MK BH 1986/341
MK BH 1986/341
1986.08.01.
A fizikai állományú időbéres dolgozót a helyettesítési díj a helyettesítés első napjától megilleti [1967. évi II. törvény 2. §; 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 59. § (2) bek.; 17/1979. (XII. 1.) MüM sz. r. 51. § (2)–(3) bek.; 7/1967. (X. 8.) MüM sz. r. 1. §].
A felperes 1970. július 1-jétől az alperes alkalmazottja, hőkezelő munkakörben dolgozik, 28,60 forint órabérrel.
Feladatkörébe tartozik az Ipsen többcélú kamrás kemence kezelése, üzemeltetése. Rendszeresen helyettesítette Cs. K. darabbéres csoport-elszámolású dolgozót az Ipsen nikotráló berendezés üzemeltetésével.
A felperes által üzemeltetett berendezés kiszolgálása (technológiailag megállapított létszámszükséglet) két főt igényel műszakonként. A létszámhiány miatt az alperes azonban csak egy dolgozót biztosít műszakonként. Ezen túlmenően a betanított gépkezelő helyett – annak távollétében – a szomszédos kemence kiszolgálását is el kellett végeznie, amely már nem munkaköri kötelezettsége, tehát műszakonként jelentős többletmunkát végzett.
A felperes a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott kérelmében az 1981. december 1-jétől 1984. november 30-ig terjedő időben teljesített helyettesítés díjának megállapítását és kifizetését kérte. A munkaügyi döntőbizottság elutasította a kérelmét. Megállapította, hogy a felperest a munkahelyi vezetője időnként más munkával is megbízta, ez azonban nem tekinthető helyettesítésnek, mert a kollektív szerződés értelmében a dolgozót írásban kell megbízni a helyettesítéssel, és ebben a feladatát rögzíteni kell. A felperes pedig ilyen írásbeli megbízást nem kapott, ezért a 23 710 forint összegű helyettesítési díj megfizetése iránti igénye alaptalan.
A munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatása érdekében a felperes keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, amely jogerős ítéletével elutasította a keresetet.
Ítéletének indokolásában megállapította, hogy a felperes személyi alapbéren alapuló produktív bérezése időbérnek minősül, ezért a 17/1979. (XII. 1.) MüM számú rendelet 51. §-ának (2) bekezdése értelmében helyettesítési díj abban az esetben illetné meg, ha egyfolytában 30 napon túl helyettesített volna. A felperes által elvégzett helyettesítés pedig egyfolytában egy esetben sem haladta meg a 30 napot.
Az alperes kollektív szerződése a helyettesítés díjazására vonatkozóan úgy rendelkezik, hogy a nem magasabb beosztású munkakörökben dolgozók helyettesítésére, illetve helyettesítési díjazására csak a munkaügyi főosztály elbírálása alapján kerülhet sor. Helyettesítési díjat fizikai állományú dolgozónál a helyettesítés első, nem fizikai dolgozóknál a helyettesítés 31. napjától kell folyósítani. Helyettesítés esetén a gazdasági vezetőnek a dolgozót írásban kell megbíznia, és ebben feladatát rögzíteni kell.
A felperes helyettesítésre nem kapott írásbeli megbízást, ezért a kollektív szerződés idézett rendelkezése az ő esetében nem irányadó. Ehelyett az időbéres dolgozók helyettesítésére vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni. E jogszabályban írt feltételek a felperes esetében az időtartam vonatkozásában nem teljesültek, ezért őt helyettesítési díj nem illeti meg.
A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A 17/1979. (XII. 1.) MüM számú rendelet (R.) 51. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a dolgozó munkakörének ellátása mellett távollevő dolgozót átmenetileg helyettesít, s ez idő alatt az eredeti munkaköre ellátásán felül jelentős többletmunkát végez – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – helyettesítési díj is megilleti. Ugyanezen szakasz (3) bekezdése szerint az időbéres (havidíjas) dolgozónak helyettesítési díj akkor jár, ha egyfolytában 30 napon túl helyettesít.
A felperes a helyettesítési díj megállapítása és kifizetése iránti igényét arra alapította, hogy őt mint órabéres fizikai dolgozót illeti meg a helyettesítési díj a saját munkáján felül – a betanított gépkezelő helyett, az automata nikotráló berendezés üzemeltetésével – elvégzett munkáért.
Az Mt. V. 59. §-ának (2) bekezdése szerint a dolgozók egyes csoportjaira vonatkozó bérrendszereket, bérformákat és a munka díjazásának egyéb feltételeit a kollektív szerződés határozza meg. Az alperes kollektív szerződésének rendelkezése szerint produktív órabérrendszer alkalmazása esetén a dolgozó személyi órabére alapján a munkahelyen munkában eltöltött óramennyiség kerül elszámolásra, de a ráfordított időt munkautalvánnyal fedezni kell.
E rendelkezések alapján jutott a munkaügyi bíróság arra a megállapításra, hogy a felperes személyi órabéren alapuló produktív bérezése időbérnek minősül, ezért helyettesítési díjra akkor lenne jogosult, ha egyfolytában 30 napon túl helyettesített volna.
Ez az álláspont téves.
Az R. 51. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezés helyes értelmezése szerint az időbéres (órabéres, napibéres és havibéres) besorolású dolgozók közül csak a havidíjas dolgozók vonatkozásában megkívánt feltétel a helyettesítési díjra való jogosultság megállapításához az egyfolytában 30 napon túli helyettesítési időtartam. A felperesre mint produktív órabéres dolgozóra ez a rendelkezés nem vonatkozik.
Ez a jogszabály-értelmezés következik a jelenlegi, valamint a kérdést korábban szabályozó 7/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 1. §-ában foglaltak összevetéséből is. Nevezetesen a korábbi jogszabály is csak a havidíjas dolgozók tekintetében tartalmazott eltérő rendelkezéseket.
Az R. 51. §-ának (3) bekezdésének szoros értelmezését és csak a havidíjas dolgozók esetében való alkalmazását indokolja az is, hogy a havidíjas bérezésű munkakörök, valamint a teljesítményhez kötött órabérrel díjazott munkakörök között nemcsak elnevezésbeli, hanem lényeges tartalmi különbség is van. Ez utóbbi alapjában véve tejesítménybérezés, ahol a megfelelő munkateljesítménnyel igazolt órák alapján történik a munkabér elszámolása.
Az alperes kollektív szerződésének rendelkezése értelmében helyettesítési díjat fizikai állományú dolgozónál a helyettesítés első napjától kell folyósítani. E pont tartalmazza azt a munkáltatói feladatmeghatározást is, hogy a távollevő dolgozó helyettesítése kérdésében a gyáregység vezetőjének miként kell eljárnia.
Az alperes futóműgyáregységének vezetője a munka ésszerű megszervezése, a távollevő dolgozók (pihenőnap, szabadnap, oktatás, munkaképtelen betegség stb. eseteiben) helyettesítésének biztosításához a kollektív szerződésben előírt feladatait elmulasztotta, a mulasztás következményeit azonban a jelentős többletmunkát végző felperes nem viselheti. A kollektív szerződésben foglaltak eltérő értelmezése az Mt. 2. §-ában írt joggal való visszaéléshez vezetne.
A felperes által végzett helyettesítés tényét a perben az alperes nem is vitatta.
Az alperes birtokában levő kemencenaplók adatai – és a bérjegyeken szereplő darabbérek – alapján gyűjtötte ki a felperes 1981. december 1. napjától 1984. november 30. napjáig terjedő időben azokat az időtartamokat, amikor a saját munkaköri feladatába tartozó munkavégzésen felül a betanított gépkezelő helyett az Ipsen nikotráló robbanásveszélyes kemence felügyeletét, üzemeltetését is ellátta.
Minthogy a munkaügyi bíróság téves jogi álláspontja miatt nem tisztázta a helyettesítési díj összegét, ezért e körben az érdemi döntés megalapozatlan is. (M. törv. II. 10 301/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás