• Tartalom

BK BH 1986/132

BK BH 1986/132

1986.04.01.
A közterület-felügyelő hivatalos személy jellege [Btk. 137. § 1. pont, c) alpont, 229. § (1) bek.; 3/1983. (I. 29.) MT sz. r.].

A bíróság a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondotta ki bűnösnek, s ezért főbüntetésül 9 hónapi szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 3000 forint pénzbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette.
A megállapított tényállás szerint a vádlott délelőtt az általa vezetett taxigépkocsival utast szállított. A vádlott úgy parkírozott a gépkocsival, hogy azzal részben a parkosított területre állt. Megállás után a gépkocsiból kiszállt, és a helyszínről eltávozott.
Ekkor érkezett a gépkocsihoz a közterület-felügyelet járőrszolgálata, nevezetesen H. I., aki egyenruhában volt és T. Gy. közterület-felügyelő. Észlelve, hogy a gépkocsi a parkosított területen áll, és ezzel a gépkocsi vezetője az egyes szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Korm. sz. rendelet 140. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző parkrongálás szabálysértését valósította meg, intézkedésbe kezdtek. Tekintettel arra, hogy a gépkocsi vezetője nem tartózkodott a helyszínen, a gépkocsit lefényképezték. Amikor ezzel végeztek, a helyszínre visszaérkezett a vádlott is.
Az egyenruhában levő H. I. közölte a vádlottal, hogy szabálysértést követett el, és személyi igazolványát kérte tőle. Ezt a vádlott megtagadta. Beült a gépkocsiba, közben drasztikus szavakkal szidalmazta a felügyelőket. H. I. sértett közölte a vádlottal, hogy rendszám alapján tesz feljelentést ellene, és a feljelentésben a szidalmazást is a terhére fogja róni.
A vádlott akkor a gépkocsiból kiugrott, majd kézzel két alkalommal megütötte H. I. sértett arcát, melynek következtében annak sapkája leesett a földre, melybe a vádlott belerúgott.
A bíróság megállapította, hogy a vádlott a tényállásban írt magatartásával mindenben megvalósította a Btk. 229. §-ának (1) bekezdésébe ütköző hivatalos személy elleni erőszak tényelemeit, mert a fővárosi közterület-felügyeletről szóló 3/1983. (I. 29.) MT sz. rendelet. 3. §-a értelmében a közterület-felügyelő hivatalos személy.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, a cselekmény jogi minősítése azonban pontosításra szorul. A sértett mint egyenruhában levő közterület-felügyelő a Btk. 137. §-a l. pontjának c) alpontja alapján élvezi a fokozott védelmet mint az államigazgatási feladatot ellátó más személy. A tényállásból kitűnően a vádlott a sértettet a hivatalos eljárás alatt, illetőleg intézkedése miatt bántalmazta, ezért a cselekménye a Btk. 229. §-a (1) bekezdésének III. fordulata szerint minősül. (Fővárosi Bíróság 20. Bf. IV. 6490/1985. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére