BK BH 1986/400
BK BH 1986/400
1986.10.01.
A felnőttkorú vádlott, aki négy fiatalkorút a büntetésvégrehajtási intézetből történő szökésre rábír, elköveti a kiskorú veszélyeztetésének a bűntettét is [Btk., 245. §, 195. § (2) bek., 12. § (1) bek.].
A városi bíróság a felnőttkorú I. r. vádlottat és a fiatalkorú társait fogolyszökés bűntettének kísérlete miatt vonta felelősségre, és az I. r. vádlottat szabadságvesztésre ítélte.
A megállapított tényállás szerint a vádlottak előzetes letartóztatásban voltak a bv. intézet egyik zárkájában.
Többszöri beszélgetések során szóba került közöttük, hogy meg kellene szökni a bv. intézetből, amelyet az I. r. vádlott vetett fel, és a továbbiakban ő is irányította a nálánál jóval fiatalabb és gyengébb szellemi képességű vádlottakat. Tervük az volt, hogy a zárka ablakán levő rácsot elreszelik, majd az ágyakban levő lepedőket összekötözik, és miután a rácsot kiveszik a helyéről, az összekötözött lepedőkön át az intézet udvarára jutnak, ahonnan pedig egymásnak bakot állva másznak ki a kerítésen át az utcára.
Az I. r. vádlott irányításával a rácsot sikerült is közösen elreszelniök, és az elkészített lepedőket is összekötve az egyik ágyban tartották.
Másnap éjszakára tervezték a vádlottak a szökést, a kora esti órákban az ügyeletes bv.-dolgozó azonban gyanúsnak találta a vádlottak zárkáját, ezért zárkaellenőrzést tartott. Mind az öt vádlottat kiszólították a folyosóra, és a zárkát átnézték, amelynek során észlelték az elfűrészelt rácsot, a megbontott dróthálót, és megtalálták az összekötözött lepedőket is.
Az I. r. vádlott mindvégig elismerte, hogy vádlott-társait ő irányította az előkészületek során.
A másodfokú bíróság az I. r. vádlott cselekményét 4 rb. kiskorú veszélyeztetése bűntettének is minősítette.
A bv. intézetből való szökés kezdeményezése az I. r. vádlottól származott, a tervezett szökés részleteit is ő dolgozta ki, a továbbiakban pedig végig irányította a nálánál jóval fiatalabb és gyengébb szellemi képességű vádlottakat, tehát négy kiskorú személyt vett rá újabb bűncselekmény elkövetésére.
Mivel az e vádlott terhére megállapított fogolyszökés bűntettének a kísérlete a büntetési tételét tekintve 3 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztés – tehát nem súlyosabb, mint a Btk. 195. §-ának (2) bekezdésében meghatározott kiskorú veszélyeztetése bűntettének a büntetési tétele – a fogolyszökés bűntettének kísérletével halmazatban az I. r. vádlott cselekményét 4 rb. kiskorú veszélyeztetése bűntetteként is értékelni kellett. (Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2. Bf. 730/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
