Ilyen helyzetben pedig a Legfelsőbb Bíróság V. számú Büntető Elvi Döntése iránymutatásának megfelelően indokolt lett volna a terhelt szabadságvesztés főbüntetésének próbaidőre történő felfüggesztése.
Alaposnak találta a Legfelsőbb Bíróság a törvényességi óvást a közúti járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés eltúlzott szigorral történt alkalmazását kifogásoló részében is.
Az ügyben eljárt bíróságok a mellékbüntetés tekintetében is a létrejött súlyos eredményhez igazodóan szabták ki a valamennyi közúti járműkategóriát érintő eltiltás tartamát.
A bíróságok ezáltal figyelmen kívül hagyták a Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiumának 107. számú állásfoglalásból rájuk háruló azt a kötelezettséget, hogy fokozott gondossággal vizsgálják a terhelt közlekedési előéletét, az adott szabályszegésének súlyát és jellegét, s ez törvénysértő mellékbüntetés kiszabását eredményezte.
Figyelemmel arra, hogy a terheltnek a közúti baleset létrejöttében való felelőssége csupán a más által előidézett veszélyhelyzet gondatlansága miatti késedelmes észlelésében és az elhárító cselekmény végrehajtásának elmulasztásában határozható meg, a Legfelsőbb Bíróság a 16 éves, kifogástalan közlekedési előéletre visszatekintő terhelt esetében nemcsak a mellékbüntetés tartamának a törvényi minimumra csökkentését, de annak az autóbuszok vezetésére jogosító “D” kategóriára történő korlátozását is indokoltnak találta.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az ítéletek a szabadságvesztés fel nem függesztése és a közúti járművezetéstől eltiltás tartama miatt törvénysértők, ezért az ítéletek említett részeit hatályon kívül helyezte, a kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette, a járművezetéstől eltiltás tartamát pedig 1 évben és kizárólag az autóbuszvezetéstől eltiltásra korlátozva állapította meg. (B. törv. IV. 733/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás