MK BH 1986/520
BH 1986/519
1986.12.01.
I. A fél a perújítási eljárásban is bármely olyan bizonyítási eszközt felhasználhat, amely alkalmas arra, hogy az általa állított tény valósságáról a bíróság meggyőződhessék [Pp. 260. § (1) bek. a) pont].
II. A perújítási kérelem sikeréhez nem szükséges az alapperben megállapított tények cáfolata, elegendő azoknak olyan további tényállási elemekkel való kiegészítése, amelyek az előbbiekkel együtt értékelve alkalmasak a perújító félre nézve kedvezőbb határozat hozatalára [Pp. 260. § (1) bek. a) pont].
III. Jogkérdésben nincs helye perújításnak, nem jogkérdés viszont az, ha a perújítási kérelem nyomán olyan új tény merül fel, amely a jogerős ítélet alapjául vett jogszabálytól eltérő, más rendelkezés alkalmazását teszi indokolttá [Pp. 260. § (1) bek. a) pont].
A 182 091 Ft bírságalap figyelembevételével gazdasági bírság megfizetésére történő kötelezésre irányuló indítvány szerint az eljárás alá vont 1980-tól húsliba-nevelőakciót szervezett, ennek keretében az állatokat magántenyésztőknél helyezte el, és az állatok neveléséhez szükséges takarmányt is biztosította. A tenyésztők – bár külön-külön kötöttek szerződést – az állatokat közösen nevelték, tartották, a takarmányt is egy tételben vették át. Az eljárás alá vont azonban később az átadott takarmányt látszólagosan a nyílt árusítású takarmányboltján át értékesítette, és utólag készített szállítójegyzékkel kisebb tételekben terhelte az egyes tenyésztőkre. Ezáltal a bizonylati fegyelmet megszegve, a takarmányt kiskereskedelmi áron számlázta. A IV/17/1980. (ÁT. 30.) MÉM számú ármegállapítás akként rendelkezik, hogy ha az egyidejűleg kiadott táp a 2,5 tonnát, illetve szemestakarmány a 10 tonnát meghaladja, azt nagykereskedelmi áron kell számlázni. Az eljárás alá vont a fenti jogellenes magatartásával – a vizsgált időszak alatt – 2 200 179 Ft helyett 2 383 070 Ft-ot számlázott, vagyis 182 091 Ft jogosulatlan haszonra tett szert.
A megyei bíróság az 1983. május 3. napján kelt ítéletében – az indítványnak helyt adva – az eljárás alá vont szövetkezetet – az indítványozott összeg alapulvételével – 250 000 Ft gazdasági bírság megfizetésére kötelezte. Ezt az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság 1984. július 3. napján kelt határozatával helybenhagyta.
Az eljárás alá vont szövetkezet a jogerős ítélettel szemben perújítási kérelmet terjesztett elő. Ebben előadta, hogy a vele jogviszonyban levő magántenyésztőknek a vállalkozási kedv elősegítése céljából biztosította a baromfialapanyagot, valamint a takarmányt. Az integrációra és az ennek keretében kötött egyedi szerződésekre tekintettel nem tartotta lényegesnek a magántenyésztők között létrejött alkalmi csoportosulásokat, továbbá a részükre esetenként kiszállított takarmány mennyiségét. Előadta továbbá, hogy csak olyan takarmányt adott át a magántenyésztőknek, amelyet máshol vásárolt, és mint viszonteladó a mennyiségre tekintet nélkül jogosult volt kiskereskedelmi árat alkalmazni. Ennek alátámasztásaként hivatkozott a MÉM ilyen értelmű állásfoglalására.
Az elsőfokú bíróság a perújítási kérelemnek helyt adva a megyei bíróság, valamint a Legfelsőbb Bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az indítványt elutasította.
Az ítélet indokolása az alábbiakban foglalható össze.
A perújítási okként megjelölt ténynek olyannak kell lennie, amelyet az alapperben eljárt bíróság nem vett figyelembe, illetve azt nem értékelte döntése kialakításánál. A perújítási kérelem eredményességét tehát nem zárta ki önmagában az a körülmény, hogy az eljárás alá vont az alapeljárásban már hivatkozott az értékesített takarmánynak gyártó üzemtől való beszerzésére, viszonteladói pozíciójára. A hangsúly azon van, hogy az alapperben eljárt bíróságok döntésük kialakításánál nem értékelték, nem vizsgálták az eljárás alá vont által a magántenyésztők részére forgalmazott takarmány beszerzési módját, származási helyét és ennek a ténynek az ármegállapításra gyakorolt hatását.
A bíróság lehetőséget látott a perújítási kérelem érdemi vizsgálatára, mert a kérelemben állított tény az alapperben nem került el bírálásra, és az bizonyítottsága esetén az eljárás alá vont szövetkezetre nézve kedvezőbb határozathozatalt eredményezhet. Ezért a perújítást – a megengedhetőség tárgyában való külön határozathozatal nélkül – megengedte.
Az eljárás alá vont szövetkezet az illetékes államigazgatási hatóságtól engedélyt kapott takarmányüzlet működtetésére, amelyben a saját, illetve a nagyüzemektől vásárolt tápot, takarmányt forgalmazza. A nagyüzemektől való árubeszerzés esetén előfordult, hogy a takarmányt nem szállította be üzletébe vagy raktárába, hanem azt változatlan állapotban közvetlenül a fogyasztókhoz szállította. A 10/1972. (V. 13.) BkM számú rendelet 1. §-a (3) bekezdésének a) pontja értelmében viszonteladónak minősül az, aki a beszerzett terméket változatlan állapotban más felhasználónak közvetlenül értékesíti.
Az alapperben alkalmazott IV/17/1980. (ÁT. 30.) MÉM számú ármegállapítás III/5. pontja nem alkalmazható akkor, ha az eljárás alá vont mint viszonteladó értékesít takarmányt. Az ármegállapítás elsősorban gyártó üzemi kiszolgálásra vonatkozik, a perbeli esetben azonban a gyártó üzemi értékesítés nem az eljárás alá vont és a vele szerződéses viszonyban álló magántenyésztők, hanem az eljárás alá vont és a takarmánykeverő üzem között állott fenn.
Mindezeket egybevetve megállapítható, hogy az eljárás alá vont mint viszonteladó értékesítette a takarmányt a magántenyésztőknek, s mint ilyen, az értékesített mennyiségtől függetlenül jogosult volt kiskereskedelmi árat alkalmazni. Következésképpen nem sértett jogszabályt, amikor a nagykereskedelmi ártól eltérő, kiskereskedelmi árat megközelítő árat alkalmazott a magántenyésztők részére.
Az ítélet ellen az indítványozó és a megyei főügyészség terjesztett elő fellebbezést, és abban a jogerős ítélet hatályban tartását indítványozták.
Az indítványozó megismételte azt az álláspontját, amely szerint az eljárás alá vont csak nagykereskedelmi árat alkalmazhatott volna, mivel nem kisebb tételekben és nem a nyílt árusítású üzletében hozta forgalomba a vitatott takarmányt. A kiskereskedelmi ár alkalmazásának függvénye a viszonteladói tevékenység. Ez viszont nincs egyértelműen tisztázva. Amennyiben a vásárolt takarmányt, tápot nem szállította be üzletébe vagy raktárába, hanem közvetlenül a megrendelőknek (magántenyésztőknek) adta át, úgy nem volt jogosult kiskereskedelmi árat alkalmazni. Utalt arra is, hogy az elsőfokú bíróság a perújítási eljárás során nemcsak jogkérdésben döntött, hanem az idézett jogi előírásokat is tévesen értelmezte.
A megyei főügyészség fellebbezése szerint az első fokú ítélet jogszabályt sért és megalapozatlan. A perújítási kérelem lényegében azt sérelmezte, hogy a korábban eljárt bíróságok tévesen alkalmazták a már hivatkozott ármegállapítást. Ez olyan jogszabály-értelmezési kérdés, amelyben perújításnak nincs helye. A bíróság további bizonyítás elrendelése nélkül tényként fogadta el az eljárás alá vont szövetkezetnek azt az előadását, amely szerint kizárólag olyan takarmányt értékesített a magántenyésztők részére, amelyet más vállalattól lattól szerzett be. A bíróságnak a Pp. 3. §-a értelmében hivatalból kellett volna gondoskodnia a tényállás felderítéséről, mivel ennek nem tett eleget, az indítványt elutasító határozat megalapozatlan.
A fellebbezések nem alaposak.
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, indokoltan adott helyt a perújítási kérelemnek, és megalapozottan utasította el az indítványt.
A perújítás megengedését támadó fellebbezéssel kapcsolatban az alábbiakra kell rámutatni.
A Pp. 260. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében akkor van helye perújításnak, ha a fél olyan tényre vagy bizonyítékra hivatkozik, amelyet a bíróság nem bírált el, feltéve, hogy az – elbírálás esetén – reá kedvezőbb határozatot eredményezhetett volna. A félnek ahhoz, hogy a perújítás sikerre vezethessen, egyfelől olyan tényre kell hivatkoznia, amelyet a bíróság érdemi döntése kialakításánál nem vett figyelembe, vagy azt valamely oknál fogva elmulasztotta mérlegelési körébe vonni, másfelől olyan bizonyítékot kell előterjesztenie, amelyet a bíróság a perben nem bírált el. Az indítványozó álláspontjával ellentétben annak nem volt akadálya, hogy az eljárás alá vont az alapperben már állított tényre – a terménynek gyártóműtől történt beszerzésére – hivatkozzék. A szabad bizonyítás elvéből következik, hogy bizonyítékként a fél a perújítás során is bármely olyan eszközt felhasználhat, amely alkalmas arra, hogy a bíróság a fél által állított tény valósságáról meggyőződhessék. A perújításnak ne kell az alapperben megállapított tényállást (adatokat) lerontania, elegendő, ha olyan tényeket bizonyít, amelyek az alapperben megállapított tények kiegészítésével alkalmasak a kedvezőbb érdemi határozat kiváltására. Az alapperben hivatkozott ítéletek indokolásából kitűnően a bíróságok a terménynek nagy tételekben történt kiszállítására (értékesítésére) helyezték a hangsúlyt, ugyanakkor a magántenyésztőkkel külön-külön létesült jogviszonynak nem tulajdonítottak jelentőséget, és az eljárás alá vont továbbeladói pozícióját, illetve annak az alkalmazható árra gyakorolt hatását döntésük kialakításánál nem értékelték. Mivel az eljárás alá vont a perújítási kérelmében – egyebek mellett – olyan el nem bírált tényre hivatkozott, amelynek elbírálása reá nézve kedvezőbb határozatot eredményezhetett, megvalósultak a perújítási kérelem érdemi vizsgálatának törvényi feltételei.
A Legfelsőbb Bíróság az érdemi döntést illetően is egyetért az elsőfokú bíróság álláspontjával. Az indítványozó szerint az eljárás alá vont megsértette a bizonylati fegyelmet, megszegte a felhívott árszabály III/5. pontjában foglalt rendelkezéseket, amidőn a takarmányt utólag készített szállítójegy alapján könyvelte, és azt a kiszállítottnál kisebb tételekben nagykereskedelmi ár helyett kiskereskedelmi áron számlázta a magántenyésztőknek. Az eljárás alá vont szövetkezetnek ezt a magatartását, eljárását a magántenyésztőkkel kötött szerződések indokolták. A Legfelsőbb Bíróság előtt is ismeretesek a gazdálkodó szervezeteknek, mezőgazdasági nagyüzemeknek a saját tulajdonukat képező állatok nevelése hizlalás céljából való kihelyezésére magántenyésztőkkel létesített szerződéses kapcsolatai. E szerződési konstrukcióban a kihelyezett állatok neveléséhez szükséges takarmányt is a nagyüzemek szolgáltatják. Miután a magántenyésztők a szerződésben vállalt kötelezettségüket teljesítették, az állatokat a rendeltetési célnak megfelelően visszaadták, a szerződő felek elszámolnak. Az elszámoláshoz viszont ismerni kell – egyebek mellett – a magángazdaságonként átadott takarmány mennyiségét és értékét, hiszen azzal az egyes magántenyésztőket kell megterhelni, majd pedig azt a részükre járó összegből le kell vonni. Az eljárás alá vont szövetkezetnek az az eljárása tehát, hogy „az ésszerű munkamegosztás érdekében a húslibákat közösen nevelő” magántenyésztők részére egy tételben kiszállított takarmány mennyiségét utóbb megbontotta, és a részmennyiségekkel az egyes magántenyésztőket megterhelte, nem a bizonylati fegyelem megszegését, hanem kizárólag a magántenyésztők elszámoltatását célozta.
Tévesnek bizonyult az indítványozónak az árszabály megszegésével kapcsolatos álláspontja is. Az indítvány szerint az eljárás alá vont szövetkezetnek a vele jogviszonyban levő magántenyészők részére átadott takarmányt nagykereskedelmi áron kellett volna számláznia. A jelen ügyben azonban nem valósultak meg azok a feltételek, amelyek a nagykereskedelmi ár alkalmazását indokolták. Az elsőfokú bíróság által az Országos Anyag- és Árhivataltól beszerzett nyilatkozat – amely megerősítette az ágazati árhatóság álláspontját – elegendő annak megállapítására, hogy amidőn a viszonteladónak minősülő eljárás alá vont a kiskereskedelmi árat megközelítő áron számlázta a takarmányt a vele jogviszonyban levő magántenyésztők részére, nem sértett árszabályt. Az Országos Anyag- és Árhivatal az állásfoglalásában – amelyet képviselője a fellebbezési tárgyaláson is teljes egészében fenntartott – részletesen kifejtette, hogy a vizsgálatot végző, majd a bírság kiszabását kezdeményező indítványozó „alapvetően tévesen értelmezte” a IV/17/1980. MÉM számú ármegállapítás III/5. pontjában foglalt rendelkezéseket. Szerinte ezek a rendelkezések nem vonatkoztathatók az eljárás alá vont szövetkezetre, mivel az nem termelő, hanem viszonteladói (kiskereskedelmi) tevékenységet végzett, és így jogosult volt kiskereskedelmi árat alkalmazni. Ezen túlmenően azért sem merülhet fel a nagykereskedelmi ár alkalmazásának az igénye, mert csak a kiszállított mennyiség haladta meg az előírt mértéket, az értékesítése azonban nem. Az elszámolás ugyanis nem az állatokat együtt nevelő csoporttal, hanem annak egyes tagjaival történt. Ebből következően megengedett módon járt el az eljárás alá vont, amikor a nagykereskedelmi ártól eltérve, kiskereskedelmi árat megközelítő árat számított fel a vele szerződéses viszonyban álló kistermelőknek. Kétségtelen, hogy a fent ismertetett állásfoglalás – úgy, ahogy azt az elsőfokú bíróság is helyesen megállapította – jogértelmezést valósít meg, és más megvilágításba helyezi az indítványt, a perújítást azonban természetszerűen nem az árhatóság jogértelmezése tette megengedhetővé.
Mindkét fellebbezés foglalkozott a perújítás tárgyának, továbbá a perbeli takarmány eredetének kérdésével. A fellebbezések szerint jogkérdésben nincs helye perújításnak. Ez kétségtelen, csakhogy a perújítási kérelem nyomán indult eljárásban olyan, az alapperben hozott ítéletekkel el nem bírált tényállási elemek kerültek mérlegre, amelyek az alapperben megállapított tényeket kiegészítve – elbírálásuk esetén – alkalmasak kedvezőbb határozat hozatalára. Az alapperben eljárt elsőfokú bíróság – ítéletének indoklásából kitűnően – csupán a kiszállított takarmány mennyiségére, a másodfokú bíróság pedig emellett a magántenyésztőkkel létrejött szerződések „fiktív jellegére” helyezte a hangsúlyt. Ugyanakkor egyik bíróság sem foglalkozott az eljárás alá vont szövetkezetnek – a kifogásolt magatartás megítélését alapvetően befolyásoló – viszonteladói pozíciójával, ami mennyiségre tekintet nélkül lehetővé tett számára a kiskereskedelmi ár alkalmazását. Az eljárás alá vont viszonteladói tevékenységének értékelése szempontjából nincs perdöntő jelentősége annak, hogy az általa beszerzett takarmányt nem a hatóságilag engedélyezett nyílt árusítású üzletében vagy raktárában hozza forgalomba, hanem azt a magántenyésztők részére esetenként közvetlenül elszállította. Helyesen állapította meg tehát az elsőfokú bíróság azt, hogy a perújítási okként megjelölt tény, vagyis az eljárás alá vont bizonyított viszonteladói minősége nem jogkérdés, hanem olyan tény, amelyet az alapperben eljárt bíróságok nem vontak mérlegelési körükbe, döntésük kialakításánál nem vettek figyelembe. A fellebbezések szerint az elsőfokú bíróság tényként fogadta el az eljárás alá vont szövetkezetnek azt az előadását, hogy a magántenyésztők részére kizárólag olyan takarmányt adott el, amelyet máshol vásárolt, a becsatolt kimutatás pedig ennek bizonyítására nem elegendő. Ebből következően az ítélet megalapozatlan. Helyesen mutatott rá ezzel kapcsolatban az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában arra, hogy az indítványozó – vizsgálatot végző testület anyagán alapulóan – elismerte azt a tényt, hogy az eljárás alá vont kizárólag olyan tápot adott át a vele szerződéses viszonyban levő magántenyésztőknek, amelyet takarmánykeverő üzemtől vásárolt. Mivel a fellebbezések – a kifogáson túlmenően – nem tartalmaznak az elismert tények megdöntésére alkalmas bizonyítékokat, az eljárás alá vont tételes kimutatása pedig a 3 576 186 kg beszerzett (vásárolt) takarmányból mindösszesen 957 824 kg olyan takarmányról tesz említést, amelyet a magántenyésztők részére értékesített, nem indokolt a beszerzett, illetve az értékesített mennyiség – származási hely szerinti – összefüggéseinek további vizsgálata.
Az ügy érdemét nem érinti, így csupán a rend kedvéért kell megjegyezni, hogy az elsőfokú bíróság által felhívott 10/1972. (V. 13.) BkM számú rendeletet a 2/1982. (III. 8.) BkM számú rendelet hatályon kívül helyezte, ez utóbbi rendelet 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja azonban a lényeget tekintve azonos értelemben rendelkezik a hatályon kívül helyezett rendelet 1. §-a (3) bekezdésének a) pontjában foglalt szabályozással.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az indítványt elutasító első fokú ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. I. 30 437/1985. sz., Szolnok M. Bír. 2. G. 40 270/1984. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás