BK BH 1986/398
BK BH 1986/398
1986.10.01.
A halált okozó testi sértés és az emberölés elhatárolásának szempontjai [Btk. 166. § (2) bek., d) pont, 170. § (5) bek., 2. fordulat].
A megyei bíróság a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 10 évi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, ugyanakkor a vádlottat az ellene súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vád alól felmentette:
A bíróság az ügyben – lényegét tekintve – az alábbi tényállást állapította meg.
A vádlott és a sértett házassága kezdettől nem volt zavartalan, alapvetőén a sértett italozó életmódja miatt.
A sértett rendszeresen leittasodott, és ilyen állapotban a háztartást, valamint két gyermeke gondozását, ellátását elhanyagolta. Emiatt a vádlott több alkalommal felelősségre vonta házastársát, és felhívta az elmulasztott teendők elvégzésére. Leittasodása miatt többször tettlegesen is bántalmazta feleségét, a sértettet.
A vádlott a vádbeli időben az egyik délelőtt érkezett haza lakásukra. A sértettet ismét ittas állapotban találta. A lakás rendetlen, kisebbik gyermekük ellátatlan volt. Ezért felszólította a sértettet, hogy a lakást tegye rendbe, majd bement gyermekéhez a szobába. Kb. fél óra elteltével azt tapasztalta, hogy a sértett semmit sem csinált. Ezen indulatba jött, és előbb kézzel, majd egy kb. 60 cm hosszúságú W. C. pumpával felesége testét kezdte ütlegelni. A sértett bántalmazása kisebb-nagyobb megszakításokkal mintegy másfél óráig tartott.
A kora délutáni órákban a sértett a vádlott tiltása ellenére be akart menni a szobába. A felindult állapotban levő vádlott ekkor a már korábban említett eszközzel ismét ütlegelni kezdte feleségét. Eközben néhány alkalommal a pumpa nyelével, közepes erővel, hasba is döfte a sértettet. Ezen utóbbi bántalmazás kb. egy óráig tartott.
A bántalmazás folytán a sértett 15 óra tájban rosszul lett, ezért átment a szomszédba, és kérte, engedjék egy időre ott lefeküdni. A szomszédok látva a sértett állapotát, mentőt hívtak. A sértett azonban tiltakozott a kórházba szállítás ellen, annak ellenére, hogy a vádlott is kérte, menjen kórházba.
Mivel másnap reggel sem változott a sértett állapota, a vádlott őt orvoshoz küldte. A szomszédok intézkedésére ekkor a mentők a sértettet kórházba szállították.
A vádlott bántalmazása következtében a sértett – a fej kivételével – testszerte mintegy 30 hámhorzsolásos, véraláfutásos, vérbeszűrődéses, bőrelszíneződéses sérülést, továbbá hasnyálmirigy-repedést szenvedett.
A bántalmazás folytán keletkezett hasnyálmirigy-sérüléssel okozati összefüggésben a sértett – a célszerű és szakszerű orvosi kezelés ellenére – kivérzéses sokk következtében a kórházban meghalt.
A helyesen megállapított tényállásból okszerűen következtetett a megyei bíróság a vádlott bűnösségére, tévedett azonban akkor, amikor a vádlott cselekményét különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének minősítette.
Mint azt a Legfelsőbb Bíróság az élet és testi épség büntetőjogi védelméről szóló 15. számú Irányelvében kifejtette, az emberölés bűntette esetén az elkövető tudata átfogja a sértett halála bekövetkezésének lehetőségét, és azt kívánja, vagy abba belenyugszik. Ezzel szemben a halált okozó testi sértés bűntette esetében az elkövető szándéka csupán bántalmazásra, testi sértés okozására irányul, a halálos eredmény pedig vagy fel sem merül az elkövető tudatában a tőle elvárható figyelem, illetve körültekintés elmulasztása folytán, vagy ha mégis felismeri ezt a lehetőséget, könnyelműen bízik annak elmaradásában.
A két bűncselekmény következetes elhatárolásánál tehát az elkövetőnek a cselekmény véghezvitele időpontjában fennálló tudattartalmát kell vizsgálni, erre pedig alapvetőén a külvilágban megnyilvánuló és így megismerhető tényekből, alanyi és tárgyi tényezőkből, az elkövetéshez használt eszközből, az elkövetés körülményeiből és módjából, a támadott testtájékból, a bekövetkezett sérülés helyéből és jellegéből, az elkövető kijelentéseiből, az elkövetés utáni magatartásából, személyiségéből, a cselekmény motívumából, az elkövetőnek a sértetthez fűződő kapcsolatából stb. kell következtetést levonni.
Az adott esetben a vádlott a cselekmény elkövetéséhez olyan eszközt használt, amely az ölésnek nem tipikus eszköze. Bár kétségtelen, hogy kivételes körülmények között, nagy erővel történő bántalmazás esetén az eszköz alkalmas lehet az emberi élet kioltására, azonban – egyéb tényezők hiányában – önmagában az alkalmazott eszköz használata nem enged az ölési szándékra következtetni.
Hasonlóképpen tény, hogy a vádlott a vádbeli napon két alkalommal is, időben elhúzódóan, kisebb-nagyobb megszakításokkal, folyamatosan bántalmazta a sértettet a már említett eszközzel és puszta kézzel is. A bántalmazás ereje azonban a közepest nem haladta meg, sőt azok többsége még ezt a mértéket sem érte el.
A testszerte elhelyezkedő sérülések kisebb súlyúak voltak, amelyek a halál bekövetkezésében semmiféle szerepet nem játszottak. A sértett fején – amely az emberi test életfontosságú része – egyetlen sérülés sem volt észlelhető, amiből az következik, hogy ennek a testtájnak az ütlegelését a vádlott következetesen elkerülte.
A halálhoz vezető okfolyamatot a hasnyálmirÍgy sérülése indította el, ezt a sérülést pedig a vádlott egy közepes erejű döfésszerű mozdulattal okozta a már említett eszköz használatával. Bár kétségtelen, hogy a sérülés és a halál között közvetlen az okozati kapcsolat, abban azonban több véletlenszerű tényező is közrehatott. Így többek között az, hogy a sértett tiltakozott az időben kórházba szállítása ellen, valamint, hogy a sértett nyombélfekélye az alkalmazott kezelés hatására fellángolt.
A vádlott a cselekmény elkövetése után nem intézkedett ugyan a sértett kórházba szállítása iránt, de a mentők jelenlétében azt mondta neki, hogy menjen be a kórházba. Másnap pedig, mivel felesége panaszai nem szűntek, ő kezdeményezte, javasolta, hogy a sértett kórházba menjen.
A vádlottat erős érzelmi szálak fűzték feleségéhez, annak ellenére, hogy az kirívóan kifogásolható magatartást tanúsított. Nem gondolt a kötelék felszámolására, sőt mindent megtett a családi élet rendezése, jobb feltételek biztosítása érdekében. Cselekményét a sértettnek a vádbeli napot megelőző napon és a vádbeli napon történt megismétlődő leittasodása és a családdal szemben ilyen állapotban jelentkező nemtörődömsége, közömbössége, a legelemibb ízlésbeli követelmények súlyos megsértése váltotta ki.
Mindezen körülményeket vizsgálva arra a következtetésre lehet jutni, hogy a vádlott tudatában a cselekmény elkövetésének idején nem merült fel a sértett halála bekövetkezése lehetőségének képzete, mert a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta. Következésképp a vádlott szándéka nem a sértett megölésére, hanem csupán bántalmazásra, testi sérülés okozására irányult.
Ezt a következtetést támasztja alá egyébként az előbbieken túl a vádlottnak a cselekmény elkövetése után a szomszédok jelenlétében tett azon kijelentése, amely szerint nem „ez a verés” kell a sértettnek, hanem „agyon kellene őt verni”. A kijelentés gondolati tartalmának megfelelően tehát a vádlott is csupán bántalmazásnak tekintette cselekményét, és tudatában fel sem ötlött felesége megölésének gondolata.
Mindezekből következően a vádlott cselekménye nem ölési cselekményként, hanem a Btk. 170. §-a (5) bekezdésének 2. fordulata szerint halált okozó testi sértés bűntetteként kerülhet csak értékelésre.
A büntetés kiszabása körében irányadó alanyi és tárgyi bűnösségi körülményeket a megyei bíróság többségében helyesen vette számba. Azok azonban – részben a minősítés-változtatásra is tekintettel – a következők szerint mégis kiegészítésre és helyesbítésre szorulnak.
Nyomatékos súlyosító körülményként kell értékelni a vádlott terhére a különös kegyetlenséggel elkövetést, a sértett ismétlődő, időben elhúzódó, kitartó, brutális, embertelen, az átlagosat meghaladó szenvedéssel járó bántalmazását.
Kisebb súllyal vehető ezzel szemben figyelembe enyhítőként a vádlott büntetlen előélete a jelentős tárgyi súlyú bűncselekményre tekintettel. Enyhítőként értékelendő azonban javára, hogy az eredmény vonatkozásában bűnösségének foka csekélyebb.
Nem értékelhető viszont enyhítőként a vádlott családos állapota, mert éppen az általa elkövetett cselekmény folytán hárul egyedül reá a gyermekek ellátásának, gondozásának és felnevelésének terhe.
Egyetértve az ügyészi állásponttal, nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság azzal a védelmi érveléssel, amely szerint a hasonló cselekmények elszaporodottsága az adott esetben nem értékelhető a vádlott terhére.
Tény ugyanis, hogy mind országosan, mind pedig helyileg gyakori az olyan az élet és testi épség elleni súlyos, erőszakos bűncselekmény, amelyekkel az elkövetők családi konfliktus-helyzetüket kívánják megoldani. E cselekmények elszaporodottságában fokozott társadalomra veszélyesség rejlik, amit a büntetés kiszabása körében – mint az adott esetben is – a vádlott terhére súlyosítóként kell értékelni.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a cselekményt minősítő és a főbüntetést kiszabó részében megváltoztatta: a vádlott cselekményét halált okozó testi sértés bűntettének minősítette, és a vele szemben az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés mértékét 6 évi időtartamra enyhítette.
Úgy látta a Legfelsőbb Bíróság, hogy a vádlottal szemben a büntetési cél – az egyéni és az általános megelőzés követelménye – elsősorban a különösen kegyetlen elkövetésre tekintettel csak a törvényi büntetési tétel középmértékét meghaladó tartamú szabadságvesztéssel érhető el. E büntetés áll arányban a vádlott cselekményében és személyében rejlő társadalomra veszélyességgel, a vádlott bűnösségének fokával és a büntetés kiszabásánál figyelembe veendő egyéb enyhítő és súlyosító körülményekkel. (Legf. Bír. Bf. IV. 142/1986. szám)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás