GK BH 1986/375
GK BH 1986/375
1986.09.01.
A felek közös akaratnyilvánítással a szerződésnek bíróság által megállapított feltételeit is bármikor módosíthatják [Ptk. 240. §; Pp. 148. § (2) bek.].
A felperes póthatáridő megállapítása és késedelmi kötbér megfizetése iránt indított keresetet az I. r. alperes ellen. Az I. r. alperes a késedelmért felelős gyártó céggel, a II. r. alperessel szemben ugyancsak keresetet terjesztett elő, melyet az elsőfokú bíróság a folyamatban levő perhez egyesített. A II. r. alperes a felperes kereseti követelését elismerte, majd a peres felek egyezséget kötöttek, amelyben a II. r. alperes vállalta, hogy a felperes részére 34 133 Ft késedelmi kötbért megfizet, és a perbeli terméket az 1985. III. negyedévi póthatáridőre leszállítja.
Az elsőfokú bíróság 1985. március 19-én kelt végzésével az egyezséget jóváhagyta.
A végzés ellen a felperes fellebbezett, a végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak a per további tárgyalására és érdemi döntés meghozatalára történő utasítását kérte. Előadta, hogy a póthatáridőre vonatkozó egyezségi nyilatkozatot a körülmények kellő ismerete nélkül tette meg, a II. r. alperes ugyanis az 1985. március 27-i telexében vállalta, hogy a megrendelt terméket 1985 májusában leszállítja. Ezért – vállalása alapján – 1985. május 31-i teljesítési határidővel kérte a II. r. alperest a szállításra kötelezni.
A fellebbezés nem alapos.
A felek a perben egyező akaratnyilatkozattal rendezték a jogvitát, és azt a bíróság végzésével jóváhagyta. Az egyezség jóváhagyásának megvoltak a Pp. 148. §-ának (2) bekezdésében írt feltételei, az megfelelt a jogszabályoknak és a felek méltányos érdekeinek. A törvényi feltételek hiányára a felperes maga sem hivatkozott. Arra tekintettel kérte a végzés hatályon kívül helyezését, hogy az egyezség megkötése után a II. r. alperes már 1985 májusában vállalta a termék leszállítását, szemben az egyezségben kikötött III. negyedévi póthatáridővel. A II. r. alperes ezzel a bejelentésével éppen az egyezségben vállalt kötelezettségének tett eleget: annak, hogy mindent megtesz, hogy a III. negyedév elejére a terméket leszállítsa. A peres felek közös megegyezéssel bármikor jogosultak a bírói döntéstől eltérő határidőben megállapodni, melynek megsértéséért a szerződésszegés szabályai szerint felelnek (Ptk. 240. §).
Mivel az elsőfokú bíróság mind alakilag, mind tartalmilag megfelelő egyezséget hagyott jóvá, a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján – figyelemmel a 259. §-ára – a jóváhagyó végzést helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 30 528/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
