BK BH 1986/437
BH 1986/437
1986.10.01.
Éjszakai és délutáni műszakpótlékra jogosult az a több műszakos munkaidőbeosztásban foglalkoztatott autóbuszvezető, akinek munkaidejének egy része a 22–6, illetőleg a 14–22 óra közötti időre esek [15/1977. (V. 22.) MT sz. r. 3. §, 4. § (1) bek., 6. § (3) bek.; Pp. 3. §].
A felperesek autóbuszvezető munkakört töltenek be az alperesnél, és a munkásokat szállítják. 1985. április 30-án éjszakai pótlék megfizetése iránt fordultak kérelemmel a munkaügyi döntőbizottsághoz. Előadták, hogy olyan váltott munkaidő-beosztásban dolgoznak, amely szerint az egyik héten reggel fél háromkor kezdődik, a másik héten 0 óra 30 perckor végződik a munkaidejük. Az éjszakai órákban végzett munkájuk alapján – összegszerűen meg nem határozott – éjszakai pótlék megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
A munkaügyi döntőbizottság a határozatával elutasította a kérelmeket. Határozatát azzal indokolta, hogy a felperesek műszakpótlékban részesülnek, ezért – jogszabály tiltó rendelkezése folytán – már nem jogosultak éjszakai pótlékra.
A felperesek a döntőbizottsági határozat megváltoztatását kérték a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetükben. Előadták, hogy részükre korábban ún. éjszakai műszakpótlékot fizetett az alperes, amit később indokolás nélkül megvont tőlük. Sérelmezték, hogy a munkaügyi döntőbizottság annak vizsgálata nélkül utasította el a kérelmüket, hogy milyen jogcímen fizeti az alperes a műszakpótlékot. A döntőbizottság csak az alperes nyilatkozatára alapította a határozatát.
A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a felperesek keresetét.
Ítélete indokolása szerint a felpereseknek a 2 óra 30 perckor kezdődő műszak után azért nem jár műszakpótlék, mert a munkaidő nagyobb része délelőttre esik, a délutáni műszak után pedig megkapják a műszakpótlékot. Döntését a 30/1978. (VI. 10.) MT számú rendelettel módosított 15/1977. (V. 22.) MT számú rendeletre alapította.
A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A bíróság feladata – a Pp. 3. §-ában foglaltak szerint –, hogy az igazság kiderítésére törekedjék. Ebből a célból a szükséges bizonyítást hivatalból is el kell rendelnie. Ebben a perben viszont a munkaügyi bíróság elmulasztotta beszerezni a tényállás tisztázásához nélkülözhetetlen adatokat, és ezért nem állapítható meg, hogy a felperesek milyen címen részesülnek műszakpótlékban és az milyen összegű. Az 1985. augusztus 27-i tárgyaláson ugyan felhívta a bíróság az alperest a műszakpótlékra vonatkozó szabályzatának és a felperesek bérkartonjainak bemutatására, de az alperes ennek a felhívásnak az 1985. szeptember 10-i tárgyaláson nem tett eleget. A munkaügyi bíróság ezért csak az alperes nyilatkozatában foglaltakra szorítkozott.
A peradatok szerint a felperesek nem három műszakos beosztásban dolgoznak, de a napi munkaidejükből 3 és fél, illetve 2 és fél óra az éjszakai – 22 óra és 6 óra közötti – időszakra esik.
A felperesek a műszakpótlékról szóló, módosított 15/1977. (V. 22.) MT számú rendelet (R.) 4. §-ának (1) bekezdésének meghatározás szerint egyéb többműszakos munkarendben munkát végzők, ezért műszakpótlékra jogosult dolgozók. A műszakpótlékra való jogosultságuk az alperes által hivatkozott, de a bíróságnak be nem mutatott kollektív szerződés szerint sem vitatott.
Az R. szerint az egyéb többműszakos munkarend esetén a 14–22 óra közé eső munkavégzés délutáni műszak, a 22–06 óra közötti munkavégzés pedig éjszakai műszak.
A felperesek a perben állították, hogy részükre az alperes nem fizet olyan összegű műszakpótlékot, mint ami őket az R. 3. §-a alapján megilletné. Véleményük szerint a délután kezdett szolgálatukért időarányosan egyrészt 20% délutáni műszakpótlék, másrészt 40% éjszakai műszakpótlék, míg az éjszaka 2 óra 30 perckor kezdett szolgálatukért időarányosan 40% éjszakai műszakpótlék jár a részükre.
Abban a részében helytálló a munkaügyi bíróság álláspontja, hogy azok a dolgozók, akik műszakpótlékban részesülnek, nem kaphatnak ugyanarra az időre éjszakai pótlékot is. Így rendelkezik az R. 6. §-ának (3) bekezdése.
A felperesek azonban a kereseti kérelmükben nem éjszakai pótlék, hanem éjszakai műszakpótlék megállapítását kérték.
Miután a perben nem volt vitás, hogy a felperesek az egyik szolgálati beosztásukban részben délutáni, részben éjszakai műszakot, a másik szolgálati beosztásukban pedig részben éjszakai és a perben jelentőséggel nem bíró délelőtti műszakot teljesítenek, a munkaügyi bíróságnak tételesen vizsgálnia kellett volna, hogy az alperes a műszakpótlék szempontjából számításba vehető időszakokra milyen mértékű műszakpótlékot fizetett. A munkaügyi bíróság erre bizonyítást eddig nem folytatott le.
Tiltó rendelkezés hiányában megalapozott a felpereseknek az az igénye, hogy a délután kezdődő szolgálatukért időarányosan részben 20% délutáni, részben pedig 40% éjszakai műszakpótlékot kapjanak. Megalapozott az a kérésük is, hogy a 2 óra 30 perckor kezdődő szolgálatuk 3 és fél óra éjszakai tartamára szintén éjszakai műszakpótlékban részesüljenek.
Az alperes kollektív szerződése ugyanis nem tilthatja meg az R. alapján járó műszakpótlék kifizetését. A kollektív szerződés esetleges ilyen rendelkezése – mint magasabb rendű jogszabályba ütköző – érvénytelen.
A munkaügyi bíróság feladata tehát annak a megállapítása, hogy az alperes milyen jogcímen és összegben fizetett műszakpótlékot a felpereseknek.
Amennyiben a felperesek az éjszakai munkavégzés időtartamára nem részesültek éjszakai műszakpótlékban, az őket a jogszabály és az előzőekben kifejtettek alapján megilleti. (M. törv. II. 10 023/1986. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
