PK BH 1986/69
PK BH 1986/69
1986.02.01.
Az utaló magatartással okozott kár megtérítésére csak az a fél tarthat igényt, akit önhibáján kívül ért a károsodás, ezért az ilyen kár keletkezésében a károsult közrehatása fogalmilag kizárt (Ptk. 6. §).
A felperes fizetési meghagyás kibocsátását kérte az alperes ellen 495 650 Ft és késedelmi kamatainak megfizetése iránt, mert az alperes egy üzemelő besűrítő berendezés köré védősátor csővázát szerződéskötés nélkül készítette el, és a szerkezet ellenértékét beszedési megbízással jogtalanul érvényesítette. A bíróság a meghagyást kibocsátotta.
Az alperes az ellentmondásban arra hivatkozott, hogy 1983. október 20-án a felperes megrendelte a fenti létesítményhez egy vasvázas sátor elkészítését. A megrendelésre adott válaszában közölte, hogy a teljesítési határidőt csak a tervek ismeretében tudja megjelölni. A tervdokumentáció hiánya miatt a szerződéstervezetet csak 1984. május 9-én küldte meg a felperesnek, időközben alvállalkozójával a vasvázat legyártatta. Előadása szerint ezt követően a felperes az ügyre vonatkozóan csak mintegy hét hónap múlva tett érdemi nyilatkozatot, amikor a szerkezet ellenértékére irányuló követelését inkasszómegbízás benyújtásával érvényesítette.
A felperes előadta, hogy az 1984. február 1-jén tartott egyeztetésen a felek megállapodtak, hogy a teljesítés a felperesnek legkésőbb 1984. április 30-ig áll érdekében, az alperes azonban felmondta az 1984. április 30-i teljesítési határidőre vonatkozó megállapodást. Mivel pedig ő újabb határidőt nem jelölt meg, továbbá nem fogadta el az alperes újabb ajánlatát, álláspontja szerint az alperesnek nem volt oka a gyártás folytatására. Véleménye szerint neki nem volt kötelessége intézkedni a gyártás leállítása érdekében felelőssége éppen akkor lenne megállapítható, ha bármilyen intézkedést tett volna annak érdekében, hogy alperes a gyártást folytassa”. Álláspontja szerint az alperes maga viseli tevékenységének kockázatát, mert a perbeli esetben nem állnak fenn a Ptk. 6. §-ában foglalt feltételek.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 247 825 Ft-ot és ezen összeg után 1984. október 21-től a kifizetés napjáig számított 20%-os késedelmi kamatot, ezt meghaladó keresetét pedig elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a felek az ellenszolgáltatás mértékében nem állapodtak meg, erre tekintettel köztük érvényes szerződés nem jött létre. Nem vitás, hogy a létesítményhez szükséges terveket a felperes volt köteles szolgáltatni, amelyet késedelmesen teljesített, továbbá nem válaszolt az alperes megkeresésére. A felperes e magatartásával közrehatott abban, hogy az alperes a csővázas szerkezetet az alvállalkozóval elkészíttette. A keresetben megjelölt összegű kár azonban nemcsak a felperes leírt magatartásával hozható összefüggésbe, hanem annak is következménye, hogy az alperes a szerződés megkötése nélkül gyártotta le a szerkezetet, és így a kárnak okozója volt. A Ptk. 6. §-ában foglaltak szerint a bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte. Ennek alapján a bíróság úgy ítélte meg, hogy a perbeli kár bekövetkezésében a felek mintegy fele-fele arányban hatottak közre, ezért a felperes által követelt összeg 50%-át kitevő 247 825 Ft és késedelmi kamatainak megfizetésére kötelezte az alperest.
Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezést nyújtott be.
A felperes a fellebbezésben kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását és az alperesnek a keresetben foglaltak szerinti kötelezését. Fellebbezésében arra hivatkozott, hogy szerinte az alperes gondatlanul és így a saját kockázatára járt el, amikor olyan időpontban is folytatta a gyártást, amikor tudatában volt, hogy az április 30-i határidőt követő teljesítés a felperesnek már nem áll érdekében.
Az alperes a fellebbezésében kérte az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a felperes keresetének teljes elutasítását. Arra hivatkozott, hogy a per iratanyagából is egyértelműen kitűnik, hogy ő a gazdálkodó szervezetektől elvárható együttműködési kötelezettségét mindenben teljesítette.
Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság GK 14. sz. állásfoglalására, amely szerint a vállalat a tevékenységének kockázatát maga viseli még akkor is, ha a károsodásra vezető magatartásra más vállalat közlései indították.
A felperes fellebbezése nem alapos, az alperes fellebbezése alapos.
Az elsőfokú eljárás során a bíróság helyesen állapította meg az ügy tényállását, az abból levont következtetések azonban csak részben helytállóak.
Annak alapján, hogy a felperes a perbeli szerkezet gyártását az alperestől megrendelte, és megállapodtak az 1984. április 30-i határidőben, továbbá hogy az alperesnek a teljesítésre vonatkozó későbbi közléseire érdemben nem nyilatkozott, illetőleg – amennyiben a teljesítést valóban nem kívánta – nem hívta fel az alperest a gyártás leállítására, a felperes felelősségének megállapítása helyénvaló volt. Helytelenül jutott azonban az elsőfokú bíróság arra a megállapításra, hogy a perbeli kár keletkezésében az alperes magatartása is közrehatott azzal, hogy érvényes szerződés megkötése nélkül gyártotta le a szerkezetet. A Ptk. 6. §-ában foglaltak szerint a bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte. A törvény hivatkozott rendelkezése alapján tehát nem kizárt, hogy a bíróság részben kötelezze a felet a kár megtérítésére, ebben az esetben azonban nem a felek közrehatásának arányát kell vizsgálni. A kárnak a részben való megtérítése ugyanis nem alapulhat a felek „közrehatásán”, mert a kár megtérítését csak az igényelheti, akit önhibáján kívül ért károsodás. Ez utóbbi fél részéről tehát fogalmilag kizárt a közrehatás. Megjegyzendő, hogy az alperes részéről azért nem vehető mulasztásként figyelembe a szerződés nélküli teljesítés, mert szerződés létrejötte esetén kizárt lenne a Ptk. 6. §-ában foglaltak alkalmazása, a jogszabály éppen olyan kár megtérítéséről szól, amely szerződés hiányában keletkezett. A perbeli esetben megállapítható, hogy az alperes a felperes megrendelése alapján mindvégig bízhatott egyrészt a szerződés megkötésében, másrészt abban, hogy a felperes a megrendelt szolgáltatásra igényt tart. Alaptalanul hivatkozott a felperes arra, hogy az 1984. február 27-én kelt alperesi levélből a munka végleges leállítására és arra következtetett, hogy az alperessel a továbbiakban nem szükséges tárgyalást folytatni. A hivatkozott alperesi levél valóban tartalmaz olyan utalást, hogy a tervek hiánya miatt az alperesnek a munkát le kellett állítania, de egyben az is szerepel a levélben, hogy a módosított tervek átadását követően a munkát folytatja, és elküldi a felperesnek az újabb szerződési ajánlatát. Ezek alapján a felperes helytelenül járt el, amikor az alperes ajánlatára, illetőleg megkeresésére érdemben nem válaszolt.
Ezek alapján tehát megállapítható, hogy a felperes fent írt szándékos magatartása folytán az alperest önhibáján kívül érte károsodás a perbeli vasszerkezet legyártásával. Ennek megtérítésére a felperes a kifejtettek szerint teljes mértékben köteles. További bizonyításra a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint azért nincs szükség, mert a jelen ügyben nem hatna ki a per érdemére annak vizsgálata, hogy a felperes az általa hivatkozott, de nem részletezett más műszaki megoldást miként, illetőleg mikor határozta el. A per eldöntése szempontjából az alperes irányában tanúsított magatartásának az alperessel való kapcsolatától független indokai tehát a perben közömbösek.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alapján részben megváltoztatta, és a felperes keresetét teljes egészében elutasította. (Legf. Bír. Gf. V. 30 119/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás