PK BH 1986/106
PK BH 1986/106
1986.03.01.
Ha a házastársak az egyik házastárs különvagyoni telkére együttesen építkeznek, ellenkező megállapodás hiányában közös tulajdon keletkezik. A tulajdonostársakat megillető tulajdoni arányt a telekingatlannak és a felépítménynek a külön-külön megállapított forgalmi értéke alapján kell kiszámítani [Ptk. 97. § (2) bek., 137–138. §; PK 424. sz.; Csjt. 27–31. §, 10. sz. Irányelv].
Amennyiben a hagyatéki tárgyaláson az érdekeltek között a forgalmi érték, illetőleg a tulajdoni arányok kérdésében vita van, módot kell nyújtani az igény per útján történő érvényesítésére, és a hagyatéki eljárást e vonatkozásban függőben kell tartani. [6/1958. (VII. 4.) IM sz. r. 64. § (4) bek.].
Az örökhagyó 1984. július 3-án végintézkedés hátrahagyása nélkül meghalt. Törvényes örököse egyetlen gyermeke, az örökhagyó túlélő házastársát pedig özvegyi haszonélvezeti jog illeti meg.
A hagyatéki leltár szerint az örökhagyó hagyatékához tartozott egy házasingatlan, valamint egy Dacia típusú személygépkocsi.
A hagyatéki eljárás során a túlélő házastárs az ingatlanon levő felépítmény 1/2 része, továbbá a személygépkocsi 1/2 része házastársi közös vagyon jogcímén igényt tartott. A kiskorú törvényes örökös eseti gondnoka a túlélő házastárs igényét elismerte azzal, hogy a telekingatlan az örökhagyó különvagyona volt, így az kizárólag a kiskorú örököst illeti meg. Az eljáró közjegyző a fenti ingatlanból „a telket és az azon emelt felülépítmény 1/2 részét”, továbbá a személygépkocsi 1/2 részét törvényes öröklés jogcímén a kiskorú örökösnek adta át, a túlélő házastárs özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten. Egyben megállapította, hogy a „felépítmény és a személygépkocsi másik 1/2 tulajdoni illetősége” a túlélő házastársat illeti meg házastársi közös vagyon jogcímén.
A hagyatékadó végzés fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
Az illetékes földhivatal a hagyatékátadó végzés alapján az ingatlanra vonatkozóan a tulajdonjog és az özvegyi haszonélvezeti jog bejegyzését elutasította.
A jogerős hagyatékátadó végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 97. §-ának (1) bekezdése értelmében – a (2) bekezdésben szabályozott kivételektől eltekintve – az épület tulajdonjoga a földtulajdonost illeti meg.
Ha valaki idegen földre épít, vagy más tulajdonában levő épülethez hozzáépít (bővíti, átépíti azt), a tulajdonjogi kérdések rendezésére a Ptk. 137–138. §-ainak a ráépítésre vonatkozó szabályai és a Ptk. 424. sz. állásfoglalás irányadó.
Ha pedig a házastársak együttélése során a közös vagyon és a különvagyon a fenti módon vegyül egymással, a vagyonjogi igényeket a Csjt. 27–31. §-ai és a 10. számú Irányelv alapján kell rendezni.
Mindazokban az esetekben azonban, amikor a hivatkozott jogszabályok alapján az ingatlanon valamelyik érdekelt nem szerez kizárólagos tulajdont, és a Ptk. 97. §-ának (2) bekezdésében meghatározott kivételek nem állnak fenn, közös tulajdon keletkezik, és a tulajdonjog az érdekelteket az ingatlan meghatározott hányadában illeti meg (Ptk. 139. §).
Ha pedig a érdekeltek között a forgalmi érték, illetőleg a tulajdoni arányok kérdésében vita van, a közjegyző eljárására a hagyatéki eljárásról szóló, módosított 6/1958. (VII. 4.) IM sz. rendelet (He.) 64. §-ának (4) bekezdése az irányadó. Eszerint megfelelő határidő engedélyezésével módot kell nyújtani a házastársnak igénye per útján történő érvényesítésére. A pernek az engedélyezett határidő alatt történt megindítása esetén a per jogerős befejezéséig a hagyatéki eljárást – illetőleg annak az ingatlanra vonatkozó elkülönített részét – függőben kell tartani.
Figyelemmel arra, hogy a közjegyző nem a fentebb kifejtettek szerint járt el, ezért a jogerős hagyatékátadó végzésnek az ingatlanra vonatkozó rendelkezése törvénysértő.
Erre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az óvással támadott végzést a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a közjegyzőt ebben a körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 565/1985 sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
