• Tartalom

BK BH 1986/495

BK BH 1986/495

1986.12.01.
A magánvádas eljárásra vonatkozó rendelkezések törvénysértő alkalmazása közvádra üldözendő bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja esetén [Be. 313. § (3) bek. a) pont; Btk. 175. § (1) bek, (2) bek. c) pont].
P. S. feljelentést tett P. S.-né és T. I. ellen. A nyomozás foganatosítását követően a rendőrkapitányság az iratokat magánvádas eljárás lefolytatása végett áttette a városi bírósághoz.
A városi bíróság az eljárást jogerősen megszüntette, mert a magánvádló – szabályszerű idézése ellenére – a meghallgatáson nem jelent meg.
Az eljárás megszüntetésének törvénysértő volta miatt emelt törvényességi óvás alapos.
P. S. feljelentése szerint a két terhelt őt az utcán megtámadta, kézzel és botokkal egyaránt bántalmazták, és a földre teperték. Két nappal később a közös lakásban ismételten megtámadták, lefogták, kezeit a lábához kötötték, különböző eszközökkel bántalmazták, majd összekötözött állapotában a kamrába vitték, és egy oszlophoz szíjazták. A magára hagyott feljelentőnek csupán több óra elteltével sikerült magát kiszabadítania és a helyszínről elmenekülnie. A bántalmazások következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.
A feljelentés alapjául szolgáló cselekmény a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésébe ütköző könnyű testi sértés vétsége, valamint a Btk. 175. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdésének c) pontja szerint minősülő személyi szabadság megsértése bűntettének tényállási elemeit alkalmas megvalósítani. Ez utóbbi bűncselekmény azonban közvádra üldözendő, amelynek magánvádas eljárásban történő elbírálása eljárásjogilag kizárt.
Az iratokból megállapíthatóan a városi ügyészség a terheltekkel szemben személyi szabadság megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt rendelte el a nyomozást. A nyomozást a rendőrkapitányság foganatosította, majd átiratával az iratokat további eljárás lefolytatása végett a városi bíróságnak megküldte. A városi bíróság a későbbiekben a megküldött ügyet a magánvádas eljárásra vonatkozó szabályok szerint kezelte, és ezért szüntette meg az eljárást a személyes meghallgatáson szabályszerű idézés ellenére meg nem jelent magánvádló távolmaradására utalással.
Az ügyet lezáró végzés meghozatalakor azonban a bíróság figyelmen kívül hagyta, hogy a közvádra üldözendő bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt elrendelt nyomozás lefolytatása után sem a rendőrség, sem az ügyészség nem foglalt állást a nyomozás eredménye vonatkozásában, és annak megszüntetése tárgyában sem határozott.
A törvényességi óvással támadott határozat meghozatalakor ekként törvényt sértett a városi bíróság, mert a Be. 313. §-a (3) bekezdésének a) pontjában foglalt rendelkezést figyelmen kívül hagyva hatáskörének hiányát nem állapította meg, és az iratokat állásfoglalás végett nem küldte meg az ügyésznek. Következményeként törvénysértőnek bizonyult a terheltek ellen indult eljárásnak a Be. 319. §-a (1) bekezdésének a) pontjára utalással történt megszüntetése. (B. törv. IV. 1379/1985. szám)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére