PK BH 1986/364
PK BH 1986/364
1986.09.01.
Kisipari tevékenység folytatásához szükséges jogosítvánnyal nem rendelkező vállalkozóval szerződés alapján teljesített szolgáltatások elszámolása [Ptk. 200. § (2) bek., 237. § (2) bek.].
A peres felek 1984. tavaszán kötött megállapodása szerint az alperes vállalta, hogy – a felperes épülő családi házának egyes kőműves munkálatait 85 000–90 000 Ft értékben elvégzi. A felek megállapodásában hét pontban jelölték meg az elvégzendő munkákat. Az alperes a megállapodás alapján a munkák túlnyomó részét elvégezte, és külön megállapodás szerint további munkákat is végzett. A felek között utóbb nézeteltérés támadt, és a felperes keresetében 40 000 Ft visszafizetésére kérte az alperes kötelezését. Előadta, hogy az alperes 88 600 Ft-ot vett fel tőle, ezzel szemben az elvégzett munkák értéke nem érte el ezt az összeget.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint csupán 70 000 Ft munkadíjat vett fel a felperestől, és ezt meghaladó értékű munkát végzett. A bíróság a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint az alperes nem rendelkezett iparjogosítvánnyal, így nem volt jogosult a perbeli vállalkozási szerződés megkötésére. Ezért a vállalkozási szerződés érvénytelen. Miután a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet már nem lehet visszaállítani, a peres felek által kölcsönösen nyújtott szolgáltatások elszámolására kell törekedni. Az elsőfokú bíróság a perben beszerzett szakértői vélemény alapján az alperes teljesítését 79 710 Ft-ban fogadta el. Ennek során 50 Ft-os órabérrel számolta el a munka elvégzéséhez szükséges óraszámot, figyelembe vette az alperes javára az őt terhelő adót és községfejlesztési hozzájárulást is. A felperes szolgáltatását az elsőfokú bíróság 70 000 Ft-tal számolta el, figyelemmel arra, hogy ennél magasabb összeg kifizetését a felperes nem igazolta.
A fellebbezés folytán eljárt bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és az alperest arra kötelezte, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 27 334 Ft-ot és kamatait, továbbá 1800 Ft perköltséget és 2478 Ft illetéket. A másodfokú bíróság álláspontja szerint is érvénytelen volt a peres felek közötti vállalkozási szerződés. Az elszámolás vonatkozásában azonban a másodfokú bíróság nem fogadta el az elsőfokú ítélet számításait. A másodfokú bíróság az alperes javára nem az ún. rezsi nélküli magasabb órabért vette figyelembe, hanem azt az összeget, amelyet munkaviszonyban állók részére lehet általában kifizetni. Ehhez képest 30 Ft-os szakmunkás-órabért és 25 Ft-os segédmunkás-órabért számolt el. Munkabérként ezért 37 011 Ft-ot vettek figyelembe az alperes javára és további 1705 Ft-os jövedelemadóként, illetőleg községfejlesztési hozzájárulásként. Figyelemmel arra, hogy a felperes 70 000 Ft-ot fizetett az alperesnek, a másodfokú bíróság számítása szerint 31 284 Ft lenne a visszajáró szolgáltatás. Miután azonban a felperes módosított keresetében csupán 27 334 Ft-ot igényelt, a bíróság ilyen összeg visszafizetésére kötelezte az alperest.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve ha ahhoz a jogszabály más következményt fűz.
Az 1977. évi 14. számú tvr. 2. §-ának (1) bekezdése szerint kisipari tevékenységet iparigazolvány vagy kisipari működési engedély alapján lehet gyakorolni.
Az alperes kőműves munka végzéséhez szükséges iparjogosítvánnyal nem rendelkezett, helyes tehát a bíróságoknak az a következtetése, hogy a peres felek között létrejött szerződés jogszabályba ütközik s ezért semmis.
Nem tévedtek a bíróságok akkor sem, amikor azt állapították meg, hogy a perbeli esetben a szerződéskötés előtt fennállott helyzet visszaállítására nincs lehetőség, ezért a Ptk. 237. §-ának (2) bekezdése alapján a felek között elszámolást kell végeznie, és rendelkezni kell az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítéséről.
Helyesen jutottak a bíróságok – a bizonyítékok mérlegelése alapján arra a következtetésre, hogy a felperes nem bizonyította az alperes által elismert összeget meghaladó szolgáltatását.
Tévedett azonban a másodfokú bíróság a felek közötti elszámolás elvégzésénél. A beszerzett szakértői vélemény szerint az alperes az általa elvállalt munkát megfelelően elvégezte. Az alperes így az indokolt munkaóra szükséglet alapján megállapítandó munkadíjra, valamint igazolt kiadásainak és költségeinek megtérítésére tarthat igényt.
A munkadíj vonatkozásában azonban nem a vállalati vagy a kisiparban foglalkoztatott dolgozók bérezéséről szóló jogszabályok alapján megállapítható óradíjból kell kiindulni. Az alperes ugyanis az adott esetben nem alkalmazottként végezte a perbeli munkát, ehhez képest olyan összegre tarthat igényt, amelyet a teljesítés idején helyben kialakult tényleges gyakorlat szerint hasonló szakképzettséget igénylő, alkalmilag végzett munkáért általában kifizettek. Ennek figyelembevételével kellett volna meghatározni az alperest megillető munkadíjat. A munkadíjon kívül az alperes javára figyelembe kell venni azon igazolt és indokolt költségeit és készkiadásait, amelyek a teljesítés során felmerültek (gépköltség, adó stb.).
Mindezen adatok felderítése után lehet az alperest megillető szolgáltatás ellenértékét meghatározni. Ennek során azonban arra is figyelemmel kell lenni, hogy az alperes kisipari engedéllyel nem rendelkezett, járandósága ezért nem érheti el azt az összeget, amelynek felszámítására az irányegységárak alapján a kisiparos jogosult. A vállalkozásra a szükséges jogosultság nélkül szerződő személy ugyanis a kisiparost megillető haszonra nem tarthat igényt.
Az előadottakra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mindkét fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a fentiek szerint új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 274. §-ának (3) bekezdése]. (P. törv. III. 20 067/1986. sz.).
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás