• Tartalom

BK BH 1986/13

BK BH 1986/13

1986.01.01.
Ha az ügyben fiatalkorú terhelt is van: a tanács összetételénél a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni abban az esetben is, ha a tárgyalás előkészítésénél az előzetes letartóztatás tárgyban kell határozni; az erre vonatkozó eljárási szabály megsértése esetén az első fokú határozatot a fellebbezéssel nem élő terhelt tekintetében is hatályon kívül kell helyezni [Be. 297. § (2) bek., 296. § (3) bek., 250. § II. pont a) alpont, 237. § (2) bek.].
A főügyészség vádiratot nyújtott be a megyei bírósághoz 11 vádlott ellen, különösen nagy értékre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt. A vádlottak között két személy fiatalkorú, egyikük – a II. r. vádlott – előzetes letartóztatásban van.
A megyei bíróság az I. r. a fk. II. r., a III. r., az V. r., a VI. r., a VIII. r., a IX. r., a X. r. és a XI. r. vádlottak előzetes letartóztatását az első fokú ügydöntő határozat kihirdetéséig fenntartotta.
A végzés ellen a VIII. r., a IX. r. és a XI. r. vádlottak fellebbeztek az előzetes letartóztatás fenntartása miatt, szabadlábra helyezésük végett.
A legfőbb ügyész az első fokú végzés valamennyi vádlottat érintő hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak új eljárásra utasítását indítványozta, mert álláspontja szerint a bíróság nem volt törvényesen megalakítva.
A legfőbb ügyészi indítvány alapos.
Minthogy az ügynek fiatalkorú vádlottjai is vannak, a Be. 297. §-ának (2) bekezdésében írt általános illetékességi szabály értelmében a fiatalkorúak tanácsa jár el. A jelzett törvényhely (3) bekezdésében levő szabály egyetlen kivételt tesz az általános illetékességi szabály alól akként, hogy az ügyész – kivételesen – eltérhet a szabálytól, és más bíróság előtt emelhet vádat, de ez kizárólag járásbírósági hatáskörbe tartozó ügyben lehetséges. Ebből következik, hogy az eljárási szabályok alkalmazásánál a fiatalkorúakra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni – lévén az eljárás egységes – a felnőttkorú vádlottakat érintően is.
A Be. 296. §-ának (3) bekezdése kötelező szabályként előírja, hogy az elsőfokú bíróságon a fiatalkorúak tanácsának egyik tagja nő, egyik ülnöke pedagógus. Az egyértelműen megállapítható, hogy az eljárt bírósági tanácsnak nő tagja nem volt, arra nézve nincs adat, hogy egyik tagja pedagógus lett volna. A már jelzett összetétel miatt a bíróság nem volt törvényesen megalakítva, ezért az első fokú végzést a fellebbező vádlottakat érintően a Be. 250. §-ának II/a pontja értelmében hatályon kívül kellett helyezni, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra kellett utasítani.
A felülbírálat általában a fellebbezéssel támadott ítéleti rendelkezésekre terjedhet ki. A Be. 268. §-a folytán alkalmazandó 237. §-ának (2) bekezdése azonban kivételes szabályt tartalmaz. Eszerint: a másodfokú bíróság a fellebbezéssel nem érintett vádlottra vonatkozó első fokú ítéleti rendelkezést is hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a fellebbezéssel érintett vádlott tekintetében ugyanígy határoz. Ezek az eljárásjogi feltételek valamennyi vádlott tekintetében fennállanak, ezért a Legfelsőbb Bíróság az első fokú végzést teljes terjedelmében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra – határozat hozatalára – utasította.
Az említett időpontig a Be. 264. §-ának (3) bekezdése értelmében a fogva tartásban levő vádlottak előzetes letartóztatását fenntartotta. (Legf. Bír. Bf. II. 674/1985. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére