MK BH 1985/490
MK BH 1985/490
1985.12.01.
Ha a munkáltató a kőműves munkakörű dolgozóját – a munkaszerződés módosítása nélkül – átmenetileg művezetői teendők ellátásával bízza meg, a dolgozót munkabér az általa ténylegesen betöltött magasabb munkakör alapján illeti meg [Mt. 35. § (1) bek.; 17/1979. (XII. 1.) MüM sz. r. 51. § (1) bek.; 10/1972. (V. 20.) MüM–PM sz. r. 3. sz. mell.].
A felperes 1973. december 7-től áll az alperes alkalmazásában. A munkaszerződés alapján a felperes 1983. május 18-tól egy évig változó munkahelyen tartós külföldi szolgálatot volt köteles teljesíteni Líbiában.
A felperest a külföldi kiküldetés időtartamára havi 4600 forint és 15%-ig terjedő prémium (forintrész), továbbá havi 155,9 líbiai dínár (valutarész) illette meg kőműves munkakörben.
1983. május 18-tól 1984. május 23-ig dolgozott líbiai munkahelyén. 1983. június 10-től hazatéréséig – líbiai munkahelye korábbi vezetője, L. A. szóbeli megbízása alapján – kőműves munkaköre helyett művezetői teendőket látott el.
A szóbeli megbízást az új munkahelyi vezetője, H. J. is fenntartotta.
A felperes a döntőbizottsághoz benyújtott kérelmében sérelmezte, hogy az alperes nem sorolta át művezetői munkakörbe, és emiatt anyagi veszteség érte. Mint művezetőt ugyanis havi valutarészként 163 dínár illette volna meg 155,9 dínár helyett. A két valutarész közötti különbözet forintban megállapított értékének a megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi döntőbizottság elutasította a kérelmet.
A határozat indokolása szerint a felperes a külföldi munkahelyén köteles volt ellátni a munkakörébe nem tartozó feladatokat is. 1983. július 10-től 1984. május 23-ig művezetőként dolgozott. Művezetői munkakörbe történő átsorolására – a szóbeli ígéretek ellenére – azért nem került sor, mert művezetőként nem nyújtotta a tőle elvárható teljesítményt. Átsorolás hiányában pedig alaptalan a valutarész különbözet megfizetésére irányuló követelése.
A felperes a döntőbizottság határozatát a kérelmével azonos tartalmú keresettel támadta meg a munkaügyi bíróságnál.
Az alperes arra hivatkozással kérte a kereset elutasítását, hogy a művezetői megbízatás ellenére nem került sor a felek között újabb munkaszerződés módosítására, ennek hiányában pedig a felperest az eredeti munkaszerződés módosítás szerint 155,9 líbiai dínár illette meg, amit viszont maradéktalanul megkapott.
A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével elutasította a felperes keresetét.
Az ítélet indokolása szerint a munkaszerződés módosítás 6. pontja alapján a kiküldött dolgozó a szakmájához tartozó feladatokon túl – a szükséghez képest – köteles volt ellátni más szakmához tartozó betanított, illetve segédmunkás feladatokat is. Erre tekintettel az alperes jogosult volt a felperest művezetőként is foglalkoztatni. A kőműves szakmában történt foglalkoztatáshoz képest pedig a művezetői teendők ellátása a felperesre – figyelemmel az Mt. 35. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra – sem kora, sem beosztása, egészségi állapota vagy egyéb körülményei miatt nem jelentett aránytalan sérelmet. Az eredeti kőműves munkakörére megállapított munkabérét pedig teljes egészében megkapta. A munkaszerződés újabb módosítása hiányában pedig valutarész különbözet megfizetésére irányuló követelése alaptalan.
A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A perben eldöntendő kérdés az volt, hogy a felperes az igényelt valutarész különbözet forint értékére alanyi jogot szerzett-e.
A munkaügyi bíróságnak az ügy elbírálása során az Mt. 35. §-ának (1) bekezdése és a 17/1979. (XII. 1.) MüM számú rendelet (R.) 51. §-a (1) bekezdésének rendelkezéseit kellett volna összevetnie.
Az Mt. 35. §-ának (1) bekezdése szerint a dolgozó – indokolt esetben – munkakörébe nem tartozó munkát is köteles átmenetileg ellátni. Ez azonban beosztására, korára, egészségi állapotára vagy egyéb körülményeire tekintettel reá aránytalan sérelemmel nem járhat, és nem sértheti eredeti munkaköre szerinti munkabéréhez való jogát.
Az R. 51. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig, ha a dolgozó munkakörének ellátása helyett átmenetileg munkakörére nem tartozó munkát végez, az általa ténylegesen betöltött munkakörre előírt munkabér (személyi alapbér vagy teljesítménybér) illeti meg. Ez azonban nem lehet kevesebb a munkaszerződésben meghatározott munkakörben elért átlagkereseténél.
Kétségtelen, hogy a munkaügyi bíróság az Mt. 35. §-ának (1) bekezdését alkalmazta döntése meghozatala során. Figyelmen kívül hagyta azonban az R. 51. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezést. Ehhez képest a felperest az általa ténylegesen betöltött – tehát művezetői – munkaköre alapján illette volna meg munkabér.
Ezzel összefüggésben nem helytálló a munkaügyi bíróságnak a módosított munkaszerződés 6. pontjára történt hivatkozása. A felperesnek ugyanis nem a kőműves szakmától eltérő más szakmában kellett betanított vagy segédmunkás, tehát alacsonyabb munkakörbe tartozó feladatokat ellátnia, hanem a kőműves szakmunka helyett magasabb, művezetői munkakörű teendőket kellett végeznie.
Tévedett ezért a munkaügyi bíróság, amikor a felperes keresetét – jogalap hiányára utalva – elutasította.
A munkaügyi bíróság téves jogi álláspontja miatt nem tisztázta, hogy a felperest a kőműves munkakörére megállapított havi 155,9 líbiai dínár helyett milyen összegű valutarész illette volna meg művezetőként [10/1972. (V. 20.) MüM–PM számú együttes rendelet 3. számú melléklete].
Ennek ismerete nélkül pedig nem állapítható meg, hogy a felperest megillető valutarész különböző forint értéke milyen összegű. (M. törv. II. 10 063/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás