GK BH 1986/28
GK BH 1986/28
1986.01.01.
A beszámítási kifogás érvényesítésének nem előfeltétele az, hogy az abban foglalt ellenkövetelés a kereseti követeléssel azonos jogügyletből származó legyen [Ptk. 296. §].
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a felperes 39 398 Ft összegű vételár-követelésével szemben az alperes a perben jogszerűen számította be az ugyanilyen összegű lejárt követelését. Minthogy beszámítás esetén a beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek, a kereset alaptalan.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Azt nem vitatta, hogy vele szemben az alperesnek is követelése áll fenn, ezt azonban álláspontja szerint azért nem lehet beszámítani, mert a követelések nem azonos jogügyletből származnak.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és a bizonyítékoknak a Pp. 206. §-a szerinti mérlegelése eredményeként megalapozott a kereset elutasító döntése és ítéletének az indokolása is.
A felperes fellebbezésével kapcsolatban a következőkre szükséges rámutatni. A Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése értelmében az egynemű és lejárt követelés számítható be akkor, ha a jogszabály kivételt nem tesz. A beszámításnak tehát nem előfeltétele az, hogy az egymással szemben álló követelések azonos jogügyletből származzanak. Minthogy pedig a felperes esedékes pénzkövetelésével szemben az alperes ugyancsak lejárt pénzkövetelést számított be, a beszámításnak nem volt akadálya. A Ptk. 296. §-ának (2) bekezdése szerint pedig a beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek, ezért a felperes a keresetének elutasítását alappal nem sérelmezheti. (Legf. Bír. Gf. II. 30 493/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
