BK BH 1986/491
BH 1986/491
1986.12.01.
A szerződéses üzemeltetés keretében az alkalmazottak részére kifizethető legmagasabb munkabér összegét meghaladó fizetés esetén a hűtlen kezelés megállapítása [Btk. 319. § (1) bek., (3) bek. b) pont].
A városi bíróság a vádlott bűnösségét sikkasztás bűntettében, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében, valamint a devizagazdálkodás megsértésének bűntettében állapította meg, és ezért – halmazati büntetésként – börtönben végrehajtandó 10 hónapi szabadságvesztésre és a kereskedői foglalkozás gyakorlásától 3 évi eltiltásra ítélte. A lefoglalt Philips gyártmányú színes tv-készüléket elkobozta, és a magánfél által előterjesztett polgári jogi igényt egyéb törvényes útra utasította.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A 27 éves, vendéglátó-ipari szakiskolai végzettségű vádlott az ÁFÉSZ-től hároméves időtartamra szerződéses üzemeltetésre átvette a III. osztályú éttermet. A szerződés értelmében az üzemeltetés három éve alatt 5 450 000 forint üzemeltetési díjat kellett az ÁFÉSZ-nek befizetnie.
Az ÁFÉSZ-t megillető és havi részletezésben meghatározott üzemeltetési díj magában foglalta a nyereségen felül a munkabérek után fizetendő közterhet, az értékcsökkenési leírást, az állóeszközök használati díját, a szövetkezet általános költségét is, melyre a bruttó haszon nyújtott fedezetet. Minthogy a vádlott jogosult volt az ÁFÉSZ nevében végzendő ún. nem készpénzes vásárlásra is, ezek ellenértékét 8 napon belül kellett a nettó árbevételből megtérítenie, végül a vádlottat terhelték az üzletvitellel kapcsolatos egyéb költségek (villany- és vízdíj, távbeszélőszámla, vízbírság stb.) is.
A vádlott által üzemeltetett vendéglátó-ipari egység bruttó forgalma az üzemeltetés 10 hónapja alatt – a szerződés felbontásának napjáig – 7 682 997,80 forint volt, mely – az árrés folytán – 3 052 908,99 forint bruttó hasznot jelentett, így a vádlottat terhelő fizetési kötelezettség teljesítése mellett 1 573 212,94 forint maradt mint olyan összeg amelyből kellett volna fizetnie az ÁFÉSZ által meghatározott költségeket, az üzemeltetési díjat és az alkalmazottak munkabérét. Ennek ellenére a vádlott az említett időszak alatt 2 005 189,97 forint tekintetében nem tett eleget a fizetési kötelezettségének.
A fizetési hiány részben azzal hozható összefüggésbe, hogy a vádlott az alkalmazottak részére a szerződésben meghatározott munkabéreket lényegesen meghaladó juttatásokat biztosított, és további, az ÁFÉSZ által nem engedélyezett alkalmazottakat foglalkoztatott, így az alkalmazottak részére maximálisan kifizethető 617 209 forint munkabér helyett 1 357 061 forintot, vagyis az engedélyezettnél 739 852 forinttal többet fizetett ki.
A vádlott ezenfelül az 1984. év folyamán az egység bevételéből vásárolt 20 000 forintért egy Philips gyártmányú hűtőládát, de azt nem az általa üzemeltetett egységben használta, hanem az egyik helyi lakosnak adta használatra, aki utóbb azon tulajdont is szerzett.
Végül 1984. májusában egy külföldi állampolgárságú ismerősétől egy 28 000 forint értékű Philips gyártmányú színes tv-készüléket vásárolt, s ezért 26 000 forintot fizetett.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke az ügyet másodfokú elbírálásra a Be. 26. §-ának (3) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság hatáskörébe vonta.
I. az ügy felülbírálata során a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást a felvett bizonyítás anyagával összhangban, megalapozottan állapította meg, ezért a megállapított tényeket irányadónak tekintette a fellebbezési eljárásban.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét sikkasztásban azzal a cselekménnyel kapcsolatban, hogy az üzemegység bevételéből 20 000 forintért megvásárolt hűtőládát egyik ismerőse részére átadta.
A vádlott mint az ÁFÉSZ-szal szerződéses üzemeltetési viszonyban álló üzletvezető a társadalmi tulajdonban levő vagyon kezelésével megbízott személy volt, s minthogy a rendelkezése alatt álló anyagi javakat nem az üzletvitel érdekében, hanem a meghatározott rendeltetéstől eltérő célra használta fel: magatartása megvalósítja a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésébe ütköző sikkasztás bűncselekményének tényállását.
Az elsőfokú bíróság nem tévedett, amikor a vádlottnak azt a cselekményét, hogy a szerződésben vállalt kötelezettség megszegésével – a módosított tényállás folytán – az általa alkalmazott személyek részére 739 852 forint többletmunkabért fizetett ki: a Btk. 319. §-ának (1) bekezdése szerinti hűtlen kezelésként értékelte. Az ezzel ellentétes, a védelem által kifejtett álláspont nem alapos.
A szerződéses üzemeltetés során a vádlott az ÁFÉSZ-szal olyan tartalmú megállapodást kötött, amelyben egyrészt szerepel a maximálisan alkalmazható személyek száma, másrészt hogy ezek részére milyen összegű munkabér kifizetésére kerülhet sor.
Az alkalmazotti létszám tekintetében egyébként nem is csak a szerződés, hanem az egyes kiskereskedelmi és vendéglátó-ipari üzletek szerződéses üzemeltetéséről szóló 38/1980. (IX. 30.) MT számú rendelet végrehajtása tárgyában kiadott 14/1980. (IX. 30.) BKM számú rendelet 1. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés tartalmaz megkötöttségeket.
A már említett 38/1980. (IX. 30.) MT számú rendelet 9. §-a lehetővé teszi ugyan, hogy az üzletvezető az üzlet dolgozóinak a munkaszerződésben meghatározott munkabéren felüli juttatásokat adhasson, erre azonban csak akkor van törvényes lehetőség, ha az üzletvezető az őt terhelő fizetési kötelezettségek teljesítése után fennmaradó jövedelem tekintetében jár el.
Az eljárás adataiból azonban az állapítható meg, hogy a vádlott még a szerződéses üzemeltetés megkezdése előtt az ÁFÉSZ által megállapított összeget messze meghaladó munkabéreket ígért és adott az alkalmazottaknak, továbbá a jogszabályban és a szerződésben foglalt kötelezettség megszegésével a megengedettnél jóval több munkavállalót foglalkoztatott, akik részére történő munkabér kifizetése az ÁFÉSZ terhére történt. Ezzel a nagy mérvű munkabér-kifizetéssel a vádlott a szerződés felbontásáig sem hagyott fel, csupán az üzemeltetés utolsó hónapjában csökkentette a javadalmazás mértékét.
A vádlott mint a társadalmi tulajdon kezelésével megbízott személy szándékosan szegte meg a munkabér kifizethető összegével kapcsolatos kötelezettségeit, és ezzel okozati összefüggésben keletkezett az ÁFÉSZ vagyonában az a vagyoni hátrány, amelynek összege 739 852 forintot tett ki. Ez az összeg jelentős része volt annak a fizetési kötelezettségnek, amely a szerződés felbontásának időpontjában a vádlottat az ÁFÉSZ-szel szemben terhelte.
Az a körülmény, hogy a vádlott az ÁFÉSZ-szel nem állt munkaviszonyban, nem zárja ki a hűtlen kezelés megállapítását, a vagyonkezelői megbízatásnak ugyanis nem feltétele, hogy az munkaviszonnyal összefüggésben álló legyen.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint nemcsak a vagyonkezelői megbízásból eredő kötelezettségek szándékos megszegése állapítható meg a vádlott terhére, hanem az is, hogy a többletmunkabérek kifizetésének időpontjában a vádlott tudata átfogta a vagyoni hátrány bekövetkezésének a lehetőségét, és ebbe belenyugodva cselekedett. Így a vagyoni hátrány okozása tekintetében is fennáll az eshetőleges szándék. Erre a megállapításra nyújt következtetést egymagában is, hogy az üzemeltetés 10 hónapja alatt a vádlott több mint 4 500 000 forintot fizetett be az ÁFÉSZ részére, részben az ún. nem készpénzes árubeszerzés ellenértékeként, részben pedig üzemeltetési díj címén, s a befizetésnek ehhez az összegéhez képest arányában is kimagasló volt a munkabértöbbletnek az alkalmazottak részére történt kifizetése.
Végül közömbös a hűtlen kezelés, illetőleg a vagyoni hátrány összegszerűsége megvalósulása szempontjából az is, hogy a korábbi években az ÁFÉSZ ezt az üzemegységet hány személlyel működtette, valamint hogy a vádlott által elért bruttó forgalom mellett az adott vendéglátó-ipari egység – helyes munkaszervezés mellett – hány fővel lett volna megfelelően üzemeltethető. A szerződéses üzemeltetés életrehívásának egyik célja éppen az volt, hogy az adminisztratív jellegű kötöttségek hiányában, jóval kevesebb alkalmazott munkába állításával is elérhető legyen ugyanaz a forgalom, amelyet az állami vállalat vagy szövetkezet jóval nagyobb adminisztrációs terhe mellett nem volt képes megoldani.
A vádlott eredményesen nem hivatkozhat arra sem, hogy az általa megvalósított cselekmény esetében a társadalomra veszélyesség tekintetében tévedésben volt. A vádlott a vendéglátóiparban már hosszabb ideje dolgozik, és az üzletvezetői feladat ellátásával kapcsolatos szakképzettséggel rendelkezik. A hűtlen kezelés megállapításának alapjául szolgáló tevékenységét illetően pedig a szerződésben foglaltak egyértelmű rendelkezéseket tartalmaztak.
Így a Legfelsőbb Bíróság egyetértett az első fokon eljárt városi bíróság ezzel kapcsolatos álláspontjával a Btk. 319. §-ának (1) bekezdésébe ütköző hűtlen kezelés megállapításával kapcsolatban.
A devizagazdálkodás megsértésével kapcsolatban az első fokon eljárt városi bíróság nem tévedett, amikor a vádlott bűnösségét megállapította, és helyes az a megállapítás is, hogy az 1979. évi 1. számú tvr.-tel módosított 1974. évi 1. számú tvr. 6. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezés megszegésével valósult meg a Btk. 309. §-ának (1) bekezdésébe ütköző devizagazdálkodás megsértésének bűncselekménye.
A Legfelsőbb Bíróság megjegyzi azonban, hogy ilyen esetekben az említett tvr. 5. §-a (1) bekezdésének f) pontjában foglalt rendelkezés beleolvad az előbb említett tilalomsértésbe, és az egységes magatartás folytán ennek a tilalomszegésnek még súlyosítóként értékelésére sincs alap (BJD 8108. sz.).
Minthogy az adott esetben a devizagazdálkodás megsértése bűncselekményének az elkövetési tárgya nem az a belföldi fizetőeszköz (26 000 forint), amelyet a vádlott külföldi részére kifizetett, hanem a jogügylet alapjául szolgált vagyontárgy belföldi forgalmi értéke: a vádlott 28 000 forintra nézve követte el a szóban levő bűncselekményt.
A büntetés kiszabásánál az elsőfokú bíróság helyesen ismerte fel a cselekmény társadalomra veszélyességét, s azt a követelményt, hogy az új gazdálkodási vállalkozási forma keretében a társadalmi tulajdon sérelmére kárt okozó magatartásokkal szemben helye van a büntetőjogi felelősségre vonásnak is. Az ilyen jellegű, szándékos cselekmények gyakoriságuknál fogva is veszélyeztetik az intézmény helyes gazdaságpolitikai célkitűzéseit.
Az elsőfokú bíróság általában helyesen sorolta fel, és megfelelően értékelte a vádlott javára, illetőleg terhére jelentkező bűnösségi körülményeket.
Az elsőfokú bíróság által a Btk. 87. §-a (2) bekezdése d) pontjának alkalmazásával kiszabott szabadságvesztés helyesen szolgálja a büntetés célját, a Legfelsőbb Bíróság ezért ennek a büntetésnek az enyhítésére nem látott alapot.
Ugyancsak a Btk. 56. §-ának b) pontja helyes alkalmazásával szabta ki az elsőfokú bíróság a foglalkozástól eltiltás mellékbüntetést, amely a főbüntetéssel együtt alkalmas arra, hogy a vádlottat visszatartsa hasonló szándékos cselekmények elkövetésétől.
Helyesen járt el a városi bíróság, amikor a Btk. 314. §-ának (1) bekezdésében foglalt, kötelező rendelkezés folytán a devizagazdálkodás megsértése bűncselekményének elkövetési tárgyául szolgált tv-készüléket elkobozta. Az ezt támadó fellebbezés ezért alaptalan.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 259. §-ának (1) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 165/1986. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás