GK BH 1986/33
GK BH 1986/33
1986.01.01.
A nemzetközi közúti árufuvarozás alatt keletkezett kár okaira és körülményeire nézve a címzett és a fuvarozó együttesen köteles jegyzőkönyvi megállapításokat tenni. Ennek elmulasztása esetén jóváhagyható az a perbeli egyezség, amely szerint a kárt a felek egyenlő arányban viselik [1971. évi 3. sz. tvr.-tel kihirdetett Nemzetközi Közúti Árufuvarozásról szóló Egyezmény (CMR) 30. cikk 1-2. pont].
A felperes a megbízója érdekében egy külföldi céggel szerződést kötött Dryvit anyag szállítására. A küldeményt camionnal juttatta el a címzett részére, az alperes fuvarozó közbenjöttével. Az áru rakodása során rögzítették a küldeménnyel kapcsolatos kárt is, minthogy 27 doboz festék elfolyt. A felperes keresetében 26 892 Ft és kamatai erejéig az elfolyt mennyiségnek megfelelő ellenérték megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes a védekezésében arra hivatkozott, hogy a küldemény külföldi vámzárral volt ellátva, így a fuvarozás során a gépkocsivezető az árut nem igazíthatta meg, illetve a kiszolgáltatás során készített feljegyzés nem a felelősségének az elismerését jelenti.
Az elsőfokú bíróság az alperest a kereset szerint marasztalta. Arra a megállapításra jutott, hogy az alperesnek a felelőssége kimentése érdekében hivatalból lett volna a kötelessége a kiszolgáltatás alkalmával olyan jegyzőkönyvet felvenni és abban rögzíteni minden olyan adatot, amely alkalmas lett volna kárfelelősségének a kimentésére. Fel kellett volna pontosan tüntetnie a kiszolgáltatáskori állapotot, a csomagolást, rakodást stb. Ezek ismeretében lehetett volna megnyugtatóan eldönteni azt a kérdést, hogy a kár a fuvarozó vagy a feladó tevékenységi körére vezethető-e vissza. Ennek hiánya az alperes terhére róható.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. Hangsúlyozta az első fokú eljárás során előadottakat, valamint azt, hogy a festék elfolyását a műanyagdoboz nem kellően biztosított fedele okozta, az ugyanis a legkisebb nyomásra felcsapódik, így a benne levő anyag elfolyik. A kárt tehát a csomagolás kívülről észre nem vehető hiányossága okozta, azért pedig felelősség nem terhelheti.
A Legfelsőbb Bíróság előtti fellebbezési tárgyaláson a felek egyezséget kötöttek, amely szerint az alperes a kár felét megtéríti, a felperes pedig ezt teljes kielégítésként elfogadja.
A Legfelesőbb Bíróság az egyezséget a Pp. 384. §-a értelmében jóváhagyta, mert az megfelel a jogszabályoknak, a felek méltányos érdekeinek és a népgazdaság érdekeinek is.
A Legfelsőbb Bíróság az egyezség jóváhagyásánál figyelembe vette, hogy a perbeli fuvarozásra az 1971. évi 3. sz. tvr.-tel kihirdetett Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Egyezmény szabályai vonatkoznak (CMR). A CMR 30. cikkének 1. és 2. pontjai értelmében, ha a küldemény kiszolgáltatásakor a fuvarozó és a címzett kárt észlelnek, úgy együttesen kötelesek eljárni a kár rögzítése, jegyzőkönyvezése céljából, amiből értelemszerűen következik az is, hogy a kár keletkezésének okaira, körülményeire is együttesen kell megállapításaikat megtenniük. A perbeli esetben e téren mind az alperes fuvarozót, mind a fuvarlevél szerinti címzettet mulasztás terheli, mert a káreseményről készült jegyzőkönyvben csupán a 665 kg festék elfolyásának tényét rögzítették, az elfolyás, illetve a kár keletkezésével kapcsolatban semmiféle megjegyzést sem tettek. Mivel nem kizárt, hogy a kár keletkezése egyrészt csomagolási és rakodási okokra vezethető vissza, ami a felperes terhére esik a fuvarozóval szembeni jogviszonyban, de nem kizárt az sem, hogy a kár keletkezésében fuvarozási rendellenesség is közrehatott, ezért figyelemmel a felek fenti mulasztásaira, az 50%-os kárviselésre vonatkozó megállapodásuk jóváhagyása megfelel a jogszabályoknak és a felek érdekeinek is.
Mindezeket figyelembe véve a Legfelsőbb Bíróság a fenti törvényhely alapján a felek fenti egyezségét jóváhagyta, egyben a Pp. 254. §-ának (2) bekezdése alapján megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítélete hatályát vesztette. (Legf. Bír. Gf. III. 30 241/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
