BK BH 1986/307
BK BH 1986/307
1986.08.01.
Életveszélyt okozó testi sértés helyett erős felindulásban elkövetett emberölés kísérletének megállapítása s végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása [Btk. 167. §, 170. § (5) bek. I. ford. 89. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett 1 év 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte.
Az elsőfokú bíróság az ügyben – lényegét tekintve – a következő tényállást állapította meg.
A vádlott és a sértett testvérek. A közöttük fennálló korábbi jó kapcsolat az utóbbi időben a sértett mértéktelenül italozó és munkátlan életmódja miatt, valamint azért, mert a sértett a szülőkkel durván, gorombán bánt, megromlott.
A vádbeli napon délelőtt vita, veszekedés zajlott le a testvérek között az előbbi okok miatt, továbbá azért, mert a sértett a szülők tulajdonában levő építési anyagot azok beleegyezése nélkül eladta.
Később a vita, veszekedés a szülők lakásán folytatódott, ennek során a sértett durva hangnemben, ittasan kötözködött a vádlottal.
A délutáni órákban érkezett haza a vádlott anyja, akit a sértett ismét durva és trágár szavakkal illetett, majd kizavart lakrészéből. Ezt hallva a konyhában tartózkodó vádlott igen felindult állapotba került, felkapta az asztalon levő 14 cm pengehosszúságú konyhakést, és azzal berontott a sértett szobájába.
Itt a sértett ismételt provokáló kijelentésére a vádlott a kezében levő késsel a közepesnél nagyobb erővel öccsét előbb hasba, majd hátba szúrta.
A cselekmény elkövetése után a vádlott nyomban értesítette a mentőket és a rendőrséget.
Az első szúrás a hasüregbe hatolva többszörös vékonybélsérülést a második pedig behatolva a mellüregbe, vérmellkassal járó tüdősérülést okozott. Mindkét sérülés közvetlenül életveszélyes volt, a sértett életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A sérülések gyógytartama mintegy 8-10 hétre tehető.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott cselekményét életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősítette.
Mint azt a Legfelsőbb Bíróság az élet és testi épség büntetőjogi védelméről szóló 15. számú Irányelvében kifejtette, az életveszélyt okozó testi sértés és a szándékos emberölés elhatárolásánál az elkövetőnek a cselekmény véghezvitele időpontjában fennálló konkrét tudattartalmát kell a vizsgálódás körébe vonni. A tényleges tudattartalomra, tehát arra, hogy az átfogta-e a sértett halála bekövetkezésének a lehetőségét vagy csupán a testi sérülés létrehozására irányult: döntően a külvilágban megnyilvánult és így megismerhető tényekből, az ún. alanyi és tárgyi tényezőkből kell következtetést levonni. E tényezőket pedig együtt, összességükben, kölcsönös összefüggéseikben kell értékelni.
Az elsőfokú bíróság az előbbi követelményeknek döntően eleget tett, amikor a jelzett tényezőket vizsgálta.
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság az alanyi és a tárgyi tényezők egybevetésével azok összefüggéseiben történő értékelésekor, amikor az objektív elemekkel szemben a látszólag meghatározó jellegű szubjektív tényezőknek indokolatlanul nagyobb jelentőséget tulajdonított. Így túlértékelte a vádlott és a sértett kapcsolatát, a testvéri viszonyát, a vádlott személyi tulajdonságait és a cselekmény motívumát. Ezzel szemben és ezekkel összefüggésben pedig nem vette kellő súllyal figyelembe a tárgyi tényezőket, az emberi élet kioltására alkalmas különös veszélyességű eszközt, a két irányzott, közepes vagy azt meghaladó erejű szúrást, a támadott testtájékokat, a bekövetkezett sérülések helyét és jellegét, azt, hogy az egyes sérülések önmagukban is közvetlenül életveszélyesek voltak. Nem értékelte továbbá a fentebb írtak folytán a vádlottnak a cselekmény elkövetése előtt tett, ölésre utaló kijelentését.
Mindezek folytán pedig téves következtetést vont le a vádlott aktuális tudattartalmára és az eredménylehetőséghez való pszichikus viszonyára nézve. A már jelzett tényezők együttes és összefüggésében történő értékeléséből ugyanis arra az álláspontra lehet jutni, hogy a vádlott tudatában a cselekmény elkövetésekor felmerült a legsúlyosabb, a sértett halála bekövetkezése lehetőségének képzete is, és éppen a konkrét körülményekből, a testvérek közötti aktuális, haragos, ellenséges érzületből következően a vádlottnak ezen eredménylehetőséghez való érzelmi viszonya közömbös volt. Tehát a vádlott szándéka eshetőlegesen a sértett megölésére irányult.
Megállapítható azonban az adott eset összes körülményeiből, a vádlott pszichikai tulajdonságaiból, hogy a cselekményét olyan magas fokú indulat hatása alatt követte el, amely tudatát elhomályosította, és amelynek folytán a megfontolás szokásos mértékének megtartása számára lehetetlenné vált.
Ezen igazolható és erkölcsileg menthető indulat pedig az elkövetőn kívül álló okból származott. Azt a sértettnek a cselekményt megelőző, viszonylag hosszabb időszakban tanúsított erősen kifogásolható életvezetése, a vádlott szüleivel szemben tanúsított durva bánásmódja, a vádbeli napon a szülők tulajdonát képező építőanyagoknak a sértett részéről történt eladása miatti vita, majd a sértettnek az anyjával szemben tanúsított viselkedése, magatartása, továbbá a vádlottal szemben jelentkező provokatív megnyilvánulása váltotta ki. A vádlott ebben az erősen felindult állapotában határozta el a vád tárgyává tett cselekmény elkövetését, és azt nyomban végre is hajtotta.
Mindezekre tekintettel a vádlott cselekménye helyesen a Btk. 167. §-ba ütköző, a szerint minősülő és büntetendő erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette kísérletének minősül.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a cselekményt minősítő részében megváltoztatta, és a vádlott cselekményét az előbbieknek megfelelően értékelte.
Ugyanakkor az elsőfokú bíróság által meghatározott tartamú szabadságvesztés arányban áll a vádlott cselekményének tárgyi súlyával, a vádlott személyi társadalomra veszélyességével, a bűnösség fokával, valamint a büntetés kiszabásánál irányadó egyéb enyhítő és súlyosító körülményekkel.
Ezen túl, bár kétségtelen, hogy a Legfelsőbb Bíróság V. számú Büntető Elvi Döntése értelmében a büntetés végrehajtása felfüggesztésének kedvezményében általában nem részesíthetők a nagyobb tárgyi súlyú szándékos bűncselekmények elkövetői, az adott esetben a Legfelsőbb Bíróság mégis arra a meggyőződésre jutott, hogy a vádlottnak az elkövetésig tanúsított kifogástalan életvitele, bűnösségének kisebb foka, két kiskorú gyermek eltartásáról történő gondoskodása, feleségének előrehaladott terhessége, valamint a cselekmény elkövetési körülményei, motívuma és a családi kapcsolatok helyreállítása, összességükben olyan különös méltánylást érdemelnek, amelyek az általános megelőzés követelményét mint büntetési célt is szem előtt tartva, nem teszik szükségessé a vádlottal szemben a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását.
Így alapos az elsőfokú bíróság által elfogadott feltételezés, hogy az adott esetben a végrehajtásában felfüggesztett büntetés is alkalmas a hasonló vagy más bűncselekmény elkövetésétől visszatartásra. (Legf. Bír. Bf. IV. 1306/1985. szám)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás