PK BH 1986/109
PK BH 1986/109
1986.03.01.
Ha az elsőfokú bíróság a végrehajtási eljárásban olyan kérdésben rendelkezik, amelynek tárgyában végzés hozatala kötelező, a rendelkezés az alakszerű megjelölés hiánya ellenére is végzés, és az ellene beadott fellebbezést a másodfokú bíróság érdemben köteles elbírálni [Pp. 212. § (1) bek.].
A bíróság jogerős ítéletével arra kötelezte a kötelezettet, hogy a perbeli ingatlant 30 nap alatt ürítse ki, és adja a jogosult kizárólagos birtokába; elhelyezéséről maga köteles gondoskodni.
A jogosult ezután kérte a végrehajtás elrendelését és a Gy.-i Járásbíróság 1981. június 24-én végrehajtási lapot állított ki a kötelezettel szemben. Miután a kötelezett önként nem teljesített, vele szemben több ízben bírság kiszabására került sor.
A végrehajtást kérő 1984. augusztus 14-én a bíróságnál benyújtott kérelmében bejelentette, hogy a kötelezett változatlanul bent lakik az ingatlanban, nem gondoskodott elhelyezéséről, és ezért kérte a kötelezettnek végrehajtás útján történő kihelyezését. Előadta, hogy a L.-i Nagyközségi Közös Tanács v. b. Szakigazgatás Szerve az alperes elhelyezésére S. major 99/1. szám alatt tanácsi bérlakást (szükséglakást) biztosít a kötelezett részére.
Az elsőfokú bíróság ezt követően értesítette a végrehajtást kérőt, hogy a kötelezett karhatalommal történő kiköltöztetésre nincs lehetőség, mert a felajánlott szükséglakás nem L.-ben van, hanem más községben.
A végrehajtást kérő ezután becsatolta a bírósághoz a L.-i Nagyközségi Közös Tanács v. b. Szakigazgatási Szervének igazolását arról, hogy a felajánlott szükséglakás L. községben van. Eszerint: „S major ugyanis soha nem volt önálló község vagy önálló közigazgatási terület, de még különálló település sem. L. községgel egybeépült, s mindig egy közigazgatási terület volt”. Ismételten kérte ezért a karhatalom igénybevételével a kiürítés elrendelését.
Az elsőfokú bíróság ezután ismételten értesítette a végrehajtást kérőt arról, hogy a felajánlott szükséglakást nem találja alkalmasnak arra, hogy oda a kötelezett kihelyezése megtörténjék.
A végrehajtást kérő ez ellen fellebbezéssel élt. Fellebbezésében kérte az 1984. december 22-én kelt végzésnek tekintendő értesítés megváltoztatását és annak megállapítását, hogy a felajánlott lakás megfelelő, továbbá a karhatalmi kihelyezés elrendelését.
Az elsőfokú bíróság a fellebbezést elutasította. A végzés indokolása szerint a bíróság a felperessel csak tényeket közölt, határozatot a végrehajtás tárgyában nem közölt, így az „értesítés” ellen benyújtott fellebbezést elutasította.
Ez ellen a végzés ellen a végrehajtást kérő fellebbezett, a másodfokú bíróság azonban az elsőfokú végzést helybenhagyta. A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság helyesen utalt a Pp. 233. §-ának (1) bekezdésére. A fellebbezés ugyanis nem a bíróság határozatát, hanem a bíróság közlését támadja, ami ellen fellebbezésnek nincs helye. Rámutatott azonban a másodfokú bíróság arra is, hogy a felek által előterjesztett kérelmek tekintetében a bíróságnak végzéssel kell határoznia, az elsőfokú bíróság tehát akkor járt volna el helyesen, ha alakszerű határozattal dönt a jogosult kérelme alapján a végrehajtás módjáról.
A jogerős végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Vht. 114. §-a szerint alkalmazandó Pp. 3. §-ának (1) bekezdésében írt szabályok szerint a bíróság hivatalból gondoskodik arról, hogy a felek a perben jogaikat helyesen gyakorolják és perbeli kötelességeiket eleget tegyenek. A bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe.
A Polgári Perrendtartásban biztosított fenti alapelvek szem előtt tartásával az elsőfokú bíróságnak a jogosult által előterjesztett kérelmet olyannak kellett volna tekintenie, mint amely annak megállapítása irányul, hogy az általa a kötelezett elhelyezésére biztosított lakás megfelelő, és ezért karhatalmi kihelyezésnek van helye. E kérelem felől pedig a bíróságnak – amint arra a másodfokú bíróság helyesen rámutatott – a Pp. 212. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezések szerint alakszerű határozatot kellett volna hoznia, végzéssel kellett volna döntenie.
A 14/1979. (IX. 17.) IM sz. rendelet 63. §, illetőleg 68. §-ában írt rendelkezések szerint ugyanis a bíróságnak a lakás megfelelősége kérdésében végzéssel kell határoznia, és a végzése ellen a jogszabály fellebbezési lehetőséget biztosít.
A másodfokú bíróság helyesen észlelte az elsőfokú bíróságnak azt a mulasztását, hogy döntését nem „végzés”-ként közölte az érdekeltekkel, tévedett azonban, amikor nem vonta le ennek következményeit. A másodfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha észleli, hogy az elsőfokú bíróság döntése alakilag hiányos, az 1984. december 22. napján kelt és 36/a. sorszámmal ellátott „értesítés”-nek nevezett határozatot végzésnek tekinti, és miután e végzés ellen fellebbezési lehetőség van, az elsőfokú bíróságnak a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasító végzést hatályon kívül helyezi, és a fellebbezést érdemben bírálja el.
A per irataiból ugyanis egyértelműen kitűnik az, hogy az elsőfokú bíróság az általa értesítésnek nevezett határozatban elutasította a jogosultnak a karhatalom igénybevételével történő végrehajtás elrendelése irányuló kérelmét azzal, hogy a kihelyezéshez rendelkezésre álló lakás nem megfelelő, mivel az más településen van.
A városi bíróságnak ez a döntés – akár feltüntetésre került a határozat megnevezése, akár nem – valójában a jogosult kérelmét elutasító végzés, amely ellen benyújtott fellebbezést tehát jogszabálysértéssel utasították el érdemi vizsgálat nélkül az eljárt bíróságok.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta, és a végrehajtást kérő fellebbezésnek elutasítását mellőzte, egyben a másodfokú bíróságot a fellebbezés érdemi elbírálására utasította. (P. törv. II. 20 602/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás