PK BH 1986/418
PK BH 1986/418
1986.10.01.
Végrendelet tételénél mindig közreműködőnek kell tekinteni azt, aki a végrendelet elkészítésében tevékenyen, olyan mértékben vesz részt, hogy a végrendelet tartalmának kialakításában meghatározó szerepe van. A közreműködés fennállása szempontjából közömbös, hogy az örökhagyó a végrendeletben foglaltakat mint akaratával megegyezőt aláírta. A végrendelet leírójának hozzátartozói javára szóló juttatás csak akkor lenne érvényes, ha a végrendeletnek ezt a részét az örökhagyó saját kezűleg írta és aláírta volna. (Ptk. 632. 625. §).
Az örökhagyó az 1980. október 13-án kelt végrendeletben vagyonát – az ott írt részletezéssel – fiára, a felperes apjára, továbbá unokahugára, a II. r. alperesre és annak gyermekére, az I. r. alperesre hagyta. Az örökhagyó a végrendeletet a végrendeleti tanúk jelenlétében a II. r. alperes fiának, J. Gábornak diktálta le. A végrendelet elkészítése után előbb az örökhagyó, majd a végrendeleti tanúk aláírták.
Az örökhagyó 1982. október 7-én meghalt. Hagyatékát a közjegyző ideiglenes hatállyal a végrendelet alapján adta át a végrendeleti örökösöknek, illetőleg a felperes apjának időközben bekövetkezett halála folytán egyetlen leszármazójának, a felperesnek.
A felperes a módosított kereseti kérelmében a végrendelet érvénytelenségének megállapítását több okból kérte. Elsősorban arra hivatkozott, hogy az I. és II. r. alperes javára szóló juttatás a Ptk. 632. §-ának (1) bekezdése értelmében érvénytelen, mert a végrendelet tételénél a hozzátartozójuk működött közre. Másodsorban az érvénytelenség megállapítását a Ptk. 629. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján kérte, mert állítása szerint az örökhagyó a végrendeletet nem a két végrendeleti tanú együttes jelenlétében írta alá. Utóbb keresetét kiterjesztette, és elsődlegesen a Ptk. 651. §-a (1) bekezdésének második fordulata alapján a végrendelet hatálytalanságának megállapítását kérte arra hivatkozással, hogy a végrendelet első példánya elveszett, és az örökhagyó a végrendelet ilyen módon történt megsemmisülésébe belenyugodott.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Állították, hogy a végrendelet az előírt alakiságoknak megfelel, hozzátartozójuk leírói tevékenysége pedig közreműködésnek nem tekinthető. A végrendelet hatálytalanságának megállapítására irányuló kereseti kérelemmel kapcsolatban pedig arra hivatkoztak, hogy a végrendelet első példányának elveszéséről az örökhagyó nem tudott, így a Ptk. 651. §-a (1) bekezdésének második fordulata ez okból nem jöhet szóba.
Az elsőfokú bíróság ismételt eljárásban hozott ítéletével a keresetet elutasította. A végrendelet érvénytelenségének megállapításával kapcsolatos kereseti kérelmet illetően az elsőfokú bíróság kiemelte: a Ptk. 632. §-ának (1) bekezdése rendelkezik a végrendelet tételében való közreműködés jogkövetkezményeiről, azonban sem a törvény, sem a miniszteri indokolás szövegéből nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy milyen magatartás minősül közreműködésnek. „A bíróságok bírói gyakorlata azonban azt tekinti közreműködőnek, aki a végrendelet elkészítésében tevékenyen oly módon vesz részt, hogy a végrendelet tartalma tekintetében van meghatározó szerepe.” Az adott esetben azonban az örökhagyó „nagyszámú tanúk jelenlétében lényegében szó szerint tollbamondta” a végrendeletet a II. r. alperes fiának: J. Gábornak, majd a tanúk a végrendeletet átolvasva meggyőződtek arról, hogy J. Gábor azt írta le, amit az örökhagyó diktált. Így a nevezettnek a végrendelet tartalma tekintetében meghatározó szerepe nem volt. Megállapította továbbá a bíróság, hogy az örökhagyó a végrendeletet a két végrendeleti tanú együttes jelenlétében írta alá, így a végrendelet érvénytelenségének megállapítására irányuló kereset ez okból is megalapozatlan volt. Az érvényes végrendelet hatálytalanságát pedig – figyelemmel a Ptk. 633. §-ában foglaltakra – a felperes nem tudta bizonyítani.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet a per főtárgya tekintetében helybenhagyta. Az ítélet indokolásában a másodfokú bíróság kifejti: „igaz, hogy a Ptk.-nak a közvégrendelet érvényességét szabályozó 625. §-ához fűzött miniszteri indokolás – amely csupán eligazítást ad a jogszabály helyes értelmezéséhez, de alkalmazása nem kötelező – valóban kifejti, hogy a közvégrendelet leírója közreműködőnek tekintendő. Ezt azonban a bírói gyakorlat írásbeli magánvégrendeletek esetében a Legfelsőbb Bíróság iránymutatása alapján nem vette át, hanem csak azt a személyt tekintette közreműködőnek, aki a végrendelet tartalmának a kialakítása szempontjából meghatározó szerepet játszott. E gyakorlat értelmében nem tekinthető ilyennek, aki csak mintegy íródeákként tanúk jelenlétében és ellenőrzésük mellett passzívan rögzítette az örökhagyó szavait.”
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 632. §-a szabályozza a végrendelet elkészítésében való közreműködés jogkövetkezményeit. A jogszabály azonban a tanúk kifejezett megjelölése mellett a „más közreműködő személy” fogalmát nem határozta meg. E vonatkozásban a Ptk. indokolása csupán arra utal, hogy a törvény az írásbeli magánvégrendelet tanúja és a végrendelet tételében közreműködő más személy, valamint ezek hozzátartozói javára szóló juttatások érvénytelenségére ugyanazt a szabályt állítja fel, mint amelyet a Ptk. 625. §-a a közvégrendelet tételében közreműködő személlyel, illetőleg hozzátartozóival kapcsolatban állapít meg. A Ptk. 625. §-ához fűzött indokolás pedig a közvégrendelet tételében közreműködő személyként jelöli meg – példálózva – a közjegyzőt, a bírót, a végrendelet fogalmazóját, szerkesztőjét, leíróját. Ebből következik, hogy a végrendelet fogalmazása, szerkesztése, leírása a közreműködés fogalmát kimeríti, függetlenül attól, hogy az így közreműködő személynek a végrendelet tartalmának kialakításában volt-e szerepe vagy sem. A végrendelet készítésében a fenti módon részt vevő személyek tehát mindig közreműködők.
A törvény indokolásában azonban a felsorolás nem teljes. Ezért a bírói gyakorlat szerint mindig az eset összes körülményei alapján kell elbírálni azt, hogy a végrendelet tételével kapcsolatban – a fent felsoroltakon túlmenően – milyen magatartás minősül még közreműködésnek. Ezeknek a magatartásoknak az értékeléséhez adott a Legfelsőbb Bíróság általános szempontot akkor, amikor kimondta, hogy mindig közreműködőnek kell tekinteni azt, aki a végrendelet elkészítésében tevékenyen, olyan mértékben vesz részt, hogy a végrendelet tartalmának kialakításában meghatározó szerepe van.
Az adott esetben J. Gábor – az I. r. alperes testvére, illetőleg a II. r. alperes fia – a végrendelet leírója volt, így a testvére, illetőleg az anyja javára szóló juttatás érvénytelen. A közreműködés fennállása szempontjából közömbös, hogy az örökhagyó a végrendeletben foglaltakat mint akaratával megegyezőt aláírta. Az alperesek javára szóló juttatás ugyanis csak akkor lenne érvényes, ha a végrendeletnek ezt a részét az örökhagyó saját kezűleg írta és aláírta volna.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az első fokú ítélet megváltoztatásával az örökhagyó végrendeletének az alperesek részére történt juttatására vonatkozó rendelkezését érvénytelennek nyilvánította, egyben a pervesztes alpereseket a perköltség megfizetésére kötelezte. (P. törv. II. 20 862/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás