PK BH 1986/459
PK BH 1986/459
1986.11.01.
Közeli hozzátartozó elvesztése miatt érvényesített nem vagyoni kártérítési igény elbírálásánál irányadó szempontok (Ptk. 354. §, 16. sz. Irányelv).
Az I. r. felperesnek az alperes alkalmazásában állott felesége – a II–IV. r. felperesek anyja – az 1983. május 23-án elszenvedett üzemi baleset következményeként 1983. június 6-án meghalt. A baleset miatt az alperes alkalmazottja ellen büntetőeljárás indult, és őt a bíróság foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt elítélte.
A felperesek keresetükben azt kérték: kötelezze a bíróság az alperest nem vagyoni kártérítés fizetésére. Előadták, hogy az I. r. felperes a balesetet megelőzően is elsősorban a család részére szükséges anyagiak előteremtéséről gondoskodott, ennek érdekében külön munkákat is vállalt. A családot az édesanya látta el; halála folytán a család minden tagjának élete tartósan és súlyosan megnehezedett. A három kk. gyermek egyedül maradt, s azóta a testvéreiről való gondoskodás a legnagyobbik gyermekre, a 15 éves II. r. felperesre nehezedik. Előadták azt is, hogy a kk. gyermekeket édesanyjuk halála pszichésen is megviselte.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A városi bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a nem vagyoni kár megítélésének feltételei nem állanak fenn. Kétségtelen, hogy a gyermekeknek igen nagy veszteség az édesanyjuktól kapott szeretet és gondoskodás hiánya, és hogy az I. r. felperes részére is súlyos érzelmi megrázkódtatást jelentett feleségének halála. Nem állapítható meg azonban, hogy életük olyan súlyosan és tartósan elnehezült volna, amely a nem vagyoni kár megítélésének alapjául szolgálhatna.
A megyei bíróság az első fokú ítéletet helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Ptk. 354. §-a akkor teszi lehetővé a nem vagyoni kártérítést, ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti. A Legfelsőbb Bíróság 16. számú Irányelve szerint a károkozó magatartása miatt életét vesztett személy közvetlen hozzátartozójának a kártérítési igényét nem alapozza meg önmagában a halál ténye, a gyász, a fájdalom. Csak akkor követelhet nem vagyoni kártérítést, ha – sajátos személyi körülményei folytán – a közeli hozzátartozó életviszonyai úgy alakultak, hogy a megváltozott helyzethez nem tud alkalmazkodni, vagy egyébként tartósan, súlyosan megnehezült életének vitele. Annak elbírálásánál, hogy a társadalmi életben való részvétel vagy egyébként az élet tartósan vagy súlyosan megnehezült-e, általában a társadalmi életben való részvételt, a fizikai és pszichikai létet, a mindennapos élettevékenységét gátló vagy súlyosító körülményeket, továbbá az említett szempontból jelentős egyéb körülményeket is összességükben kell mérlegelni.
A 16. számú Irányelv 3. pontja indokolásának (3) bekezdése utal arra, hogy a fájdalom, a gyász idővel rendszerint elhalványul, és a visszamaradt hozzátartozó újra beilleszkedhet az életbe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy közeli hozzátartozó elvesztése esetén nem lehet nem vagyoni kárpótlást megítélni –, de még azt sem, hogy nem vagyoni kártérítést csak akkor lehet megállapítani, ha a közeli hozzátartozó elvesztése folytán a károsult élete, a társadalmi életében való részvétele véglegesen elnehezült. A Ptk. szerint ugyanis a nem vagyoni kártérítés feltétele az élet, illetve a társadalom életében való részvétel tartós, illetőleg súlyos – nem pedig feltétlenül végleges – megnehezülés.
A periratokból megállapíthatóan a keresetet megelőzően a felperesek és az elhalt családi közösségben éltek, ahol az I. r. felperes elsősorban a család anyagi igényeinek kielégítéséről gondoskodott. A család összetartása, a családtagokról, a gyermekekről való gondoskodás pedig főleg az elhaltra hárult.
A házastárs elvesztése súlyosan érintette az I. r. felperest, a gyász és fájdalom ellenére azonban az ő életvitele lényegesen nem nehezült el. Az I. r. felperes változatlanul gondoskodik gyermekeinek anyagi ellátásáról; munkahelye, munkahelyi környezete megmaradt, és változatlanul külön munkák vállalásával is biztosítja a most már csonka család ellátásához szükséges anyagiakat.
Az I. r. felperes vonatkozásában ezért helyes volt az eljárt bíróságok döntése, az ő személyét illetően ugyanis nem állapítható meg életének olyan tartós, illetőleg súlyos elnehezedése, amely a nem vagyoni kár megítélésének alapjául szolgálna.
Megalapozatlan azonban a bíróságok döntése a II–IV. r. felperesek vonatkozásában.
A per adatai arra utalnak, hogy az édesanya halálával az akkor mindössze 15 éves II. r. felperes volt kénytelen átvállalni mindazokat a terheket, amelyek a család ellátásával, a róluk történő gondoskodással kapcsolatosan megelőzően az elhaltra hárultak.
Az I. r. felperes ugyanis – mint már felesége életében is tette – különmunkákat is vállalt, s emiatt kevés szabadidővel rendelkezett, így a II. r. felperes nem csupán a háztartási munkákat kényszerült magára venni, de adat van arra, hogy a kisebb testvéreivel való törődés is őrá maradt.
A periratoknál a rendelkezésre álló jellemzésből kitűnően a II. r. felperes édesanyja halála előtt, igen jó tanulmányi eredményeket ért el; de eredményei lényegesen leromlottak a balesetet követően. Ennek okát a jellemzést adó iskolaigazgató részben abban látta, hogy a gyermeket édesanyja halála nagyon megrázta, másrészt abban, hogy ezt követően otthon sok feladat hárult reá.
A pszichológus véleménye szerint a II. r. felperes bizonytalan, szorongó, érzelmileg labilis személy, bár patológiás gyászra utaló adatok nem merültek fel.
A nem vagyoni kártérítésnek azonban nem feltétele az, hogy kóros személyiségváltozás, patológikus állapot következzék be. Az élet súlyos elnehezedése megállapítható olyan elnehezedett egyéb körülmények miatt, amelyek okozati összefüggésben állanak a káresettel.
A II. r. felperes még nem töltötte be 15. életévét, amikor anyja meghalt. Ebben az életkorban a gyermek feladata elsősorban a tanulás, lételeme az életkorának megfelelő szórakozási lehetőség. Ha az anya halála megfosztja a 15 éves gyermeket attól, hogy a továbbiakban életkorának megfelelő életmódot folytasson, és felnőttre is terhes olyan kötelezettségeket kénytelen állandó jelleggel magára vállalni, mint egy család ellátásának fizikai és pszichikai gondjai, ez az életben való részvételének terhes megváltozását jelenti, és a társadalmi életben való részvételének esetleges súlyos megnehezedéséhez is vezethet. Különösen áll ez akkor, ha az életmódváltozás esetleg egész életére kiható fordulatot is magával hozott.
A per adataiból úgy tűnik, hogy a II. r. felperes az édesanyja halálát követő elnehezedett családi körülményei miatt nem tudta korábbi tanulmányi eredményeit tartani, s ez továbbtanulási lehetőségeire is kihatott. Megváltozott életkörülményei pedig nem csupán azt eredményezték, hogy szinte még gyermekként (amikor egyénisége kialakulóban van, s magának is szükséges lenne felnőtt közeli hozzátartozó: az anya irányítására és gondozására) magának kell egyéni problémáival megküzdenie, hanem ezen túlmenően súlyos terheket kellett átvállalnia fiatalabb testvérei ellátásában, irányításában, a velük való törődésben. Ez a megterhelés a családért való gondoskodás körében a II. r. felperes jövőjének kialakulásában is kedvezőtlen fordulatot hozhat.
Mindezen körülmények pedig a II. r. felperest illetően a társadalmi életben való részvétel olyan súlyos és tartós elnehezedését vonhatják maguk után, amely ha nem is súlyos, de tartósan fennmarad, s amely a Ptk. 354. §-a alkalmazhatóságát előtérbe helyezheti.
A bíróságok ezért akkor jártak volna el helyesen, ha további bizonyítást folytatnak le, meghallgatják személyesen a II. r. felperest, meghallgatják tanúként a II. r. felperes osztályfőnökét, illetőleg azt a pedagógust, aki a gyermekkel közvetlen kapcsolatban állott. Tisztázzák a II. r. felperesnek a káreset előtti és a káreset utáni életkörülményeit, s ezt. követően döntenek a kereseti igény felől.
De megalapozatlan a bíróságok döntése a III. és IV. r. felperesek vonatkozásában is. A per eddigi adatai szerint a III. r. és IV. r. felpereseket érzelmileg igen súlyosan érintette édesanyjuk halála.
A káresetet követő mintegy másfél évvel történt pszichológiai vizsgálat szerint édesanyjuk halálát érzelmileg még nem dolgozták fel, bár patológiás gyászra utaló adatok náluk sem merültek fel. Ezek az eddig feltárt adatok önmagukban valóban nem alapozzák meg a III. és IV. r. felperesek nem vagyoni kártérítés iránti igényét. A bíróságoknak azonban e két gyermek vonatkozásában is tisztázni kellett volna a gyermekek káresetkori életkörülményeit, valamint azt, hogy az azt követő időben hogyan alakult pszichikai és fizikai ellátottságuk és életvitelüket milyen módon alakították ki. Meg kellett volna ezért hallgatni a III–IV. r. felperest is, a velük foglalkozó pedagógust, szükség esetén a felperesek környezetét ismerő hozzátartozót, szomszédot, s ezt követően állást foglalni a kereseti igény tárgyában.
Az előadottakra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a II–III. és IV. r. felpereseket érintően mindkét fokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és e körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 274. §-ának (3) bekezdése]. (P. törv. III. 20 859/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás