GK BH 1986/468
GK BH 1986/468
1986.11.01.
I. Az a körülmény, hogy a szolgáltató a vízóraállás nem ellenőrzi, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az emiatt nem számlázott vízdíjkövetelését – a nyitva álló határidőn belül – beszámítás útján érvényesítse [Ptk. 296. § (1) bek.].
II. Nem viszontkereseti kérelem az az alperesi előadás, hogy a felperesnek a beszámítani kívánt összegen felül számlatartozása van, ha határozott kereseti kérelmet nem terjeszt elő [Pp. 121. § (1) bek. e) pont, Ptk. 296. § (1) bek.]
A felperes 1979. második félévétől részt vett egy budapesti lakótelep közműveinek a kivitelezésében, és az építési vizet azokról a vízórákról vételezte, amelyek a lakótelep lakóinak a vízfogyasztását is mérték. A vízóra a felperes nevén volt, ő fizette a vízdíjat. 1982. júliusban a munkálatokat befejezték. Ezt követően is a felperes nevén levő vízórákon keresztül fogyasztottak a vizet a lakásszövetkezet tagjai, így az alperes a vízfogyasztás díját a felperesnek számlázta. A felperes 1983. július 26-án bejelentette az alperesnek, hogy a tényleges fogyasztó a lakásszövetkezet, a vízóra átírása azonban csak 1983. november 30-án történt meg.
Az alperes az 1983. március 1-jétől 1984. április 30-ig terjedő időre a 092 és az 1855 számú vízmérő órák állása alapján 182 623 Ft vízdíjat számlázott, amelyet a felperes kifizetett.
A felperes 1984. június 22-én keresettel fordult a bírósághoz és 182 969 Ft és ennek 1984. január 1-jétől a kifizetésig járó évi 20%-os kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy az 1983. március 1-jétől 1984. április 30-ig terjedő időre jogtalanul számította fel az ő terhére az alperes a vízdíjat, mert a tényleges fogyasztó a lakásszövetkezet volt.
Az alperes elismerte, hogy 1983. november 30-tól a tényleges fogyasztó a lakásszövetkezet, s így 1983. november 30. és 1984. április 30. között 52 090 Ft túlszámlázás történt. Az ezt meghaladó felperesi keresetet illetően vitatta a túlszámlázást, mert a vízmérők 1983. november 30-ig a felperes nevén voltak, s így a vízdíj felszámítása az 1983. március 1-jétől november 30-ig terjedő időre – megítélése szerint jogszerű volt. Arra is hivatkozott, hogy az 1855. sz. vízmérő óra esetében évekig becsült fogyasztás alapján állították ki a számlákat, az óra tényleges leolvasása elmaradt. Ennek következtében 1982. július 7-től 1983. november 30-ig 233 624 Ft összegű vízdíjjal kevesebbet számlázott a tényleges fogyasztásnál. Ezért 52 090 Ft erejéig beszámítási kifogással élt, s előadta, hogy a további el nem évült követelése 181 534 Ft, ennek alapján a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy 52 090 Ft-os és ennek 1984. január 1-jétől a kifizetésig járó évi 20%-os kamatát a felperesnek fizesse meg, az ezt meghaladó felperesi keresetet és az alperes 181 534 Ft összegű viszonkeresetét elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy 52 090 Ft erejéig az alperes 1983. november 30. és 1984. április 30. közötti időre a túlszámlázást elismerte. Az ezt meghaladó felperesi keresetet pedig azért utasította el, mert a vízmérő óra átírásával a felperes indokolatlanul késlekedett, s annak átírásáig az alperes jogosult volt a felperessel szemben a vízdíjat felszámítani.
Az alperes beszámítási kifogásával kapcsolatban az volt az elsőfokú bíróság álláspontja, hogy annak nem állnak fenn a Ptk. 296. §-ában meghatározott feltételei, mert a tényleges fogyasztó nem a felperes volt, beszámítási kifogás pedig csak a tényleges fogyasztóval szemben terjeszthető elő. Egyébként is az alperes beszámítási kifogása a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdésében foglalt általános elvet sérti, mert az a körülmény, hogy az alperes a vízórát nem olvasta le, az alperes felróható magatartásának a következménye. Az alperesnek a 184 534 Ft bejelentett követelését az elsőfokú bíróság a GKT 1/1973. sz. állásfoglalás alapján viszontkeresetnek tekintette, s ennek elutasítása miatt az alperest eljárási illeték megfizetésére kötelezte.
Az ítélet ellen az 52 090 Ft erejéig előterjesztett beszámítási kifogás elutasítása, továbbá a viszontkeresetnek minősítés és az eljárási illeték megfizetésére ezzel összefüggésben történt kötelezés miatt az alperes fellebbezett. A fellebbezésben lényegében megismételte az első fokú eljárásban előterjesztett álláspontját. Ezen túlmenően előadta, hogy a 181 434 Ft követelését sem beszámítás, sem viszontkereset formájában nem érvényesítette a jelen perben. Ezért sérelmezte, hogy ezen összeg után eljárási illeték viselésére kötelezte az elsőfokú bíróság.
A fellebbezés alapos.
A Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése alapján a kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését – ha jogszabály kivételt nem tesz – a jogosulthoz intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja.
A perben nem volt vitás, hogy az alperes az 1983. július 7-től november 30-ig terjedő időre 60 822 Ft vízdíjjal számlázott kevesebbet, mert a vízmérő órát nem olvasta le. Ebből 52 090 Ft erejéig terjesztette elő az alperes a beszámítási kifogását.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal egyezően megállapította hogy a perbeli vízmérő óra 1983. július 7. és november 30. között a felperes nevén volt, ezért az ebben az időszakban elfogyasztott víz díjának fizetésére is ő köteles. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságtól eltérően azt állapította meg, hogy az alperes a Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése alapján a felperessel szemben beszámítással élhet. Ezért a másodfokú bíróság a felperes követelésébe az alperessel szemben fennálló, az ellenkövetelés keletkezésekor még el nem évült tartozását beszámíthatta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságtól eltérően az alperes vízdíjhátralék-követelése beszámítással történő érvényesítését nem minősítette a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdésében írt rendelkezésbe ütközőnek, mert egymagában a vízmérő óra leolvasásának az elmulasztása nem jelenti azt, hogy az ebből eredő követelés érvényesítése jogtalan előnyök szerzéséhez vezetne. Az alperes e magatartása az idő múlásával az igény érvényesíthetősége elévülését eredményezheti. A jelen perben beszámítani kért követelés azonban még az ellenkövetelés keletkezésekor nem évült el.
Helytálló az alperesi fellebbezés abban a vonatkozásában is, hogy döntésre irányuló határozott kérelmet [Pp. 121. §-a (1) bekezdésének e) pontja], tehát viszontkeresetet nem terjesztett elő, ezért a GKT 1/1973. sz. állásfoglalásában foglaltak nem alkalmazhatók, már csak azért sem, mert az állásfoglalás nem szól olyan lehetőségről, hogy a bíróság az elő nem terjesztett viszontkeresetet elbírálhatja. Így az alperes viszontkereset hiányában illeték fizetésére sem kötelezhető.
Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította és az alperest az illetékfizetés alól mentesítette. (Legf. Bír. Gf. IV. 30 320/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás