• Tartalom

BK BH 1986/411

BK BH 1986/411

1986.10.01.
A kártalanítási igénynek a bíróság által történt törvénysértő elutasítása [Be. 383. 385. §].
A lopás bűntette miatt a terhelt ellen indított nyomozást a rendőr-főkapitányság megszüntette.
Ezt követően a terhelt panaszbeadvánnyal fordult a főügyészséghez, amelyben egyebek között kártalanítási igényt is előterjesztett gyanúsítottkénti felelősségre vonása és előzetes letartóztatása miatt.
Az elsőfokú bíróság a terhelt kártalanítás iránti kérelmét mint elkésettet elutasította.
A végzés ellen a kérelmező fellebbezéssel élt.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
A Be. 385. §-ának (4) bekezdése szerint a kártalanítási eljárásban a bíróság az ügyész nyilatkozatának beszerzése után megvizsgálja, hogy a kártalanítási igény előfeltételei fennállanak-e, majd az iratokat felterjeszti az igazságügyminiszterhez, aki – ha az igényt alaposnak találja – a terheltet, illetőleg tartásra jogosult hozzátartozóját az állam terhére pénzbeli kártalanításban részesíti.
A törvényi rendelkezésből következően a kártalanítási eljárásban a bíróság feladata előkészítő jellegű. Ennek körében az igény jogosságának eldöntéséhez szükséges bizonyítékokat kell beszereznie. Az igény elbírálása azonban nem tartozik hatáskörébe: annak helyt nem adhat, de azt el sem utasíthatja. Ez utóbbi intézkedést még akkor sem teheti meg, ha – mint az adott esetben – megállapítja, hogy az igényt a jogosult késedelmesen terjesztette elő.
A kártalanítási igény felől az igazságügyminiszter dönt.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság határozatát hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
Az új eljárás lefolytatása során az elsőfokú bíróságnak tisztáznia kell minden, a kártalanítási igény elbírálása szempontjából lényeges tényt és körülményt. Ezt követően eljárásának eredményét jelentésben kell összefoglalnia, véleményt nyilvánítva arról, hogy a kártalanítás előfeltételei fennállanak-e, és az iratokat döntésre az igazságügyminiszterhez kell felterjesztenie. (Legf. Bír. Bf. IV. 572/1986. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére