• Tartalom

BK BH 1986/54

BK BH 1986/54

1986.02.01.
Jármű önkényes elvételének téves megállapítása csalás helyett [Btk. 327. § (1) bek.; Sztv. 105. § (1) bek. b) pont].
A városi bíróság a terheltet bűnösnek mondta ki jármű önkényes elvételének vétségében, ezért őt az mg. tsz.-nél segédmunkás munkakörben 5%-os bércsökkentés mellett letöltendő 10 hónapi javító-nevelő munkára ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt a vádbeli napon a délutáni órákban megkérte munkatársát, hogy a termelőszövetkezet lánctalpas erőgépével és a hozzácsatolt pótkocsival részére lucernát szállítson. Valótlanul azt állította, hogy az erőgép igénybevételére az illetékes vezetőktől engedélyt kapott.
A terhelt munkatársa a szállítást mintegy egy órán keresztül végezte, és ezzel a termelőszövetkezetnek 203 forint kárt okozott amelyet az eljárás során a terhelt megtérített.
A városi bíróság ítélete ellen a terhelt javára emelt törvényességi óvás alapos.
A Btk. 327. §-ának (1) bekezdésébe ütköző jármű önkényes elvételének vétségét valósítja meg, aki a gépi meghajtású járművet jogtalanul használat céljából veszi el, illetve a rábízott ilyen járművet használja jogtalanul.
Az adott esetben sem a jármű elvételéről, sem a rábízott jármű jogtalan használatáról nincsen szó. A kérdéses jármű a terheltre nem volt rábízva, ez a fordulat tehát szóba sem kerülhet. Ugyanakkor részéről annak elvétele sem történt, mivel az erőgépet végig az mg. tsz.-nek az a dolgozója használta, kezelte, akinek ez a tevékenység eredetileg is a feladata volt. Mindebből következik, hogy a jármű a tulajdonos megbízottjának rendelkezése alól még átmenetileg sem került ki. A terhelt magatartásának éppen az volt a lényege, hogy a jármű kezelőjét megtévesztette, és ezáltal jogtalan anyagi előnyhöz jutott, ugyanakkor a termelőszövetkezetet megkárosította. Ezért a vád tárgyává tett magatartás csalást valósít meg.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a városi bíróság ítélete a bűnösség megállapítása, illetőleg a büntetés kiszabása miatt törvénysértő, ezért a megtámadott ítéletet hatályon kívül helyezte, a terheltet a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján bűncselekmény hiányában az ellene jármű önkényes elvételének vétsége miatt emelt vád alól felmentette. Egyben megállapította, hogy a terhelt magatartása a módosított 1968. évi I. törvény 105. §-a (1) bekezdésének b) pontjába ütköző tulajdon elleni szabálysértést valósított meg, s ezért 1000 forint pénzbírsággal sújtotta.
A Legfelsőbb Bíróság a pénzbírság összegének megállapítása körében enyhítőként értékelte az okozott kár csekély voltát, a terhelt két kiskorú gyermekes családos állapotát, súlyosítóként a büntetett előéletet. (B. törv. IV. 809/1984. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére