PK BH 1986/456
PK BH 1986/456
1986.11.01.
A szolgálati találmánnyal rendelkező munkáltatót illeti meg a döntés abban a kérdésben, hogy valamely szolgálati találmánynak minősülő műszaki megoldást szabadalmaztatni kíván-e vagy sem. Ha a munkáltató sem a szabadalomra, sem a találmányra nem tart igényt, hozzájárulása esetén a találmánnyal a feltaláló, illetőleg a jogutódja rendelkezhet. Ennek a hozzájárulásnak kifejezettnek és határozottnak kell lennie. Így az a körülmény, hogy a munkáltató szabadalmi bejelentést nem tett, nem jelenti egyúttal annak ráutaló magatartással való kifejezését, hogy a találmányra nem tart igényt és hozzájárul ahhoz, hogy a találmánnyal, illetőleg a szabadalommal a feltaláló rendelkezzék [Szt. 9. § (2) bek.; Ptk. 216. § (1) bek.].
Az alperes a felperes vállalat műszaki fejlesztési osztályán 1971. július 1-jétől osztályvezetőként, 1977. december 1. napjától ugyanezen az osztályon gépésztervező mérnökként állott alkalmazásban. Munkaviszonyának az ideje alatt dolgozta ki a „Berendezés sertések forrázására” című találmányát. A berendezés műszaki megoldását 1980. november 12-én újítási javaslatként nyújtotta be a felpereshez. A felperes vállalat az újítást elfogadta. Az alperes az újításként is benyújtott műszaki megoldását 1985. január 25-én az Országos Találmányi Hivatalhoz szabadalmaztatás végett is bejelentette. A Hivatal 1984. augusztus 24-én hozott határozatával az alperes szabadalmi bejelentésének a tárgyára szabadalmi oltalmat adott. A határozat szerint a szabadalmas az alperes.
A felperes keresetében a perbeli találmány szolgálati jellegének és annak a megállapítását kérte, hogy a szolgálati találmánynak ő a szabadalmasa.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Elismerte, hogy a szabadalom tárgykörébe tartozó műszaki megoldás kidolgozása munkaköri kötelezettsége volt, azonban azzal védekezett, hogy találmányi szintű műszaki megoldás kidolgozására nem volt köteles. Azzal is érvelt, hogy ha a találmány szolgálati jellegű lenne, a felperest a szabadalmi jog akkor sem illetné meg, mert korábban elzárkózott az alperes által kidolgozott műszaki megoldás szabadalmaztatás végett való bejelentésétől.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a „Berendezés sertések forrázásáról” című és az Országos Találmányi Hivatal által szabadalmi oltalomban részesített találmány szabadalmasa a felperes, feltalálója az alperes.
Ítéletének az indokolása szerint a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló, az 1983. évi 5. számú tvr.-tel módosított 1969. évi II. törvény (a továbbiakban: Szt.) 9. §-ának (1) bekezdése értelmében a perbeli találmány szolgálati találmánynak minősült, mert az alperesnek munkaköri kötelessége volt a találmány tárgykörébe tartozó műszaki megoldás kidolgozása. Megállapította az elsőfokú bíróság ítéletében, hogy az alperes a perbeli műszaki megoldást előbb újításként nyújtotta be a felpereshez. A felperes az újítást elfogadta, díjazta és utóbb hozzájárult ahhoz, hogy az alperes az újítást más gazdálkodó szervezetek részére értékesítse. Szabadalmi bejelentést a felperes nem tett, ahhoz azonban nem járult hozzá, hogy a találmánnyal a feltaláló rendelkezzék. A szabadalmi bejelentést megelőzően arról sem szerzett tudomást, hogy az alperes saját nevében tett szabadalmi bejelentést.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett, kérte annak megváltoztatását, a kereset elutasítását. A fellebbezés szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, de abból téves következtetéseket vont le. Tévedett az alperes szerint az elsőfokú bíróság, amikor úgy foglalt állást, hogy az alperes feladatkörébe tartozott találmányi szintű megoldás kidolgozása. Álláspontja szerint – bár a feladat elvégzése önmagában munkaköri kötelezettsége volt – ennek azonban nem kellett olyan színvonalúnak lennie, hogy az szabadalomképes legyen. Hivatkozott az alperes fellebbezésében arra is, hogy a felperes nem gépgyártó, hanem húsipari vállalat, így a találmány nem is tartozik tevékenységi körébe. Azzal is érvelt, hogy ráutaló magatartásként kell értékelni az alperes részéről történt szabadalmi bejelentés vonatkozásában azt, hogy a felperes saját maga nem kívánta a perbeli találmányt az Országos Találmányi Hivatalnál szabadalmaztatás végett bejelenteni.
A felperes az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság az ügy elbírálása szempontjából lényeges tényállást helyesen állapította meg. Helytálló az erre alapított jogi indokolása és érdemi döntése is. A fellebbezésre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a következőkre mutat rá.
A Szt. 9. §-ának (1) bekezdése értelmében a szolgálati találmány annak a találmánya, akinek munkaviszonyából vagy más jogviszonyból folyó kötelessége, hogy a találmány tárgykörébe tartozó megoldásokat dolgozzon ki.
Az elsőfokú bíróság az alperes nyilatkozata és a bizonyítás adatai alapján helyesen állapította meg, hogy a találmány tárgykörébe tartozó megoldás kidolgozása munkaköri kötelességei közé tartozott. Ennek következménye az, hogy a találmánya szolgálati jellegű.
A szolgálati jelleg fennállása szempontjából az adott esetben nincsen jelentősége annak, hogy a találmány tárgyát képező berendezés gyártása nem tartozott a munkáltató tevékenységi körébe, mert a munkaköri leírásban a termeléshez használt gépek, eszközök fejlesztésének a kötelezettségét is a tervező mérnöki munkakörben dolgozó alperes munkaköri kötelezettsége körébe utalta.
Az Szt. 9. §-ának (2) bekezdése szerint a szolgálati találmányra a szabadalom a munkáltatót vagy más jogviszony alapján jogosultat (a továbbiakban munkáltató) illeti meg. Ha a munkáltató sem a szabadalomra, sem a találmányra nem tart igényt, hozzájárulása esetén a találmánnyal a feltaláló, illetve jogutódja rendelkezhet.
A szolgálati találmánnyal rendelkező munkáltatót illeti meg a döntés abban a kérdésben, hogy valamely szolgálati találmánynak minősülő műszaki megoldást szabadalmaztatni kíván-e vagy sem. Ha a munkáltató úgy dönt, hogy a találmányt nem szabadalmaztatja, ennek a feltaláló díjigénye szempontjából van jelentősége, de a feltaláló az Szt. 9. §-ának (2) bekezdése értelmében csak a munkáltató hozzájárulása esetében rendelkezhet a találmánnyal, illetve a szabadalommal. Az a körülmény tehát, hogy a perbeli esetben a munkáltató felperes szabadalmi bejelentést nem tett, nem jelenti egyúttal annak ráutaló magatartással való kifejezését [Ptk. 216. §-ának (1) bekezdése], hogy a találmányra nem tart igényt, és hozzájárul ahhoz, hogy a találmánnyal, illetve a szabadalommal a feltaláló alperes rendelkezzék.
A felek közötti jogvita érdemi elbírálásánál nincsen jelentősége annak sem, hogy a perbeli megoldás a találmányi szintet eléri-e vagy nem. Ennek a körülménynek a szabadalom megadása szempontjából volt jelentősége.
A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése értelmében a fentiekkel kiegészített, helyes indokai alapján helybenhagyta.
A pernyertes felperes az alperessel szemben perköltséget nem igényelt, ezért a Legfelsőbb Bíróság mellőzte az alperes perköltség fizetésére való kötelezését. (Legf. Bír. Pf IV. 20 987/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás