• Tartalom

BK BH 1986/57

BK BH 1986/57

1986.02.01.
A vád tárgyává tett bűncselekménnyel összegfüggő szabálysértés elbírálásának feltételei [Be. 216. § (1) bek. a) pont; Sztv. 96/B. § (1) bek].
A városi bíróság a terheltet 3 rb. lopás vétségében mondotta ki bűnösnek, és ezért mint többszörös visszaesőt halmazati büntetésül 10 hónapi – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
Megállapította, hogy a terhelt elkövette a becsületsértés szabálysértését is, és ezért 30 napi elzárással sújtotta. Ezzel kapcsolatban tényként azt állapította meg, hogy a terhelt a vádbeli napon a szórakozóhelyen többek jelenlétében a sértettel szemben a becsület csorbítására alkalmas kifejezéseket használt.
A városi bíróság ítéletének a szabálysértést megállapító és emiatt 30 nap elzárást kiszabó rendelkezése ellen a terhelt javára emelt törvényességi óvás alapos.
Az ítéletnek a szabálysértés megállapításával kapcsolatos része – több ok miatt is – törvénysértő.
A Be. 216. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében a bíróság a szabálysértést elbírálja, ha a vád tárgyává tett bűncselekménnyel összefüggő szabálysértés elbírálását az ügyész a vádiratban indítványozza. Az összefüggés meglétének megállapításához nem elégséges, hogy a bűncselekmény és a szabálysértés elkövetője azonos személy legyen, hanem az is szükséges, hogy a bűncselekmény és a szabálysértés között tárgyi összefüggés álljon fenn. Az eredetileg vád tárgyává tett további lopás vétségének kísérlete és a becsületsértés szabálysértése között az összefüggés már eredetileg is vitatható volt, a vádindítványban foglalt tényállás szerint ugyanis a terhelt megkísérelte a szórakozóhelyen a sértett kabátjának eltulajdonítását, s amikor azt a sértett észrevette, a terhelt a becsületét sértő kifejezéseket használt.
Az eredetileg vád tárgyává tett lopás vétségének kísérlete és a szóban levő szabálysértés között az egyébként is vitatható tárgyi összefüggés végleg megszűnt, amikor a lopás vétségének kísérlete miatt emelt vád alól a bíróság a terheltet felmentette. Ekként a bíróságnak a Be. 216. §-a alapján nem volt törvényes lehetősége arra, hogy a becsületsértés szabálysértését elbírálja, hanem az ügyet át kellett volna tennie az illetékes szabálysértési hatósághoz.
Törvényt sértett az eljárt bíróság akkor is, amikor az elkövetőt a becsületsértés szabálysértése miatt elzárással sújtotta. A módosított és kiegészített 1968. évi I. törvény 96/B. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében ugyanis a szóban levő szabálysértést megvalósítóval szemben kizárólag pénzbírság alkalmazható joghátrányként.
A Legfelsőbb Bíróság a Be. 288. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően tanácsülésén határozott, és megállapította, hogy a megtámadott határozat szabálysértést megállapító és emiatt joghátrányt alkalmazó rendelkezése törvénysértő, ezért a megtámadott határozat törvénysértő részét hatályon kívül helyezte, és az ügyet a szabálysértés elbírálása végett az illetékes szabálysértési hatóságnak megküldte. (B. törv. IV. 52/1985. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére