MK BH 1986/42
MK BH 1986/42
1986.01.01.
Ha a mezőgazdasági termelőszövetkezet a részes munkavállalási szerződés folytán reá háruló kötelezettségét nem megfelelően teljesítette, az ebből származó kárt köteles a részes munkát vállaló tagjának megtéríteni [1967. évi III. tv. 89. § (1) bek.].
Az I. és II. rendű felperesek részművelési szerződés alapján a lakóházuk padlásterében naposcsibét neveltek, és ezt az alperesnél értékesítették.
1982. április 1-jén tagsági viszonyt létesítettek, és ettől kezdve már munkamegállapodás alapján vállalták a naposcsibék nevelését és átadását. 1982 nyarán a csibéknek fóliaházat építettek, és ebben – elkülönítetten tárolták a tápot is. 1981. november 10-től 1983 áprilisáig nyolc rotációban neveltek csirkéket.
Az I. rendű felperes 1983. március 31-én, a II. rendű felperes 1983. március 30-án az alperessel megkötött munkamegállapodásban arra vállalkozott, hogy átvesz 1600-1600 naposcsibét, a csirkéket az alperes szakembere által adott szaktanács és tartástechnológia kötelező megtartása mellett 49 nap nevelési idő alatt felneveli és átlagosan 1, 4 kg/db súlyban az alperesnek – a minősítésnek megfelelő értékben – átadja.
Az alperes pedig többek között arra vállalt kötelezettséget, hogy a munkamegállapodás megkötése előtt szakembere a baromfinevelőt egészségügyileg és tartástechnológiailag felülvizsgálja, a csirkék neveléséhez indító, nevelő és befejező tápod ad, és ezt házhoz is szállítja.
Az alperes a felpereseknek 1983. április 1-jén – a megállapodás alapján – 13 mázsa indítótápot, április 5-én 3200 db csirkét, április 6-án további 20 mázsa indítótápot és április 27-én 45 mázsa nevelőtápot szállított.
A felperesek 1983. május 1-e és 3-a között keverten adták az indító és nevelőtápot a baromfinak. május 3-án azt tapasztalták, hogy a csirkék a tápot az etetőből kiverik, május 6-án pedig már azt, hogy az állatok bizonytalanul járnak, kicsavarják a nyakukat és pusztulnak. május 9-én a napi elhullás már 10 db-ra emelkedett. Ekkor kihívták a körzeti állatorvost, aki azonnal betiltotta a táp etetését. Boncolás útján megállapította, hogy az állatok nem fertőző, hanem agylágyulás megbetegedésben szenvednek. 2 db élő állatot, hullát és egy originál tápos zsákból vett mintát az I. rendű felperessel még aznap beküldött a B.-i Állategészségügyi Intézetnek.
Az I. rendű felperes 1983. május 11-én a történtekről tájékoztatta az alperes alkalmazásában álló keverőüzem-vezetőt, és kérte, hogy a szövetkezet állatorvosával együtt tekintse meg az állatokat, és cserélje ki a tápot. Az alperes még ezen a napon 45 mázsa befejező tápot szállított ki. Az I. rendű felperes többszöri sürgetésére H. S. agronómus csak május 14-én nézte meg az állatokat.
A b.-i Állategészségügyi Intézet 1983. május 17-én – a boncolás eredményeként – agylágyulás megbetegedést állapított meg az állatoknál, május 24-én pedig azt, hogy a beküldött tápmintában a peroxid és a savszám erősen emelkedett.
Az I. rendű felperes a 3200 darabból álló állatállományban bekövetkezett elhullásból és a súlycsökkenésből eredő kára megtérítése iránt terjesztett elő igényt az alperesnél, azt azonban a vezetőség elutasította.
A szövetkezeti döntőbizottsághoz benyújtott kérelmében 62 000 forint kártérítést követelt. Igényét arra alapította, hogy 240 db baromfi elpusztult, az átadott 2900 db átlagsúlya a korábbi átlagsúlyokhoz képes csak 1,41 kg/db volt, amiatt 75 000 forint kára keletkezett, amelyből időközben 13 000 forint megtérült. A csirkék pusztulását, megbetegedését a romlott táp okozta, az elhullást és a megfelelő tartási körülményeket a körzeti állatorvos igazolta.
A szövetkezeti döntőbizottság a határozatával elutasította a kérelmet. Arra a következtetésre jutott, hogy az I. rendű felperes a kiszállított takarmányt a fóliaházban nem megfelelő helyen tárolta, az alperest késve értesítette az állatok megbetegedéséről. Az állategészségügyi intézethez beküldött mintavételhez nem hívta ki az alperes képviselőjét, a Gabonaforgalmi Vállalattól nem kért a táp összetételére vizsgálatot, a tőle elvárható intézkedéseket tehát nem tette meg. A csirkéket nem az előírásoknak megfelelően nevelte, a hőmérséklet a megengedettnél magasabb volt, a túltelepítés okozta az elhullást.
Bár a szövetkezeti döntőbizottság eljárása során csak az I. rendű felperes szerepelt félként, a II. rendű felperessel együtt nyújtották be a keresetlevelet a munkaügyi bírósághoz a döntőbizottság határozatának megváltoztatása érdekében. Ebben 40 113 forint káruk megfizetésére kérték az alperest kötelezni. Igényüket arra alapították, hogy a nevelési technológiát megtartották, a fóliaház felépítése óta ebben tartják a takarmányt, annak elhelyezését az alperes soha nem kifogásolta. Az agronómus 1983. május 14-én – az állatok megtekintésekor – a táp elhelyezésére vonatkozóan még megjegyzést sem tett. Az 1982 nyara óta felnevelt állatokban elhullás nem volt, az 1983. április 27-én kiszállított takarmány már romlott volt, és ez okozta az elhullást, a megbetegedést és a megmaradt állatoknál a súlycsökkenést.
A kár enyhítése érdekében megtettek minden tőlük elvárhatót, a romlott táp etetését leállították, más takarmányozásra tértek át, ekkor szűnt meg az állatok pusztulása.
1983. június 6-án még a megyei Gabonaforgalmi Vállalatot is felkeresték, és S. J. osztályvezetőnek bejelentették a kárt. A vállalat 1983. június 16-án arról tájékoztatta az alperest, hogy az érvényben levő szerződésben foglaltakat a termelőszövetkezet szegte meg, a táp rejtett hibájáról 48 órán belül nem értesítette, ezért a kárrendezést nem vállalja.
A munkaügyi bíróság a II. rendű felperes keresetét kérelemnek tekintette, és áttette a szövetkezeti döntőbizottsághoz, egyúttal a per tárgyalását a döntőbizottság határozatának meghozataláig felfüggesztette.
A döntőbizottság a II. rendű felperes kérelmét is elutasította.
A munkaügyi bíróság az ítéletével megváltoztatta a döntőbizottság határozatait, és kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg kártérítés címén a felpereseknek egyenként 9049 forintot, perköltség címén pedig 2000 forintot. Ezt meghaladóan elutasította a kereseteket.
Tényként állapította meg, hogy az alperes 1983. április 27-én romlott tápot szállított a felperesek által nevelt csirkék etetésére. A táp megromlását nem a tárolási körülmények idézték elő, mert a táp etetését a felperesek 1983. május 1-jén kezdték meg, és az állatokon a megbetegedés jelei már május 3-án észlelhetők voltak. Ilyen rövid időtartam alatt a táp a felperesek hibájából nem romolhatott meg. A mezőgazdasági igazságügyi szakértő szakvéleménye szerint 204 db csirke hullott el agylágyulás megbetegedésben, a technológia megtartásával sem realizálódott a súlygyarapodás, mindezek következtében a felpereseknek 18 099 forint kára keletkezett.
Az állatok etetéséhez az alperes volt köteles a megfelelő mennyiségű és minőségű tápot kiszolgáltatni, a romlott táp szállításával szerződési kötelezettségét szegte meg, ezért az 1967. évi III. törvény 89. §-ának (1) bekezdése alapján köteles a jogellenesen okozott kárt megtéríteni.
Az alperes a fellebbezésében kérte a munkaügyi bíróság ítéletének megváltoztatását és a felperesek keresetének elutasítását.
A megyei bíróság a munkaügyi bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, megfellebbezett rendelkezését pedig megváltoztatta, és a felperesek keresetét elutasította.
A másodfokú bíróság a munkaügyi bírósággal egyezően jutott arra a megállapításra, hogy romlott táp okozta az állatok agylágyulásos megbetegedését.
Nem találta azonban megállapíthatónak, hogy az alperes adott a felpereseknek romlott tápot. Álláspontja szerint a felperesek a tápot a csirkék nevelésére szolgáló fóliaházban tartották, ahol a levegő meleg, párás és ez is okozhatta a tápban a sav és peroxidszám emelkedését, a táp megromlását. A kiváltó ok utólagos megállapítására – a vizsgálati adatok alapján – nincs lehetőség. Ebből következik; nem zárható ki, hogy a táp a tárolás következtében a felpereseknél romlott meg, ehhez képest pedig nem követelhetnek kártérítést az alperestől.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy romlott táp okozta a felperesek által nevelt csirkék agylágyulásos megbetegedését. Egyértelmű, hogy a felpereseknek csak az alperes szállított tápot. Ha pedig a csirkék elhullását, megbetegedését, illetőleg súlycsökkenését romlott táp okozta, akkor ez csak az a táp volt, amelyet az alperes szállított. A felperesek a baj észlelésekor lényegében mindent megtettek okának megismerése érdekében, tehát a tőlük ebben a helyzetben elvárható magatartást tanúsították.
Nincs a perben adat arra, hogy a felperesek ebben az időszakban más táppal etették a csirkéket. Arra viszont egyértelmű szakértői adatok vannak, hogy a táp nem volt megfelelő minőségű. Téves az a felfogás, hogy a táp a helytelen tárolási viszonyok között romlott meg a szavatossági időn belül, mert:
– a korábbi négy rotáció mindegyikében itt tárolták a tápot és
– az alperes szakembere a tárolást nem kifogásolta.
Az alpereseknek a periratokhoz csatolt kimutatása szerint a felperesek 1982. nyarától négy rotációban neveltek csirkéket, mégpedig július 20-tól 1700 db-ot, szeptember 27-től 1600 db-ot, november 24-től 3200 db-ot és 1983. január 24-től 3200 db-ot.
A peres felek által megkötött megállapodásban az alperes arra vállalt kötelezettséget, hogy szakembere a baromfinevelő helyét egészségügyileg és tartástechnológiailag felülvizsgálja. A felperesek pedig arra, hogy a szakember által adott szaktanácsot betartják, ellenkező esetben a bekövetkezendő elhullásért kizárólag ők tartoznak felelősséggel.
A felperesek bebizonyították, hogy az alperes szakembere 1983. június 30-ig nem kifogásolta a táp elhelyezését az 1982 nyarán felépített fóliaházban. Minthogy az alperesnek a tartás felülvizsgálatára, szaktanács adására irányuló kötelezettsége körébe tartozónak kell tekinteni a táp elhelyezésével és tárolási körülményeivel kapcsolatos ellenőrzési kötelezettséget is, és ezt elmulasztotta, ezzel is megszegte a szerződési kötelezettségét.
Egyebekben a csirkék elhullását és a megmaradt állomány súlycsökkenését agylágyulásos megbetegedés idézte elő, melynek kizárólagos oka a felpereseknek szállított romlott táp volt, ezért a keletkezett kárt az alperes az 1967. évi III. törvény 89. §-nak (1) bekezdése alapján köteles megtéríteni.
Nem fogadható el a másodfokú bíróságnak az a megállapítása sem, hogy a felperesek az elpusztult baromfi számát nem tudták bizonyítani. A szakértő a felperesek által nevelt 3200 db naposcsirke 3%-os normán belüli elhullását 96 db-ban határozta meg. A felpereseknél azonban 300 db csirke pusztult el, tehát az elfogadható elhulláson felül 204 db csirke hullott el (szakvélemény 4. oldal). Ezt a szakértői megállapítást a peres felek nem tették vitássá.
A súlycsökkenés az előző rotációban nevelt csirkékhez képest ugyancsak megállapítható az alperes kimutatásában foglalt adatok alapján, ezért a másodfokú bíróság akkor járt volna el helytállóan, ha a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyja. (M. törv. II. 10 073/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás