• Tartalom

GK BH 1985/70

GK BH 1985/70

1985.02.01.
Nem várható el a megrendelőtől a rendeltetésszerű használatra alkalmatlan és raktározási költséget igénylő szállítmánynak a per befejezéséig való megőrzése, ha a szállító korábban nem kérte a maradvány átengedését [Ptk. 312. § (6) bek.].
A felperes és az I. r. alperes között létrejött szállítási szerződés alapján az I. r. alperes 80 db 50 kg-os zsákban összesen 4000 kg ragasztóport adott fel konténerben vasúti fuvarozásra a felperes címére. A szerződés szerint a teljesítés helye a rendeltetési vasútállomás volt.
A rendeltetési vasútállomáson a címzett a vasúttól árusérülést állítva kiszolgáltatás előtti vasúti kárjegyzőkönyv felvételét kérte, de az ezt üzemi okokra hivatkozva megtagadta. Ezt követően a címzett megbízásából a helyi VOLÁN Vállalat a címzett telepére szállította a konténert, s ott tanácsi megbízott jelenlétében megállapították, hogy 20 db zsák szakadt volt. Ebből 5 zsák teljesen szét volt roncsolva, és tartalma – 250 kg ragasztó – használhatatlanná vált. Erről tanácsi jegyzőkönyv készült, majd felvettek kiszolgáltatás utáni vasúti kárjegyzőkönyvet is.
Az eredménytelen felszólítás és felszólamlás után a felperes a keresetében 3825 Ft árukár és ennek kamata megfizetésére kérte az alpereseket kötelezni. Az I. r. alperessel szemben hibás teljesítésre hivatkozott, a II. r. alperessel szemben pedig a fuvarozás körében keletkezett kártérítést igényelt. Arra hivatkozott, hogy a II. r. alperes jogellenesen tagadta meg a kiszolgáltatás előtti kárjegyzőkönyv felvételét, mert az átvevő árusérülést állított (VÁSZ 62. cikk 3. §). Keresetéhez csatolta többek között a vasúti kiszolgáltatás utáni jegyzőkönyvet, a tanácsi jegyzőkönyvet, a vasútnak a kiszolgáltatás előtti kárjegyzőkönyv felvételét megtagadó nyilatkozatát és a kárszámlát.
Az alperesek vitatták a felelősségük jogalapját, a kárösszeget azonban nem kifogásolták.
Az I. r. alperes azzal védekezett, hogy a szerződés szerint a teljesítés helye a rendeltetési vasútállomás volt. Ott a címzett kifogás nélkül átvette a küldeményt, s ezzel a kárveszélyviselés arra szállt át.
A II. r. alperes arra hivatkozott, hogy a berakást a feladó végezte, s így őt terheli annak bizonyítása, hogy a küldeményt rendben, épen berakták. A konténert ép, sértetlen magánzárakkal szolgáltatta ki a címzett megbízásából eljáró VOLÁN Vállalat átvevőnek. A kiszolgáltatáskor kármegállapítás nem történt, s így nem bizonyított, hogy a kár a vasúti fuvarozás alatt keletkezett. Ezért – álláspontja szerint – a VÁSZ 53. cikkében 2. §-a, 54. cikke 1. §-ának d) pontja és a 3. §-a alapján a vasutat felelősség nem terheli.
Az elsőfokú bíróság az I. r. alperest kötelezte, hogy fizessen meg a felperesnek 3825 Ft-ot s ennek kamatát. Kötelezte a felperest, hogy 8 napon belül a perbeli szennyezett 250 kg ragasztóanyagot adja át az I. r. alperesnek [Ptk. 312. § (6) bek.]. A II. r. alperessel szemben az ítélet rendelkező része döntést nem tartalmaz. Az elsőfokú bíróság az I. r. alperes marasztalását azzal indokolta, hogy az I. r. alperes bejelentette: a szennyezett ragasztó kiadása ellenében hajlandó annak ellenértékét a felperesnek megtéríteni. Megállapította, hogy fuvarozási rendellenességet a felperes nem bizonyított, ezért a II. r. alperes nem felelős.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Fellebbezésében az első fokú ítéletet abban a részében támadta, amely a felperest a ragasztó kiadására kötelezte. Arra hivatkozott, hogy az I. r. alperes ilyen kérelemmel a bírósághoz nem fordult, és a felpereshez intézett leveleiben sem hivatkozott erre. Amennyiben az I. r. alperes ilyen igénnyel lépett volna fel, a felperes raktározási tárolási költség felszámítására lenne jogosult.
A fellebbezés alapos.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a rendelkezésre álló iratok, tárgyalási jegyzőkönyvek, az I. r. alperesnek a felpereshez írt levelei olyan igényt nem tartalmaznak, hogy az I. r. alperes a kifogásolt ragasztó kiadatását kérné.
A tanácsi jegyzőkönyv egyébként is hitelt érdemlően bizonyította, hogy a küldeményből 5 zsák teljesen szét volt roncsolódva. Ez tanúsítja, hogy ezeknek a zsákoknak a tartalma is szétesett. Figyelemmel a perértékre, a küldemény természetére s az ezzel járó raktározási nehézségekre, költségekre, valamint arra, hogy az I. r. alperes ilyen igénnyel a felpereshez nem fordult, a felperestől nem követelhető meg ennek a használhatatlan ragasztónak a per végéig való megőrzése, tárolása.
Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a nem fellebbezett részében nem érintette, a fellebbezett részében pedig a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján akként változtatta meg, hogy a felperesnek a 250 kg használhatatlanná vált ragasztó kiadására való kötelezését mellőzte. (Legf. Bír. Gf. III. 30 032/1983. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére