BK BH 1985/49
BK BH 1985/49
1985.02.01.
Súlyos testi sértést okozó, közlekedés biztonsága elleni bűntettet valósít meg, aki a közúton kerékpáron haladó sértettet megüti, majd az a járműről leesve súlyos sérüléseket szenved [Btk. 184. § (1) bek. (2) bek. a) pont, 170. § (2) bek.].
A járásbíróság a terheltet bűnösnek mondotta ki súlyos testi sértést okozó, közlekedés biztonsága elleni bűntettben és ezért őt – börtönben végrehajtandó – 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt a vádbeli napon néhány társával szeszes italt fogyasztott, majd este 22 óra tájban gyalogosan indultak haza Enderfalvára.
A község belterületén egy kivilágítatlan útszakaszon haladtak, amikor elment mellettük kerékpárjával a 68 éves sértett. Amint a sértett a terhelt mellett elhaladt, a terhelt utána futott, és utolérve őt jobbról egy erős ütést mért annak arcába, aminek hatására a sértett a kerékpárral felborult, és az úttestre esett.
A cselekmény elkövetése után a terhelt és társai mindnyájan továbbhaladtak, a földön fekvő, illetve onnan éppen felálló sértettre rövid idő múlva egy szemközt haladó személygépkocsi utasai találtak rá, és tették meg a szükséges intézkedéseket.
A bántalmazás, illetve az elesés következtében a sértett koponyacsonttörést és a bal oldali VIII–IX. bordák törését szenvedte el. Sérüléseinek gyógytartama mintegy 60 napot tett ki.
A megyei bíróság az első fokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a terhelt cselekményét súlyos testi sértésnek minősítette, és ezért tekintette kiszabottnak az elsőfokú bíróság által alkalmazott büntetést.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság által alkalmazott jogi minősítés megváltoztatása körében abból indult ki, hogy a terhelt szándéka nemcsak nem irányult – még eshetőlegesen sem – a közlekedés biztonságának veszélyeztetésére, hanem tevékenysége a közlekedés biztonságát ténylegesen nem is veszélyeztette. A megyei bíróság álláspontja szerint a terhelt szándéka a sértett bántalmazására irányult, neki 8 napon túl gyógyuló súlyos testi sértést okozott, tehát a cselekmény jogi minősítését ennek megfelelően kell megállapítani, annál is inkább, mivel a terhelt a közlekedésnek – a Btk. 184. §-ában védett – érdekeit nem veszélyeztette azzal, hogy a kerékpáron haladó sértettet ütötte le.
A megyei bíróság ítélete ellen a terhelt cselekményének téves minősítése miatt emelt törvényességi óvás alapos.
Mindenekelőtt abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy fogalmilag mit jelent a közlekedés biztonságának veszélyeztetése.
A büntető rendelkezésekkel megvédeni kívánt és kiemelkedően fontos társadalmi viszonyok és érdekek beható elemzése útján az ítélkezési gyakorlat kialakította azt nézetet, mely szerint a közlekedés biztonsága akkor kerül veszélybe, ha jogszabályban tilalmazott emberi magatartás következtében a “baleset” reális, tehát kifejezetten közvetlen lehetősége fenyeget. Ez a fogalom tehát viszonylag szélesebb körű az élet vagy testi épség közvetlen veszélybe kerülésének fogalmánál.
Ezt az álláspontot tükrözi a Btk. 184. §-ához fűzött miniszteri indokolás, amikor azt fejti ki, hogy a közlekedés biztonságának veszélyeztetésén olyan “konkrét helyzetet” kell érteni, amikor fennáll a mások életét vagy testi épségét sértő, illetve a jelentős anyagi kárt okozó baleset veszélye.
A kifejtettekre tekintettel alapvetően téves a másodfokú bíróságnak az a felfogása, hogy terhelt magatartása a közlekedés biztonságát ténylegesen nem veszélyeztette. A tényállásból kitűnően a cselekmény közúton történt, valamint a terhelt által alkalmazott erőszak hatására a kerékpáron közlekedő sértett az egyensúlyát elvesztette, kerékpárjáról az úttestre zuhant. Ebből pedig nyilvánvaló, hogy a sértettet baleset érte, sérüléseit sem csupán az arcul ütéstől, hanem a haladó kerékpárról történő leeséssel összefüggésben szenvedte el, ugyanis ez a sérülések jellegéből okszerűen és minden további indoklást szükségtelenné tevő módon következik. Összességében tehát a baleset tényleges sérelembe torkollt.
Helytelen lenne e körben bármilyen megszorító értelmezés alkalmazása, ugyanis a törvényi tényállás megvalósulásához egyáltalán nem szükséges a közlekedésben részt vevő több jármű biztonságos haladásának egyidejű veszélyeztetése, hanem már egyetlen jármű balesete vagy baleseti veszélybe jutása a törvényi tényállást megvalósítja.
Az adott ügyben azonban még a baleseten túlmenő további – bár távolabbi – veszély is keletkezett, minthogy a közúton haladó gépkocsi is érkezett rövid idővel a cselekmény elkövetése után. Ennek a vezetője és utasai csak azért nem kerültek veszélybe, mert az időközben sérülései ellenére az úttestről éppen felállni kívánó sértettet és kerékpárját idejében észlelték.
Az elkövetés idején hatályos KRESZ Függelék II/a pontjának helyes értelme szerint a kerékpár is “jármű”, és így a kerékpárt hajtó személlyel szemben elkövetett erőszak eleve alkalmas a kérdéses bűncselekmény megvalósítására, mert az a közúton közlekedő jármű vezetője ellen irányul.
A sértett erőteljes arcul ütésével tehát a terhelt közlekedő jármű vezetője ellen alkalmazott erőszakot, ezzel összefüggésben baleset következett be, ezért a magatartás megvalósította a szóban levő törvényi tényállásban írt egyik elkövetési magatartást.
Köztudott, hogy bármely közlekedő jármű vezetője ellen alkalmazott olyan erőszak, amely a jármű biztonságos haladását gátolja, számottevően megzavarja, alkalmasint lehetetlenné teszi – és így a konkrét baleset lehetőségét megteremti –, a közlekedés biztonságát legalább a kérdéses jármű vonatkozásában veszélyezteti. Így nem szükséges a továbbiakban vizsgálni azt a körülményt, hogy a közlekedés biztonságának szélesebb körű veszélyeztetésére sor került, és ezt az absztrakt követelményt a terhelt tudata átfogta-e avagy sem.
Ezért a BH 1984. évi 7. számában 264. sorszám alatt közzétett eseti döntés – fentiekkel ellentétes – megállapításai tévesek és irányadóként nem szolgálhatnak.
A terhelt egyenes szándékkal a sértettet kívánta bántalmazni, és ez testi sérülés okozására is irányuló elképzelés volt. Ugyanakkor azonban felismerte e tevékenység okszerű, sőt törvényszerű további következményeit – a kerékpárról való lezuhanás lehetőségét –, vagyis a közlekedés biztonsága veszélyeztetésére mindenben alkalmas tényeket is átfogta a tudata, és ebbe belenyugodva – e vonatkozásban eshetőleges szándékkal – hajtotta végre a cselekményét. A Btk. 184. §-a (2) bekezdésének a) pontjában foglalt eredmény – a súlyos testi sérülés okozása – tekintetében az elkövető gondatlansága áll fenn.
Mindezekből az következik, hogy az elkövetett cselekményt az első fokon eljárt bíróság minősítette helyesen, és a megyei bíróság tévedett, amikor a cselekményt csupán súlyos testi sértésként értékelte. A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény súlyos testi sértést okozó minősített esete mellett a súlyos testi sértés bűntette nem állapítható meg.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a törvényességi óvással megtámadott határozat említett részében törvénysértő, ezért azt hatályon kívül helyezte, és a terhelt cselekményét súlyos testi sértést okozó, közlekedés biztonsága elleni bűntettnek minősítette. (B. törv. IV. 702/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás