BK BH 1986/493
BK BH 1986/493
1986.12.01.
A sértett-tanú köteles alávetni magát a szakértői vizsgálatnak akkor is, ha a tanúvallomás megtételét jogosan megtagadta, a vádbeli cselekményre vonatkozó adatközlést azonban a szakértő előtt megtagadhatja [Be. 73. §, 66. § (1) bek. a) pont].
A városi bíróság a terheltet súlyos testi sértés bűntette, valamint kisebb értékre, részben folytatólagosan elkövetett lopás vétsége miatt – végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett – 9 hónapi szabadságvesztésre ítélte, elrendelte a pártfogó felügyeletét, és külön magatartási szabályokat állapított meg.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A 46 éves, pszichopátiás személyiségszerkezetű, alkoholista életvitelű, fűtő foglalkozású terhelt a lakásán ittas állapotában összeveszett élettársával – az ügy sértettjével –, nagy erővel, ököllel arcul ütötte, majd ellökte a sértettet, aki ennek következtében arcával a vasasztal peremének esett.
A sértett a nagy erejű ökölcsapás következtében a jobb alsó szemhéj bevérzését, a jobb oldali csontos szemgödör peremének törését, míg a vasasztal pereméhez ütődése folytán az arc bal oldalán, az orrnyílás közelében induló és vízszintes lefutású, 8 cm hosszú vágott sebet, az orrcsonttörését, a bal oldali járomívtörését és az arcüreg külső falának törését szenvedte el. A sérülések tényleges gyógytartama 1 hónapra tehető.
A terhelt önként bejelentette a rendőrkapitányságon a cselekmény elkövetését.
A terhelt különböző állami és szövetkezeti üzemeltetésben levő kiskereskedelmi egységben, egyenként a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó értékű italt, kávét, konzervet stb. tulajdonított el, melyek együttes értéke 2307 forintot tett ki. Az okozott kár a leleplezéskor megtérült.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság az ügyész súlyosításra irányuló fellebbezése alapján bírálta felül a városi bíróság ítéletét, amelyet helybenhagyott.
A másodfokú bíróság határozatának indokolásában kifejtette: a főügyészségnek a sértett újabb, igazságügyi orvos szakértővel történt megvizsgáltatására vonatkozó, arra irányuló indítványát, hogy a sértett szenvedett-e maradandó fogyatékosságot – elutasította, mert álláspontja szerint ez a jogszabály tilalmába ütközik.
A másodfokú bíróság hivatkozott arra, hogy a Be. 73. §-ának (1) bekezdésében foglalt annak a rendelkezésnek az érvényesülését, amely szerint a sértett köteles az ilyen vizsgálatot egyéb módon (pl. adatszolgáltatással) is elősegíteni, korlátozzák a Be. 73. §-ának (3) bekezdésében foglaltak, amelyeknek értelmében ebben a vonatkozásban is értelemszerűen alkalmazni kell a Be. 65–66. §-aiban foglalt rendelkezéseket.
Minthogy pedig a sértett a büntetőeljárás során – élve a Be. 66. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt jogával – a vallomástételt megtagadta, a szakértői vizsgálat elvégzésének eltűrésére sem kötelezhető. A sértett-tanút megillető mentességi jogot nem lehet akként szétválasztani, hogy az csupán a tanúvallomásra vonatkozik, de a szakértői vizsgálat eltűrésére nem, annál is inkább, mivel a szakértői vizsgálat elvégzésével együttjáró adatközlés címén olyan tények feltárására is kötelezhető volna, amelynek megtagadására a mentességi jogánál fogva jogosult.
Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az a tanú, aki egyben az ügy sértettje is, és él a Be. 65–66. §-aiban foglalt jogával, nem kötelezhető arra, hogy szakértői vizsgálatnak vesse magát alá.
Végül a másodfokú bíróság rámutatott arra: felmerült annak a lehetősége, hogy a másodfokú bíróság a sértett „szemrevételezése” alapján döntse el a maradandó fogyatékosság fennállását, minthogy a rendelkezésre álló adatok szerint ezt a testi fogyatékosságot a sértett arcán elszenvedett, nagyobb méretű vágott sérülés esetleges torzulással járó gyógyulása okozta. Ennek a lehetőségét azonban a másodfokú bíróság elvetette, mert álláspontja szerint ez a mód is a sértett által igénybe vett mentességi jog „megkerülését” jelentené.
A másodfokú bíróság határozata ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Be. 73. §-a (1) bekezdésének 1. mondatában megszövegezett rendelkezés azt az általános szabályt rögzíti, amely szerint a terhelt és a sértett – továbbá a Be. 75. §-a (3) bekezdésének 1. mondata értelmében a tanú – köteles magát alávetni a szakértői vizsgálatnak, illetőleg eltűrni azt, hogy a szakértő a vizsgálatot elvégezze. Ezzel összhangban a Be. 73. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a sértett (tanú) ezt a kötelezettségét nem teljesíti, rendbírsággal sújtható.
Ezek az egymással összhangban álló rendelkezések nem hagynak kétséget aziránt, hogy ha a büntetőeljárás feljelentés, bejelentés vagy a nyomozó hatóság észlelése alapján megindul [Be. 12. § (1) bek.], a nyomozó hatóságnak módja van elrendelnie az ügy sértettjének az orvos szakértői vizsgálatát, függetlenül attól, hogy a sértett – akit a büntetőeljárásban tanúként hallgatnak ki – a terhelt hozzátartozója-e vagy sem, s majdani tanúkénti kihallgatása során a vallomástételt megtagadja. Erre egyébként a sértettet (tanút) a nyomozó hatóságnak figyelmeztetnie sem kell.
A Be. 73. §-a (1) bekezdésének 2. mondata azonban a szakértő eljárásával kapcsolatban a sértettet érintően egyéb kötelezettséget is előírt: nevezetesen, hogy a vizsgálatnak alávetésen és az eltűrésén túlmenően egyéb módon (pl. adatszolgáltatással) is segítse elő a szakértői vizsgálatot. Ebben a vonatkozásban azonban már irányadó a Be 73. §-a (3) bekezdésének 2. mondatában foglalt az a rendelkezés is, hogy ennek során a Be. 65–66. §-okban írtak értelemszerű alkalmazásával kell eljárni. Ennek a Be. 73. §-ának (2) bekezdésére is kiható rendelkezésnek a helyes értelme szerint azt a sértettet (tanút), akit megillet a tanúkénti kihallgatás során a vallomástétel megtagadásának joga, egyfelől eltűrni köteles a szakértői vizsgálat rajta való elvégzését, azt tehát nem tagadhatja meg, s ha erre nem hajlandó, vele szemben ez rendbírság alkalmazásával is kikényszeríthető; másfelől azonban az a jog megilleti, hogy a szakértő részére a vizsgálat során az ezzel kapcsolatos adatok szolgáltatását megtagadja, mely esetben vele szemben rendbírság alkalmazásának sem lehet helye. A Be. 73. §-a (3) bekezdésének 2. mondatában a Be. 65–66. §-aiban foglalt mentességi jogra vonatkozó rendelkezés „értelemszerű” alkalmazása ennél többet azonban nem jelent. Ez összhangban áll azzal, hogy az eljárási törvény a sértett és a tanú eljárásjogi helyzetét külön szabályozza, s ennek folytán a sértett – mint a büntetőeljárásban részt vevő személy – akkor is részese marad a büntetőeljárásnak, ha mint tanú élt a mentességi jogával, és így a vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe.
Téves tehát a másodfokú bírósági végzés indokolásának az a megállapítása, hogy a szakértői vizsgálat eltűrése és az ezzel együttjáró adatközlés olyan szoros összefüggésben áll, amely szét sem választható.
A másodfokú bíróság által kifejtetteknek ellentmond – a már említett jogszabály rendelkezésein kívül – az is, hogy a szakvéleményben foglaltak valójában a szakértő megállapításait, nem pedig a sértett-tanú által tett nyilatkozatot tartalmazzák. Ezért az említett jogszabály rendelkezésének olyan értelmezése, amely szerint a közreműködési kötelezettség általában kiterjed a sértett-tanúra is, és csupán az adatközlési kötelezettség tekintetében korlátozza ezt a kötelezettséget a tanút megillető mentességi jog: semmiképpen sem jelenti az említett garanciális jellegű jogosultság „megkerülését”. Ugyanakkor az ezzel ellentétes felfogás olyan helytelen következtetésekhez vezet – amelynek a másodfokú bíróság határozata is kifejezést adott –, hogy a büntetőügyben eljáró hatóság tagjai a tanúvallomás megtagadására jogosult sértettre még csak rá sem nézhetnek, mert ez már önmagában is a tanút megillető jogok sérelmét jelenti.
Az adott esetben az alaposnak látszó főügyészi indítvány alapján a másodfokú bíróságnak a Be. 240. §-a alapján el kellett volna rendelnie a sértettnek az orvos szakértő által történő megvizsgálását arra nézve, hogy a sértett szenved-e olyan fogyatékosságban, amely maradandó jellegű, illetőleg súlyos egészségromlás nála megállapítható-e az elszenvedett sérüléssel kapcsolatban. Az ilyen orvos szakértői vizsgálatnak a sértett akkor is köteles magát alávetni, ha a terhelt hozzátartozója, s mint ilyent a Be. 66. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján megilleti a tanúvallomás megtagadásának joga. Ha pedig a sértett-tanú erre nem hajlandó, rendbírság kiszabásával kényszeríthető a vizsgálat eltűrésére.
Ugyanakkor a sértett-tanút megilleti az orvos szakértői vizsgálat során is a mentességi jogból fakadó az a jogosultság, hogy – a vádbeli cselekményre vonatkozó – adatközléssel, illetőleg ezzel kapcsolatos felvilágosítással ne szolgáljon. Az ezzel összefüggő adatközlés elmulasztása miatt rendbírság kiszabásának nem lehet helye.
A másodfokú bíróságnak a jogszabály rendelkezéseinek téves értelmezésén alapuló álláspontja az eljárási szabályok megsértéséhez vezetett, s ennek kihatása volt az ügy érdemi elbírálására, a terhelt által elkövetett bűncselekmény helyes jogi minősítésére, következésképpen pedig a büntetés kiszabására.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a törvénysértést megállapítva, a másodfokú bírósági ítéletet hatályon kívül helyezte, és az ügyet új másodfokú eljárásra a megyei bírósághoz visszaküldte. (B. törv. I. 384/1986. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás