PK BH 1985/61
PK BH 1985/61
1985.02.01.
I. Nem alkalmazhatók az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség szabályai, ha a kár államigazgatási szervező-intézkedő tevékenységgel összefüggésben keletkezett ugyan, de a károkozó magatartás nem minősíthető államigazgatási tevékenységnek (Ptk. 349. §, PK 42. sz.).
II. A mezőgazdasági szakcsoport által fizetett illetékátalány csak olyan perben vehető figyelembe, amely a szakcsoport egészét érinti, tehát valamennyi tagja perben áll [Pp. 84. §; 136/1956. (PK 16.) PM sz. út., 347–12. /1952 (PK 41.) PM sz. ut.].
A nyugdíjas felperes egy kisállattenyésztő szakcsoport keretében tojástermeléssel foglalkozik. A tojást a felperes – aki egyben a szakcsoport elnöke is – az ÁFÉSZ-szel kötött termékértékesítési szerződés alapján értékesíti. 1981 őszén a felperes tulajdonában összesen 638 db baromfi volt. A tojástermelési tevékenységgel összefüggésben a felperes az I. r. alperessel biztosítási szerződést nem kötött.
S. községben 1981. november 2-án baromfipestis-járványt állapítottak meg. A járványra tekintettel a II. r. alperes – a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás – főállatorvosának kezdeményezésére a III. r. alperes – a helyi tanács szakigazgatási szerve – határozattal a községre vonatkozó teljes zárlatot rendelt el. Ezt a határozatot a helyben szokásos módon hangos bemondó útján közzétették.
A II. r. alperes főállatorvosa elrendelte a baromfipestis elleni kötelező védőoltást, miután a MÉM Állategészségügyi és Élelmiszerhigiéniai Főosztálya az egész megyében kötelezővé tette a háztáji baromfiállományok védőoltását.
A II. r. alperes a védőoltást betanított oltókkal végeztette el. 1981. november 9-én jelentek meg a felperes udvarán T. I.-né betanított oltó és H. L.-né fogó. A felperes baromfiállományából azonban csak 50 db-ot oltottak be. A többi baromfi oltása elmaradt. A felperes később sem intézkedett az állomány beoltása végett. 1981. november 22-én a felperes megbetegedést tapasztalt a baromfik között, állatorvost hívott, aki az elvégzett vizsgálatok után november 23-án megállapította, hogy a megbetegedést baromfipestis okozta.
A II. r. alperes főállatorvosa határozattal 1981. november 23-án elrendelte a felperes tulajdonában levő 638 db baromfi leölését. A leölést a községi állatorvos felügyelete mellett végezték el, ugyanakkor megsemmisítették 1600 db tojást is.
A II. r. alperes főállatorvosa határozatával a leölt állatokért összesen 3000 Ft kártalanítást állapított meg. A határozat szerint a felperest csupán 50 db baromfiért illeti meg kártalanítás, mert csak ezek voltak beoltva. 588 db baromfiért és az 1600 db tojásért a felperes kártalanítást nem kaphat a megelőző védőoltás elmulasztása miatt [34/1976. (IX. 29.) MT sz. r. 2. § c) pont]. A határozat tájékoztatást tartalmazott a fellebbezés lehetőségéről. A felperes fellebbezési jogával nem élt. A felperes módosított keresetében 56 920 Ft kártérítés és ennek 1982. január 1-jétől a kifizetésig járó évi 5%-os kamata megfizetésére és a perköltség viselésére kérte kötelezni az alpereseket. Nem tette vitássá a leölést elrendelő határozat jogszerűségét és a kártalanítási határozatnak azt a ténymegállapítását, hogy 588 db baromfi nem volt beoltva. Álláspontja szerint a II. és III. r. alpereseket azért terheli felelősség, mert a védőoltás elmulasztása nekik felróható okból következett be. A II. r. alperes mulasztása abban állapítható meg, hogy oltói nem végezték el a védőoltást, a III. r. alperes mulasztása pedig abban, hogy a zárlatot és a járványt nem tette megfelelően közzé, ezért a felperes a járványról nem tudott.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az I. r. alperes azzal védekezett, hogy a felperessel nincs jogviszonyban. A II. r. alperes arra hivatkozott, hogy a felperes eltitkolta a baromfiállomány jelentős részét, ezért nem került sor 588 db tyúk beoltására. A III. r. alperes előadta, hogy a járványt és a zárlatot megfelelően közzétette, ezért mulasztás nem terheli.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az I. r. alperesnek 15 nap alatt 800 Ft perköltséget és az államnak külön felhívásra az illetékjegyzési joga folytán le nem rótt 3414 Ft kereseti illetéket.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes kereseti kérelmének elbírálására a Ptk. 349. §-ában foglalt rendelkezések az irányadók, miután a II. r. alperes hatósági jogkörben eljárva intézkedett az állomány leölésének elrendelésekor és a kártalanítás összegének meghatározásakor. A Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése szerint az államigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette. A felperes azonban a jogorvoslati lehetőségre való kioktatás ellenére sem fellebbezte meg egyik határozatot sem, tehát a jogorvoslatot nem vette igénybe, ezért az alperesek marasztalására nem kerülhet sor.
Perköltség megállapítását csak az I. r. alperes kérte, ezért a bíróság a felperest a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján kötelezte az I. r. alperes javára perköltség fizetésére. A le nem rótt illetékre vonatkozó rendelkezés a 16/1976. (XII. 31.) IM számú rendelet 18. §-ának (1) bekezdésén alapul.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Kérte az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és azt, hogy a Legfelsőbb Bíróság a keresetének adjon helyt. Álláspontja szerint a baromfiállomány leölésekor az általános zárlat még nem volt elrendelve, s így a járványról nem volt tudomása. Előadta, hogy a határozatokat azért nem támadta fellebbezéssel, mert minden termelő kapott kártérítést, csak ő nem, s abban bízott, hogy a későbbiekben az őt megillető kártérítést megkapja, erre biztatást is kapott a III. r. alperestől.
Fellebbezésében sérelmezte még azt is, hogy az elsőfokú bíróság a le nem rótt illeték megfizetésére kötelezte. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy miután a baromfi-szakcsoport tagja, és az értékesítés is az ÁFÉSZ-en keresztül történik, a szövetkezetek által fizetett illetékátalányra figyelemmel illeték fizetésére nem kötelezhető.
A II. r. alperes ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte.
A fellebbezés az alábbi terjedelemben részben alapos.
A Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése szerint államigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette.
A Legfelsőbb Bíróság 42. számú polgári kollégiumi állásfoglalása értelmében a Ptk. 349. §-ának alkalmazása szempontjából államigazgatási jogkörben okozott kárnak csak az államigazgatási jellegű, tehát a közhatalom gyakorlása során kifejtett szervező-intézkedő tevékenységgel, illetőleg ennek elmulasztásával okozott kárt lehet tekinteni. Az e körön kívül eső tevékenységgel összefüggésben felmerült károkért való felelősség önálló felelősségi jogalap lehet, amelynek elbírálásánál a Ptk.-nak a kártérítésre vonatkozó általános szabályait kell alkalmazni.
Helytállóan jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy ha a felperes kárigénye államigazgatási jogkörben okozott kárnak minősül, a II. és III. r. alperesek nem marasztalhatók, mert a felperes az államigazgatási határozatokkal kapcsolatos jogorvoslat lehetőségével nem élt.
Tévedett azonban a bíróság, amikor a felperes keresetét az államigazgatási jogkörben okozott kárra vonatkozó szabályok szerint bírálta el.
A peradatok szerint a II. és III. r. alperesek a baromfipestis-járvánnyal kapcsolatban valóban végeztek államigazgatási jellegű tevékenységet. Ilyen volt többek között, hogy a II. r. alperes a perbeli időben hatályos 5/1962. (II. 7.) FM számú rendelettel kiadott Állategészségügyi Szabályzatnak a 42/1968. (XI. 26.) MÉM számú rendelettel megállapított szövegű 25. számú melléklete P.) Baromfipestis című része 21. pontja szerint zárlatot rendelt el. Államigazgatási jellegű intézkedés továbbá a II. r. alperes főállatorvosa részéről a 19. pont c) bekezdése szerint a kötelező védőoltás elrendelése is. Nem tekinthető azonban államigazgatási jellegű tevékenységnek a kötelező védőoltás foganatosítása akkor sem, ha azt az egyébként hatósági jogkörrel felruházott II. r. alperes végeztette el.
A felperes kára tehát államigazgatási jellegű tevékenységgel összefüggésben keletkezett, mert nem vitás, hogy a baromfiállomány leölésére és a kártalanításra vonatkozó határozat hatósági jogkörben meghozott határozatnak minősül. Maga a károkozó magatartás azonban nem a jogszerű államigazgatási határozat meghozatala volt, hanem az, hogy a védőoltás foganatosításakor a betanított oltók nem megfelelően jártak el, és nem oltották be a felperes teljes baromfiállományát. A károkozó magatartás tehát nem államigazgatási jellegű tevékenység körében történt, ezért a felperes kártérítési igényét nem a Ptk. 349. §-ában foglaltak szerint, hanem a Ptk.-nak a kártérítésre vonatkozó általános szabályai szerint kell elbírálni.
Tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor a felperes keresetét a Ptk. 349. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra hivatkozással elutasította.
Az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja következtében nem vizsgálta, hogy az alperesek kártérítési felelőssége a Ptk.-nak a kártérítésre vonatkozó általános szabályai alapján megállapítható-e. Az e tárgyban való vizsgálódás nagyobb terjedelmű bizonyítási eljárás lefolytatását igényli. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
Az újabb eljárás során az elsőfokú bíróságnak mindenekelőtt azt kell vizsgálnia, hogy a felperesnek eljáró T. I.-né betanított oltó és H. L.-né fogó a II. r. alperes alkalmazottai voltak-e, s így a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése kerülhet-e alkalmazásra. Ha a nevezettek nem alkalmazottak voltak – mint ahogy a per eddigi adatai szerint arra lehet következtetni, hogy a II. r. alperes megbízottjaként jártak el – vizsgálni kell, hogy oltói tevékenységüket milyen jogviszony alapján végezték. Abban az esetben, ha a II. r. alperes megbízottai voltak, lehetőséget kell adni a II. r. alperesnek arra, hogy a Ptk. 350. §-ának (1) bekezdésébe foglaltak szerint bizonyítsa: a felelősség alól mentesülhet, mert a megbízott megválasztásában, utasításokkal ellátásában és felügyeletében mulasztás nem terheli.
Szükség esetén lehetőséget kell adni a felperesnek arra, hogy keresetét a Pp. 146. §-ának (2) bekezdése alapján az oltást végző személyekre is kiterjessze.
Vizsgálnia kell az elsőfokú bíróságnak továbbá azt is, hogy a felperes a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében úgy járt-e el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, vagy felróható közrehatása miatt a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése szerint kármegosztást kell elrendelni.
A per eddigi adatai szerint ugyanis az állapítható meg, hogy a felperes távolról sem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Annak ellenére ugyanis, hogy az oltók a jelentős állományból csak 50 db-ot oltottak be, semmiféle intézkedést nem tett az állomány többi részének beoltására. Ez a felperes terhére annál is inkább felróható, mert saját felesége vallotta: “...azt beszéltük T.-néval, hogy majd segítséget hívnak, és összefogdossuk az állományt, utána beoltjuk valamennyit.”
A felperes fellebbezési eljárási költségét a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 252. §-ának (4) bekezdése szerint csupán megállapította azzal, hogy annak viselése tárgyában az elsőfokú bíróságnak az eljárást befejező határozatában kell döntenie. Az alperesek részére költséget nem állapított meg, mert az I. és III. r. alpereseknek a fellebbezés költséget nem okozott, a II. r. alperes pedig költség megállapítását nem kérte.
A felperes fellebbezésében foglaltakra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, hogy a szövetkezetek által fizetett illetékátalányra [136/1956. (PK 16.) PM számú utasítás és 347–12. (1952. (PK 41.) PM számú utasítás] figyelemmel a felperes az esetleges illetékfizetési kötelezettség alól nem mentesülhet. Az illetékátalány csak olyan perben vehető figyelembe, amely a szakcsoport egészét érinti, tehát amikor a 27/1981. (IX. 5.) MT számú rendelet 1. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint a mezőgazdasági szakcsoport önkormányzattal és meghatározott gazdasági önállósággal rendelkező önálló elszámolású szervezetként érvényesít igényt, jogi személyiség hiányában valamennyi tagjának perben állásával. A perbeli esetben azonban a felperes nem hivatkozott arra, hogy az általa érvényesített kárigény nem az ő kára, hanem a szakcsoport mint önálló elszámolású szervezet kára. Ellenkezőleg, a peradatok szerint a kár a felperes tulajdonában levő állatok leölésével összefüggésben keletkezett. (Legf. Bír. Pf. III. 20 620/1983. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás