BK BH 1986/48
BK BH 1986/48
1986.02.01.
Zártörésnél a tettesi és bűnsegédi alakzatok elhatárolásánál irányadó szempontok [Btk. 249. § (2) bek., 20. § (1) bek., 21. § (2) bek.].
A városi bíróság a vádlott bűnösségét bűnsegédként végrehajtás alól elvonással elkövetett zártörés vétségében állapította meg, ezért 60 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egynapi tétel összegét 60 forintban állapította meg.
A vádlott 1977 decemberétől 1981 decemberéig élettársi életközösségben együtt élt K. J.-val. Az életközösség megszakadását követően a járásbíróság előtt per volt folyamatban az élettársi vagyonközösség megszüntetése iránt. A perben a járásbíróság jogerős ítéletével többek között kötelezte a vádlottat 64 421 forint K. J. javára értékkiegyenlítésként való megfizetésére. A jogerős ítélet alapján az életközösség megszüntetése folytán a közös ingóságok közül a vádlott tulajdonába került többek között 10 darab süldő és 7 darab vemhes koca.
A vádlott a polgári bíróság ítéleti rendelkezéseinek önként nem tett eleget, ezért K. J. kérelmére a városi bíróság elrendelt a vádlottal szemben a jogerős ítélet végrehajtását.
A végrehajtási eljárás során a bírósági végrehajtó megjelent a vádlott lakásán, s egyéb ingóságok mellett lefoglalta az ott talált 24 darab sertést 36 800 forint becsértékben.
A foglalásról a végrehajtó jegyzőkönyvet vett fel, és figyelmeztette a vádlottat, hogy a lefoglalt ingóságokat nem adhatja el.
A vádlott lakásában lakott a vádlott testvére, aki segítkezett a vádlottnak az életközösség megszakadásakor tulajdonába került sertésállomány gondozásában, míg a vádlotthoz költözését követően a takarmányt is ő vásárolta a sertéseknek.
Szóba került a vádlott és húga között, hogy a sertések gondozása és a takarmányvásárlás fejében a vádlott a testvérének fogja ajándékozni a sertéseit.
Miután a végrehajtó a vádlott lakásán az ott talált sertéseket lefoglalta, a vádlott húga felkereste a végrehajtót az irodájában, s közölte vele, hogy a lefoglalt sertések az ő tulajdonát képezik, s kérte azoknak a végrehajtás alóli mentesítését.
A végrehajtó tájékoztatta a vádlott testvérét, hogy módjában van igénypert indítani a lefoglalt sertések tulajdonjogának tisztázása végett.
A vádlott húga azonban igénypert nem indított, hanem elhatározta, hogy a lefoglalt sertéseket értékesíteni fogja, s ezt a szándékát közölte a vádlottal is. A vádlott – miután megtudta, hogy a húga el akarja adni a lefoglalt sertéseket – annak ellenére, hogy tudta: a lefoglalt sertéseket nem lehet értékesíteni, közölte vele, hogy ő a sertéseket rábízza, csináljon velük, amit akar.
Ezt követően a vádlott testvére értékesítette a lefoglalt sertéseket egy ismeretlen személynek. A vételár kifizetésekor és a sertések elszállításakor a vádlott nem volt jelen, a vevő személyéről sem volt tudomása.
A városi bíróság ítéletében megalapozottan állapította meg a tényállást, de tévedett, amikor azt állapította meg, hogy a vádlott a cselekményét mint a Btk. 21. §-ának (2) bekezdése szerinti bűnsegéd követte el.
A megyei bíróság álláspontja szerint a vádlott a bűncselekményt mint a Btk. 20. §-ának (1) bekezdése szerinti tettes valósította meg.
A bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. számú törvényerejű rendelet (Vht.) 67. §-ának (1) bekezdése szerint csupán azokat az adós őrizetében levő ingóságokat nem lehet lefoglalni, amelyekről a rajtuk levő jelből vagy más körülményből minden bizonyítás nélkül, kétséget kizáróan megállapítható, hogy az ingóságok nem az adós tulajdonát képezik.
A jelen ügy tényállásából és a Vht. hivatkozott 67. §-ának (1) bekezdésében írtakból kitűnik, hogy a bírósági végrehajtó a sertések lefoglalásakor szabályszerűen járt el, mert a vádlott által sérelmezett foglalásnak helye volt.
A vádlott a foglalási jegyzőkönyv aláírását megtagadta, de nem tett említést arról, hogy a lefoglalt sertések nem az ő, hanem a testvére tulajdonában állnak.
Az elkövetői magatartás szempontjából nincs jelentősége annak a körülménynek, hogy a lefoglalt jószágok a vádlott tulajdonában voltak-e vagy sem, és annak sem, hogy a vádlott ezt a bírósági végrehajtóval nyomban közölte-e.
A Vht. 75. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a „lefoglalt ingóságot rendszerint az adós őrizetében kell hagyni”. Ugyanezen törvényhely (3) bekezdése pedig kimondja, hogy az „adós a lefoglalt ingóságot köteles gondosan megőrizni, a lefoglalt ingóság elhasználása, megsemmisítése, elidegenítése, elzálogosítása vagy a végrehajtás alól más módon való elvonása a Btk. szerint bűncselekmény”.
E rendelkezésből következik, hogy az adós a lefoglalt ingóságot még a tényleges tulajdonossal szemben is őrizni köteles.
A vádlott tudott az őrzési kötelezettségéről, mert a bírósági végrehajtó a foglaláskor erre a figyelmét felhívta, a megfelelő kioktatást megkapta.
A vádlottnak a testvéréhez a lefoglalást követően tett az a kijelentése, hogy „rábízza a sertéseket, csináljon velük azt, amit akar”: a sertések feletti rendelkezési jog átruházását jelenti, amivel egyben a Vht. 75. §-nak (3) bekezdésében írt „a végrehajtás alól más módon való elvonás” fogalmi körébe vonható cselekményt valósította meg. Ehhez képest a vádlott a terhére rótt cselekményt mint a Btk. 20. §-ának (1) bekezdése szerinti tettes követte el, mert a testvérének a foglalást követően tett kijelentésével a lefoglalt ingóságokat a végrehajtás alól elvonta.
A megyei bíróság a városi bíróság ítéletének ezért az elkövetői magatartás minősítésével kapcsolatos részét megváltoztatta, egyebekben pedig a városi bíróság ítéletét helybenhagyta. (Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2. Bf. 308/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás