GK BH 1986/428
GK BH 1986/428
1986.10.01.
I. Az állami tulajdont képző ingatlan kezelői jogának hatósági határozattal történő megvonása és ezzel egyidejűleg új kezelő kijelölése esetén a kezelői jog – függetlenül a változás ingatlannyilvántartási bejegyzésétől és az ingatlan birtokba adásától – a hatósági határozat jogerőre emelkedésével szűnik meg, illetve keletkezik [Ptk. 120. § 9/1969. (II. 9.) Korm. sz. r. 58. § (1) bek. a) pont; 6/1970. (IV. 9.) ÉVM–MÉM–PM sz. r. 17. §].
II. Az állami tulajdonban álló ingatlan kezelőjének személyében beállott változás esetén a volt kezelő e jogának megszüntetésétől kezdve az állami tulajdont képező ingatlan vízvezetékéből elfolyt víz díja már az ingatlan új kezelőjét terheli [Ptk. 99. §; 7/1969. (II. 9.) Korm. sz. r. 13. § a) és e) pont].
III. A vízdíj fizetésére kötelezett személyében beállott változás bejelentésének elmulasztása esetére megszabott egyetemleges vízdíjfizetési kötelezettség azt jelenti, hogy a korábbi kötelezett által a változás időpontját megelőző időre megfizetett vízdíj összegét az új kötelezett köteles megtéríteni [27/1975. (X. 30.) MT sz. r.-tel közzétett Közműves Vízellátási Szabályzat 34. § (2) bek.].
A perbeli ingatlanon levő hét lakás vonatkozásában a városi tanács vb. kisajátítási eljárásban hozott, 1981. október 27-én kelt határozatával – lakótelep építéséhez szükséges építési terület biztosítása céljából – a felperes kezelői jogát megvonta, és egyben kezelőként a II. r. alperest jelölte ki. Határozata jogalapjául a kisajátításról szóló 1976. évi 24. sz. tvr. 4. §-a (1) bekezdésének c) pontját jelölte meg.
E határozat fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
A kérdéses beruházás lebonyolításával és a kezelői jog gyakorlásával a II. r. alperes az I. r. alperes ingatlankezelő vállalatot bízta meg.
A perbeli lakások bérlői – egy kivételével – 1982. február 2. és 1982. szeptember 17. közötti időben a kisajátított területen levő lakásokat folyamatosan elhagyták.
A kiürített lakások kulcsait a felperes az I. r. alperesnek átadta, ennek megtörténtéről az I. r. alperes képviselője elismervényt állított ki.
A 4. sz. lakás bérlőjét, miután az több cserelakást is visszautasított, és önként a kiköltözésre nem volt hajlandó, a városi tanács vb. 1983. december 14-én hatósági kényszerrel költöztette ki.
A felperes ezt követően az 1983. december 20-án kelt levelében közölte a vízszolgáltató vízművállalattal, hogy a perbeli ingatlanon levő épületek „szanálásra kerültek”. Az ingatlan új kezelőjét azonban nem jelölte meg.
Az utoljára kiürített és a kiürítés után lezáratlanul maradt lakásban illetéktelen személyek a vízvezetéket megrongálták. Ennek következtében a kérdéses lakás kiürítése és az 1984. február 8-án történt vízmérőóra-csere közötti időben, csőtörés következtében nagy mennyiségű víz elfolyt. Az elfolyt víz díját 67 272 Ft-ot a vízmű 1984. május 1-jén a felperes bankszámlájáról beszedte.
A felperes ezt az összeget a vízművektől a városi bíróság előtt folyt perben visszakövetelte. A bíróság azonban a keresetet elutasította azzal az indoklással, hogy a felperes az ingatlan új kezelőjét nem jelentette be a vízszolgáltatónak s ezért a felperes a vízszolgáltatási díj megfizetéséért, a 27/1975. (X. 30 ) MT sz. rendelettel közzétett Közműves Vízellátási Szabályzat – a továbbiakban Szabályzat – 34. §-ának (2) bekezdése értelmében az ingatlan új kezelőjével egyetemlegesen felel.
A felperes ezt követően a jelen perben benyújtott keresetében az alpereseket kérte egyetemlegesen kötelezni a kezelői jogának megszűnése után a kérdéses ingatlanon elfolyt víz díjának megfizetésére. Jogi álláspontjának az a lényege, hogy a kérdéses ingatlanra vonatkozó kezelői jogának megvonása és az új kezelő kijelölése tárgyában hozott államigazgatási határozat jogerőre emelkedését követően az ingatlannal kapcsolatos valamennyi terhet (költséget) az új kezelőnek kell viselnie. Így a kezelői jogának megvonása utáni időre általa kifizetett vízdíjat az alaperesek kötelesek neki megtéríteni.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Azzal érveltek, hogy a káreseménykor az utoljára kiürített lakás birtokba adása nem történt meg a kulcs átadásával. Így a birtokba adásig nem voltak abban a helyzetben, hogy a perbeli károkat elhárítsák.
Az elsőfokú bíróság – elfogadva az alperesi álláspontot – a keresetet elutasította.
A felperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és az alperesek kereset szerinti marasztalását kérte.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, nem helytálló azonban az abból levont jogi következtetése.
A Szabályzat 34. §-ának (1) és (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy „a vállalat által szolgáltatott vízért a tulajdonos, mellékvízmérővel elkülönített vízfogyasztás esetén pedig az érdekelt az árhatóság által megállapított vízdíjat köteles fizetni.
A vízdíj fizetésére kötelezett személyében beálló változást be kell jelenteni a vállalatnak. Ennek elmulasztása esetén a vízdíj megfizetéséért a korábbi és az új kötelezett egyetemlegesen felel.”
A Szabályzat 2. §-ának h) pontja szerint a tulajdonoson a kezelőt is érteni kell.
A felperes tehát mindaddig, amíg az ingatlan kezelője volt, az állami tulajdonban álló ingatlanok kezeléséről szóló, a 29/1985. (VI. 22.) MT sz. rendelettel módosított 9/1969. (II. 9.) Korm. sz. rendelet – a továbbiakban R. – 13. §-a alapján viselni volt köteles az ingatlan fenntartásával kapcsolatos összes költséget és a másra át nem hárítható kárt.
Ezen utóbb hivatkozott jogszabály végrehajtása tárgyában hozott, a 10/1985. (VI. 22.) ÉVM–MÉM–PM sz. rendelettel módosított 6/1970. (IV. 9.) ÉVM–MÉM–PM sz. együttes rendelet – a továbbiakban Vhr. 17. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az állami ingatlanra vonatkozó kezelői jog hatósági határozattal, többek között kisajátítási eljárás keretében szerezhető vagy szüntethető meg.
Az adott esetben az államigazgatási hatóság – kisajátítási eljárás keretében – állami (tanácsi) beruházásban megvalósuló lakásépítés céljából vonta meg a felperestől a perbeli ingatlanra vonatkozó kezelői jogot, és egyidejűleg kijelölte az ingatlan új kezelőjeként a II. r. alperest. Az államigazgatási hatóság e tárgyban hozott határozatának jogerőre emelkedésével egyidejűleg a felperesnek a kérdéses ingatlannal kapcsolatos jogai és kötelezettségei megszűntek, és azok az új kezelőre szálltak át attól függetlenül, hogy a kezelői jog változásának ingatlan-nyilvántartási bejegyzése, továbbá az ingatlan birtokba adása megtörtént-e vagy sem. Ez következik a hatósági határozattal történő tulajdonszerzéssel (Ptk. 120. §) kapcsolatban kialakult joggyakorlatból is.
A felperes kezelői jogának megszűnésével megszűnt a felperes, valamint a kérdéses ingatlanon levő lakások bérlői közötti bérleti jogviszony is. Így nem lehetséges az, hogy az ingatlanban maradt bérlők a kezelői jog megvonása tárgyában hozott határozat jogerőre emelkedése után is a felperestől – akinek az ingatlannal kapcsolatos minden joga megszűnt bármilyen jogot származtassanak.
Minthogy a csőtörés és a perben vitás vízdíjszámla szerinti vízelfolyás a felperes kezelői jogának megszűnése után történt, az azzal kapcsolatos költségeket, és az elfolyt víz után a vízmű vállalat által felszámított díjat nem a felperes, hanem az új kezelő köteles viselni.
A Vhr. 15. §-ának (2) bekezdése szerint azonban „ha új állami épület (egyéb építmény) létesítése esetében a beruházást nem a leendő üzemeltető szerv bonyolítja le, az épületet (egyéb építményt) az üzembehelyezésig – a felek eltérő megállapodásának hiányában – a beruházást lebonyolító állami szerv kezeli”.
A perbeli beruházás lebonyolítója az I. r. alperes volt. Bár a hatósági határozat a II. r. alperest jelölte ki kezelőnek, az alperesek úgy állapodtak meg, hogy az építkezés befejezéséig a kérdéses ingatlant az I. r. alperes kezeli, akit a jogszabály szerint kezelőnek ki kellett volna jelölni. Ebből következően az R. 13. §-a alapján a perbeli költség és vízdíj az I. r. alperest terhelte.
A Ptk. 338. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy „az egyetemleges kötelezetteket –– ha a jogviszonyból más nem következik –– a kötelezettség egymás között egyenlő arányban terheli”.
A fentebb már hivatkozott Szabályzat csak a behajtás megkönnyítése érdekében teszi lehetővé a számlázott vízdíjnak mind a régi, mind az új kötelezettől való behajtását. Ebből tehát még nem következik az, hogy a vízdíjat mindkét fél köteles viselni. A volt kezelő által a kezelői jog megszűnése után történt fizetés lényegében úgy tekintendő, mint más, a tartozásért felelős személy helyetti teljesítés.
A felek viszonyából tehát az adott esetben az következik, hogy a kötelezettség – az alperesek közötti megállapodásra figyelemmel – teljes egészében az I. r. alperest terheli, és a Szabályzat 34. §-ának (2) bekezdése alapján a felperes csak az új kezelő – tulajdonos – helyett volt köteles a perbeli vízdíjtartozást kiegyenlíteni. Ezért annak megtérítését a felperes a tulajdonostól, illetőleg – az alperesek közötti megállapodásra figyelemmel – a beruházást lebonyolító I. r. alperestől követelheti (Ptk. 99. §, R. 13. §-a).
A fentiekre tekintettel a megyei bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és az I. r. alperest a kereset szerint marasztalta. (Fejér M. Bír. Gf. 40 178/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás