• Tartalom

BK BH 1986/46

BK BH 1986/46

1986.02.01.
A sértett fojtogatása esetén az elkövető tudatában általában felmerül a halál bekövetkezésének a lehetősége, ezért az ilyen elkövetési mód esetén rendszerint az élet kioltására irányuló szándék fennállására lehet következtetni [Btk. 166. § (1) bek.].
A megyei bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt mint többszörös visszaesőt – fegyházban végrehajtandó – 7 év 6 hónapi szabadságvesztésre és a közügyektől 7 évi eltiltásra ítélte.
Az ítéleti tényállás lényege a következő.
A vádlottat az előző szabadságvesztésből feltételes szabadságra bocsátották, amely 1985. október 5. napján járt volna le.
1984. október 9. napján a vádlott az utcán haladva több nőt megszólított, majd a sértett nővel találkozva, a kezében levő és hurokszerűen elkészített bőr nadrágszíjat hátulról a nyakába dobta és meghúzta, miközben térdével igyekezett a sértett lábát megrogyasztani. A sértett a rántás következtében a földre esett, és próbálta a nyakán levő szíjat meglazítani, amiben a vádlott igyekezett megakadályozni. Közben a vádlott a kezével is fojtogatta a sértettet, aki mindvégig erősen védekezett. Igyekezett segítségért kiáltani, de csak artikulátlan hang jött ki a tarkán. Ekkor a közelben kinyílt egy kapu, mire a vádlott a helyszínről elfutott.
A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a nyak megragadásával azonban a reflexes szívbénulás, illetve azonnali halál is bekövetkezhetett volna.
A megalapozott tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott bűnösségére, és a cselekmény minősítése is törvényes, tehát a helyes tényállás alapján a vádlott szándékára vont jogi következtetés helytálló.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az elsőfokú bíróságnak a minősítésre vonatkozó okfejtésével. A fojtás olyan magatartás, amely minden ember képzeletében a halál bekövetkezésének lehetőségét kelti. A vádlott magatartása kitartó volt, hátulról, váratlanul és megfelelő eszközzel támadt a sértettre, és a cselekményt csak külső esemény hatására hagyta abba.
Az elsőfokú bíróság helyesen sorolta fel és értékelte az enyhítő és súlyosító körülményeket, a kiszabott büntetés megfelel a büntetéskiszabási elveknek, kellően igazodik a cselekmény és a vádlott társadalomra veszélyességéhez, így annak enyhítésére nem volt törvényes alap.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. I. 767/1985. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére