BK BH 1986/86
BK BH 1986/86
1986.03.01.
A hivatásos katonai állományú vádlott lefokozása lopás elkövetése miatt [Btk. 131. §, 316. § (1) és (3) bek.].
A katonai bíróság a hivatásos állományba tartozó terheltet kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt 4 hónapi – katonai fogdában végrehajtandó – szabadságvesztésre, továbbá rendfokozatban visszavetésre ítélte, és előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól.
A tényállás szerint a terhelt 1975 óta teljesített hivatásos szolgálatot. Beosztását kifogástalanul látta el, jelentős számban kapott dicséretet. Az utóbbi időben családi okok miatt anyagi nehézségei támadták, három kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik.
A vádlott a délutáni órákban polgári ruhában bement egy illatszerboltba, ahol különböző babaápolási cikkeket árusítottak. Mivel megfelelő pénzzel nem rendelkezett, kérte az eladót, hogy a megjelölt árut tegyék félre. Az eladó erről tájékoztatta az üzlet vezetőjét, ez idő alatt az eladópulton levő pénzes kazetta őrizetlenül maradt. A terhelt ezt kihasználva, a kazetta felső – aprópénzt tartalmazó – részét felemelte és az alatta levő papírpénzből 2800 forintot elvett. Az üzletvezető a cselekményt felfedezte, a terhelt ekkor a helyiségből futva elmenekült, de hamarosan elfogták, a rendőrnek átadták, aki a pénzt a terheltnél megtalálta, így a kár megtérült.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a szabadságvesztés végrehajtását egyévi próbaidőre felfüggesztette.
Az ítéletek ellen a terhelt terhére a lefokozás mellékbüntetés alkalmazásának mellőzése miatt emelt törvényességi óvást az Elnökségi Tanács alaposnak találta.
A Btk. 131. §-ának (2) bekezdése értelmében lefokozást akkor kell alkalmazni, ha az elkövető a rendfokozatra méltatlanná vált.
Annak megállapításánál, hogy az elkövető katonai rendfokozatra, a továbbiakban méltatlan, a cselekmény súlyának, jellegének és a megvalósítás körülményeinek van meghatározó jelentősége. A lefokozás kimondásának indokoltsága ugyanakkor természetszerűen csak az adott ügy beható vizsgálata, az összes körülmények értékelése alapján dönthető el.
A bűncselekmény jelentős tárgyi súlya önmagában már rendfokozatra méltatlanságot eredményezhet. Vannak azonban olyan bűncselekmények, amelyeknek elkövetői a cselekmény jellege és az elkövetés körülményei miatt bizonyulnak méltatlannak a rendfokozatra, még akkor is, ha a bűncselekmény tárgyi súlya nem jelentős. A rendfokozat tekintélyét különösen sértő bűncselekmények elkövetőinél e mellékbüntetés alkalmazásának szükségessége akkor is felmerülhet, ha az elkövető szolgálatteljesítése ellen korábban nem merült fel kifogás.
A hivatásos állományban rendfokozatot viselő elöljárónak ugyanis olyan emberi, erkölcsi jellemvonásokkal kell rendelkeznie, amelyek az alárendeltben tekintélyt váltanak ki.
Az Elnökségi Tanács e szempontok alapján vizsgálta, hogy a terhelttel szemben indokolt-e a lefokozás kimondása.
A terhelt 2800 forint készpénzt tulajdonított el, a kár rövid időn belül megtérült, a cselekmény tárgyi súlya nem jelentős.
A bűncselekmény megvalósításának körülményei azonban a lefokozás kimondását indokolják. A terhelt boltban, mások jelenlétében, jelentős elszántságot mutatva valósította meg a bűncselekményt. Ezek alanyi bűnösségének fokozott voltára utalnak. Amikor pedig leleplezték, az üzletből futva menekült, és – az iratokból megállapíthatóan – egy közeli házban próbált elrejtőzni, ahol polgári személyek feltartóztatták, majd a helyszínre érkező rendőrjárőr igazoltatása során sok járókelő jelenlétében megállapították, hogy hivatásos katona. A terheltet ily módon bűncselekmény elkövetésén tettenérték, és cselekményével a rendfokozat tekintélyét jelentősen sértette. Emellett a terhelt cselekményével olyan jellembeli fogyatékosságot mutatott, amely miatt a fegyveres erők hivatásos tagjai kötelességének eredményes teljesítésére alkalmatlan. Az ilyen magatartás ugyanis a hivatásos szolgálattal nem egyeztethető össze akkor sem, ha az elkövetési érték a szabálysértési értékhatárt csak kismértékben haladta meg. Ennek ugyanis a lefokozáson túli joghátrányok megállapításánál lehet jelentősége.
Az Elnökségi Tanács ezért a törvényességi óvást alaposnak találta, és megállapította, hogy a terhelt a bűncselekmény folytán méltatlanná vált rendfokozatra, és az eljárt bíróságok tévedtek, amikor lefokozását mellőzték. Ennek megfelelően – a törvénysértés megállapítása mellette – terheltet mellékbüntetésül lefokozásra ítélte. (Eln. Tan. Kat. törv. 193/1985. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
